Hass, alkoss, de ne gyarapíts
2008. január 7.Ma már kevesen vitatják, hogy a globális éghajlatváltozás és az azt kísérő természeti katasztrófák elsősorban az emberi tevékenységnek köszönhetők. A károk legfontosabb okozói növekvő sorrendben a közlekedés, az ipar, az energiatermelés, és a gyerekek.
Az emberi történelem legnagyobb részében a Homo sapiens lélekszáma százezrekben volt mérhető. Hosszú és lassú növekedés után a népesség a XIX. század küszöbére érte el az egymilliárdot, 1930-ra a kétmilliárdot, 1960-ra a hármat, 1975-re a négyet, 1987-re az ötöt, és 1999-re a hat milliárdot. Jelenleg hat és fél milliárd ember lakja a Földet, de a lélekszám évente 80 millióval nő. Az előrejelzések szerint 2050-re 9,2 milliárdan leszünk.
Ennyi ember környezeti hatása még akkor is katasztrófához vezethet, ha feltesszük, hogy az elkövetkező évtizedekben világszerte elterjednek a környezetbarát technológiák. Ahogy a fejlődő országok lakosai egyre inkább elérik a nyugati életszínvonalat, kibocsátásuk még akkor is nő, ha közben ezekben az országokban csökken a születésszám. Ennek csak egyik oka, hogy a gazdasági fejlődéssel jelentősen nő a várható élettartam. A gyermekvállalással mindenki közel megduplázza saját szén-dioxid kibocsátását.
A katasztrófa elkerülésének hatékonyabb eszköze a családtervezés és a népességszabályozás, mint a Kiotói egyezmény vagy a szén-dioxid kibocsátáson alapuló adó. De persze hiába is keresnénk ilyen ajánlásokat akár az Éghajlat-változási Kormányközi Testület legfrissebb jelentésében, akár a nemzetközi és hazai környezetvédő-szervezetek ajánlásai között.
Azért nem mindenki kezeli tabuként a témát. A Mozgalom az emberiség önkéntes kipusztulásáért (www.vhemt.org) például a gyermekvállalás teljes feladását tűzte ki célul a földi bioszféra egészségének helyreállítása érdekében. A mozgalom szerint az emberiség önkéntes kihalása az erkölcsileg követendő cél: az ember eltűnésével helyreállhat az ökológiai egyensúly, elhárul más fajok kipusztulásának és további ökológiai katasztrófáknak az esélye. A mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki vállalja, hogy nem vállal (több) gyereket. Ha a mozgalom célkitűzési megvalósulnak, minden jelenleg élő és felnövekvő generáció hosszú és tartalmas életet élhet, majd eltűnésével ugyan legyengült, de még gyógyulni képes világot hagyhat hátra a természetnek.
Milyen szépséghibája lehet ennek az elképzelésnek? Nos, talán a következő. Jobb lenne-e attól a világ, hogy eltűnik az ember? Ha úgy gondoljuk, hogy az állatoknak, növényeknek, folyóknak, hegyeknek és esetleg teljes ökoszisztémáknak önmagában vett értéke van, akkor a válasz igen. De kinek lenne ez jobb? Ha nincs senki, aki értékelné az állatokat, növényeket, folyókat és hegyeket, akkor hogyan lehet ezeknek bármilyen értékük? Hogyan lehetne jó egy olyan világ, amelyben nincs senki, aki értékelni tudna? Márpedig az állatok, növények, hegyek és folyók nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy értéket tulajdonítsanak bárminek is.
Mindazonáltal elképzelhető, hogy az emberiségnek a jövőben nem marad más választása, mint a népességszabályozás. Könnyen lehet, hogy korlátoznunk kell a gyermekvállalás jogát. Például megállapodhatunk abban, hogy mindenkinek joga van 3/4 gyermek létrehozására. Azaz egy házaspár minden további nélkül vállalhat egy gyereket; ezután eldöntheti, hogy a maradék 1/2 gyerekre való jogát a „reprodukciós piacon” eladja másoknak vagy további 1/2 jogot vásárol egy második gyermek létrehozására. Azok, akik egy gyermekkel megelégednek, pénzzé tehetik megmaradt reprodukciós jogaikat; azoknak, akik nagyobb családot akarnak, fizetniük kell ezért a kiváltságért. Egy ilyen népességpolitika néhány generáció alatt a megfelelő szinten stabilizálhatná a világ népességét. Amikor pedig a népességszám elindul a fenntartható szint felé, a jogokat növelni lehet mindaddig, amíg a gyermekvállalás jogának hányadosa személyenként el nem éri az egyet.
Címkék: globális felmelegedés, túlnépesedés

2008. január 7. 12:38
Ez a hányados már most is tartható lenne egy felett is. Gonmdolj csak a balesetekben elhunytakra vagy arra, hogy milyen esélyel éli meg 18. életévét egy gyermek. Persze nem is ez a hányados a lényeg, hanem ennek a szabályozásnak a léte. Sajnos esélyt sem látok ebben a pénz orientált világban egy ilyen szabályozás bevezetésére, hisz egy stagnáló létszámú piacon sokkal nehezebb nagyobb szeletet hasítani abból a bizonyos tortából.
