Aktív és passzív eutanázia
2008. március 5.
Az eutanáziáról szóló korábbi bejegyzésben (Ölni és halni hagyni) Dan Brock példája alapján amellett érveltem, hogy az aktív és passzív eutanázia közötti megkülönböztetés nem tartható fenn. A bejegyzéshez érkezett egy hozzászólás, amely szerint a különbségtétel nem az ölés és halni hagyás, hanem az életfenntartó kezelés megkezdése és megszüntetése közötti különbségen alapul. Eszerint Magyarországon, ahol a passzív eutanázia engedélyezett, az orvos nem szüntetheti meg az életfenntartó kezelést: „ha a beteg kéri, akkor nem teszik gépre, nem élesztik újra, de ha már ráteszik, akkor nem vehetik le”. Ez olyan félreértés, amit érdemes tisztázni.
Nézzük, mit mond a törvény. Az egészségügyről szóló 1997-es törvény szabályozza az ellátás visszautasításának jogát. Eszerint:
20. § (3) A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül — megfelelő egészségügyi ellátás mellett is — halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. […]
Ez a szakasz valóban nem egyértelmű, mert nem teszi világossá, hogy az ellátás visszautasításának joga a már megkezdett életfenntartó beavatkozásokra is vonatkozik. De később a törvény ezt mondja:
23. § (1) A 20. § (3) bekezdése szerinti beavatkozás megszüntetésére, illetve mellőzésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a beteg erre irányuló akarata világosan és meggyőző módon kideríthető. […] (Kiemelés tőlem — BG.)
A 117/1998. (VI. 16.) Kormányrendelet még világosabban fogalmaz:
3. § (4) Ha a [beteg döntésképességét vizsgáló] Bizottság döntését követő harmadik napon a beteg — két tanú előtt — ismételten kinyilvánítja az életfenntartó beavatkozás visszautasítására irányuló szándékát, akkor a visszautasított ellátást meg kell szüntetni, illetve azt meg sem lehet kezdeni.
Vagyis az önrendelkezési jog magában foglalja a már megkezdett életfenntartó kezelés megszüntetésének jogát. Mivel ilyen esetekben az orvos közvetlen részvétele szükséges lehet, gyakran valójában aktív eutanáziát hajtanak végre — még ha a jog ezt az eutanázia passzív formájának tekinti is.
A teljesség kedvéért: az aktív és passzív eutanázia közötti különbség akkor sem tartható fenn, ha azt az életfenntartó kezelés megkezdése és megszüntetése közötti különbségre próbálnánk alapozni. Vegyük Dan Brock egy másik példáját.
Egy öntudatlan, súlyos beteg érkezik a kórházba. Ha nem teszik lélegeztetőgépre, hamarosan meghal. Mielőtt az orvos a gépre tenné, megérkezik a beteg legközelebbi hozzátartozója, aki bemutatja a beteg korábban tett nyilatkozatát, amelyben cselekvőképtelensége esetére előre visszautasítja az életfenntartó kezelést. (Erre Magyarországon is lehetőség van.) A kezelést nem kezdik meg, a beteg pedig hamarosan meghal.
A példa egy másik változatában a beteg hozzátartozója forgalmi dugóba kerül, ezért csak azután érkezik meg a kórházba, hogy a beteget a lélegeztetőgépre tették. Miután bemutatja a beteg nyilatkozatát, a kezelőorvos kikapcsolja a lélegeztetőgépet és a beteg meghal.
Az első esetben a kezelés megkezdésének elmulasztása csupán halni hagyás, míg a második esetben a kezelés megszüntetése ölés. Ami nem világos, az az, hogy erkölcsi szempontból mi a különbség a két eset között. Miért lenne a második rosszabb, mint az első? Magyarországon egyik sem ütközik törvénybe. De a második eset valójában aktív eutanázia.
2008. július 23. 01:42
Remek a példa, hiszen az aktív és a passzív eutanázia közötti határ néhány esetben látszólag átfedéseket mutat. De bontsuk elemeire a kérdést! Az eutanázia (kívánatra ölés) során az orvos valamilyen szándékos magatartásával-rendszerint méreg injekció befecskendezésével-idézi elő a beteg halálát, vagy ennek egyik alfaja ( az “aszisztált” öngyilkosság) keretében ő maga juttat mérget a betegnek, melyet az egyénileg vesz be, és ez vezet halálhoz. A passzív eutanázia során viszont az orvos szándékosan ELMULASZT valamilyen kezelést, gyógyszert beadását stb. Én úgy értelmezem, hogy mindez az orvos akaratából történik, tehát ez még a beteg akaratától lehet független is. Így aktív eutanázia esetében gyilkosságról beszélünk, amely büntető jogi felelőségre vonásra ad alapot. Mint említetted a magyar jog ténylegesen lehetőséget biztosít a beteg számára, hogy meghatárott esetekben, valamint meghatározott feltételek mellett (bizottság, törvényi feltételek fenállása, tanúk stb.) a kezelést visszautasíthatja. Ebben az esetben, ha az orvosra fókuszálunk, ténylegesen passzív eutanázia történik, hiszen szándékosan elmulasztja a beteg számára a létfenntatró kezelések nyújtását. De miért is? Mert mindez a beteg akaratából, az ő kérésére, önrendelkezési, mint az őt megillető betegjogra tekintettel történik. A fenti esetben tényleg nincs különbség látszólag az ölés és a halni hagyás között, azt az egy lényeges kérést leszámítva, hogy mindez a beteg akaratából történik-e avagy sem, illetve fennállnak-e azon törvényi feltételek, melyek lehetőséget biztosítanak a beteg számára, hogy valóban élhessen ezzel a jogával. Tehát ami kérdésünket illetően releváns, az a beteg meghatározott feltételek esetén fennálló egyéni, beolyásmentes akarata. Nem a hozzátartozóé, nem az orvosé, hanem a betegé. Azonban a betegjogok az egyes jogrendszerek esetében gyakran mutatnak éles eltéréseket, így valóban nehéz a kérdés megválaszolása, és a határok megvonása. Úgy gondolom, hogy a hatályos jogi szabályozás jelenleg erkölcsi szempontból kielégítő.
Egyebekben gratulálok a bolgodhoz, nagyon jó, és szerintem manapság egyre szükségesebbé válik, mind erkölcsi mind tudományos szempontból! További sikeres munkát kívánok!:)