Kedves olvasóim! Ha valakinek sok tőkéje van és szeretne közös vállalkozást indítani velem, haladéktalanul jelentkezzen. Kevésbé tőkeerős olvasóim pedig gyorsan szerezzenek tőkét, és akkor ők is beszállhatnak. Tuti tippem van ugyanis: egészségügyi biztosítót alapítunk.

Mint ismeretes, az Országgyűlés a héten másodszorra is megszavazta az egészségbiztosítási reformról szóló törvényt. Ha minden jól megy, létrejön 22 egészségbiztosítási pénztár, amelyekben a magánbefektetők 49%-os tulajdonrészt szerezhetnek. Na, ebbe az üzletbe szállunk be.

A pénztárak elvileg ugyan területi alapon szerveződnek, de mivel mindenki évente pénztárt válthat, ennek valójában semmi jelentősége sincs, ezért ezzel nem kell foglalkoznunk. Az is igaz, hogy a pénztárak 3 évig nem nyúlhatnak a haszonhoz és azután is csak a bevétel 2 százaléka lehet a kivehető nyereség — és ezen még az állammal is osztozni kell — de ez csak zsebpénz, a mi biztosítónk nem erre utazik. Kormányunk a reformtól azt reméli, hogy hatékonyabban működik majd az egészségügy, kevesebb ráfordítás mellett javul az emberek egészségi állapota, és megszűnik a pazarlás. Még az is lehet, hogy így lesz, de nekünk ezzel sem kell foglalkoznunk. Lárifári, mondjuk majd, divatos kifejezéssel élve. A mi célunk más.

Elmondom, mi a terv. Miután megszereztük magunknak az egyik területi biztosítót, kényelmesen hátradőlünk a bőrfotelben, és nem csinálunk semmit. Tökmindegy, hogy mennyire hatékony a pénztárunk; nem számít, hogy javul-e a hozzánk tartozók egészségi állapota; a pazarlásra csak legyintünk. Magyarország ugyanis kis piac; kormányunk is azzal számol, hogy pár éven belül 22-ről 8-12-re csökken a biztosítók száma. Vagyis konszolidálódik a piac. S ez a konszolidáció jó dolog: mi is erre vártunk a bőrfotelben.

Szerencsés esetben a mi biztosítottaink egészséges, bivalyerős fiatalok, és így pénztárunk nyereségesen működik. Számíthatunk rá, hogy egy idő után bekopogtat hozzánk az egyik nagy rivális egészségpénztár képviselője. Kávéval kínáljuk, csillogó-villogó prezentációkat mutatunk neki, ő pedig ajánlatot tesz tulajdonrészünk megvásárlására. Ha az ajánlat elég jó, gyorsan elfogadjuk, kiszállunk az egészségügyből és nyugdíjba vonulunk a Bahamákon.

Persze lehet, hogy a mi biztosítottaink betegeskedő, nyavajákkal küszködő idős emberek, és így pénztárunk veszteséges. (Ez könnyen előfordulhat, hiszen nem válogathatunk a pénztárunkba jelentkezők között.) Ez esetben senki sem kopogtat be hozzánk azzal a szándékkal, hogy konszolidálódjunk. Kénytelenek leszünk felállni a bőrfotelből és elmenni a miniszterelnökhöz. Ott csillogó-villogó prezentációkat mutatunk. Ha a miniszterelnök nem veszi a lapot, intenzív rinyálásba kezdünk; ha ebből sem ért, elmagyarázzuk neki, hogy mekkora politikai harakiri lenne hagyni, hogy csődbe menjen egy több százezer biztosítottat ellátó egészségbiztosítási pénztár. Nincs az az öngyilkos kormány, ami ezt hagyná. A miniszterelnök kedvéért szép szakszavakkal elmagyaráznánk, hogy egy kormány nem tudja hitelesen elkötelezni magát arra, hogy ne nyújtson mentőövet egy küszködő egészségpénztárnak.

Miután megkaptuk az állami gyorssegélyt, következő utunk nagyobb versenytársunkhoz vezet, ahol rámutatunk a konszolidáció szépségeire. Ha versenytársunk megfelelő ajánlatot tesz, elfogadjuk, kiszállunk az egészségügyből és nyugdíjba vonulunk a Bahamákon. Ha nem érti, miről van szó, a következő évben megint elmegyünk a miniszterelnökhöz, rámutatunk, hogy nincs az az öngyilkos kormány stb., irány a versenytárs, aki végre megérti, miről van szó, ajánlat, elfogad, Bahamák.

Persze az is lehet, hogy versenytársaink olyan gazemberek, akik csak azért szálltak be az egészségügybe, hogy gyorsan meggazdagodjanak rajta. Ekkor bevallottan nehezebb helyzetben vagyunk. Le kell ülnünk ezekkel a gazemberekkel és meg kell értetnünk velük, hogy veszteségesnek csak addig érdemes lenni, amíg az állam mentőövet nyújt, amit mindaddig megtesz — hiszen nincs az az öngyilkos kormány stb. —, amíg az adófizetők pénzéből ki lehet pótolni a veszteségeinket. Sőt, jobb lenne, ha konszolidálódnánk, egyszerűbb, ha csak egy nagy magáncég képviselői mennek el minden évben a miniszterelnökhöz rámutatni arra, hogy nincs az az öngyilkos kormány stb. Akit ez érdekel, csinálja, a magunk részéről Bahamák.

A dologban az a legszebb, hogy semmi törvénybe ütközőt nem követünk el; nem kell válogatnunk a biztosítottak között, nem kell szűkítenünk az ellátást. Ami minket illet, akár még javulhat is az emberek egészségi állapota, csökkenhet a pazarlás és hatékonyabbá válhat az egészségügy. A lényeg az, hogy nincs az az öngyilkos kormány stb.

Címkék: egészségügyi reform

Kapcsolódó bejegyzések:
In memoriam: a vizitdíj
Az egyenlőség egészségünkre válik
Hogyan csináljunk egészségügyi reformot?
Megfontolásra visszaküldve
Kórkép szívecskével