2008. január 21. 07:38
Egy apró észrevétel. Természetesen az önkéntes kipusztulók programja és az állami népességszabályozás között jelentős különbség, hogy az utóbbi kényszerintézkedéseken alapul. Csak a szigorúan következmény-elvű etikákban tűnik helyesnek az emberiség önpusztító szaporodása okán korlátozni az egyéni szaporodási hajlandóságát.
A kvóta rendszer persze humánusnak tűnik, de ha ez az érv elegendő, akkor az állami meddővé tételi gyakorlaton sincs okunk felháborodni, legfeljebb azt mondhatjuk, nem ízléses megoldás.
A hírhedt kutya talán ott van elásva, hogy nem világos, kiknek is kell “megállapodniuk” ahhoz, hogy a kvóta legitim legyen.
PS: Még mindig jó a blog
2008. január 31. 16:28
A világnak azon a részén, ahol erről gondolkodnak/gondolkodunk, ez nem probléma, a fenti kvótát bőven betartjuk. A pénügyi motiváció simán megvan. Ehhez csupán nyugdíjrendszert kell bevezetni.
2008. február 26. 16:47
a hányados helyesen nem 3/4, hanem 3/2, abból lesz egy egész meg egy fél
hiába, nekünk biológusoknak sosem ment a matek
2008. február 26. 19:24
Mindenkinek 3/4 gyermek létrehozására lenne joga — tehát apa: 3/4 jog, anya: 3/4 jog.
3/4 + 3/4 = 3/2.
Úgy tűnik, a biológusoknak tényleg nem megy a matek
2008. március 2. 16:04
Kínában ez már simán működik.
Ott 1 gyerek engedélyezett páronként, és akinek sok pénze van ott is találhat megoldást.
A dolog gyenge ponja – mint a filozófikus elméleteknek általában – a gyakorlati megvalósíthatóság.
Az intézkedést még Kínában is nehezen tartatják be, pedig a hatóságok minden megtesznek ez érdekében.
A “felesleges” csecsemőket – már ha tudnak róluk – pl. simán kivégzik. Erről egy USA-ba szökött kínai orvosnő írt annak idején.
Kínában ráadásul gondot okoz hogy az ottani kicsit feudális gondolkodás és kultúra miatt szinte mindenki fiút akar. Nyugaton ez nem így lenne, viszont itt is felmerülhetnének olyan hasonló problémák, amiket senki sem láthat előre.
Az embert nem egy bölcs teremtő alkotta egy a saját képére, vagy ha igen akkor valamit nagyon elrontott. Az ember biológiai lény, szaporodni fog amíg csak lehetséges. Ezzel szembe menni csak egy – még a kínainál is sokkal keményebb – szuper-diktatúrában lenne esély.
Az élet az anyag legbonyolultabb – és nagyon ritka – megjelenési formája, emiatt a Földnek az ember nélkül is van értéke, viszont ugyanemiatt pont az emberért lenne a legnagyobb kár.
Ja és egymillió éven belül lenne egy másik intelligens faj – a Föld nem sokat nyerne az öngyilkos akciónkkal.
2008. március 2. 17:10
“A világnak azon a részén, ahol erről gondolkodnak/gondolkodunk, ez nem probléma, a fenti kvótát bőven betartjuk.”
Valóban ad némi reményt hogy a fejlett országokban mindenféle horrorisztikus intézkedés nélkül is csökken a népesség, de ez messze nem azért van mert mi gondolkodunk, az indiaiak meg pl. nem.
Ez sokkal bonyolultabb. Nagyon komolyan kellene kutatni az okokat, az talán elvezethet a megoldáshoz.
Nyilván a jólét eltolja az értékrendet, a szex/utód/evés/alvás már nem lesz annyira fontos, többet lehet olvasni, vitázni, dolgozni, színházba járni stb.
Sokan inkább az élet más területén alkotnak maradandót gyermekvállalás helyett.
A “fogyasztás ösztönzése”, a reklámszakma, tulajdonképpen egy állandó pszihológiai hadjárat az emberek meggyőzésére, hogy érdemes megszerezni az újabb és újabb árucikkeket. Ez pedig a gyermekvállalás ellen hat. Hétköznapokra lefordítva: vagy gyerek vagy autó.
Nyugaton szinte már korlátlanok a lehetőségek ha az ember gazdag, jó pozícióban van. Ha viszont szegény, ezekkel a lehetőségekkel nem tud élni, emiatt minél fejlettebb az ország, minél nagyobbak a potenciális lehetőségek, annál fontosabb a pozícióharc, és annál kevesebb idő és energia jut a gyerekekre.
A fogamzásgátló technikák szinte majdnem tökéletesek, a felvilágosítás széleskörű (+ még az abortusz is biztonságos, ha valaki mégis elvétene valamit)
Ez csak pár gondolat, még rengeteg ok létezhet, de a húdetudunkgondolkodnimifehérek és a demiaztántörödünkaproblémákkal gondolatok szerintem nem okok, hanem legendák.