Szex robotokkal

2008. március 2.

Már régóta tudjuk, hogy a házi kedvencek jó hatással vannak gazdáik egészségére. Azoknál például, akik macskát tartanak, 30 százalékkal kisebb a szívinfarktus kockázata. Az állattartók kisebb valószínűséggel lesznek szívbetegek, ritkábbak közöttük a mentális betegségek és kevesebb alkalommal szorulnak orvosi ellátásra. A kedvencekkel való foglalkozás segíti a betegségből való felépülést, csökkenti a magas vérnyomást és a stresszt. A fogorvosi váróba kirakott akvárium enyhíti a várakozók feszültségét.

A kutatások szerint nem egyszerűen arról van szó, hogy elsősorban az eleve egészségesebb emberek tartanak otthonukban háziállatot, vagyis az állatokkal való rendszeres foglalkozás valóban jó hatással van az egészségre. Egy friss kutatás szerint ebből a szempontból az sem számít, hogy a kedvencünk hús-vér teremtmény vagy futószalagon készült. A szilikonkutya ugyanolyan jó, mint az igazi.

A Saint Louis-i Egyetem kutatói egy idősotthon lakóin vizsgálták valódi és robot-háziállatok hatását. A kutatásban részt vevők egyik csoportjának tagjai egy valódi kutyával töltöttek időt, a másik csoport tagjai pedig egy, a Sony által kifejlesztett robotkutyával. A kutatók azt vizsgálták, hogy a négylábúak mennyire enyhítették az idősek magányát és mennyire kötődtek az idősek hozzájuk. Az eredmények szerint mind a valódi, mind a robotkutya ugyanolyan jól teljesített: a velük foglalkozó idősek ugyanúgy sokkal kevésbé panaszkodtak elszigeteltségre és magányra, mint a kontroll csoport tagjai, akiket egyik négylábú sem látogatott.

A robotkutya minden bizonnyal csak az első lépés az ember és robot közötti érzelmi kapcsolat kialakulásában. David Levy tavaly megjelent könyve szerint nincs messze az az idő, amikor mindennapos lesz az ember és robot közötti szex, szerelem és házasság.

A legtöbb robotot manapság az ipari termelésben használják, de már így is majdnem négy millió háztartásban van porszívó- és fűnyíró-robot. Dél-Korea azt tervezi, hogy 2020-ra minden otthonban lesz egy háztartási robot. Ahogy a robotok egyre emberszerűbbé válnak, nem nehéz megjósolni, hogy lesznek, akik szexuális célokra használják őket. Henrik Christensen, az Európai Robotika Hálózat igazgatója szerint: „A robotszex öt éven belül valósággá fog válni” — még akkor is, ha eleinte a robotok nem lesznek túlságosan emberszerűek. „Vannak, akik felfújható babákat használnak; ehhez képest bármi, ami mozog, előrelépést jelent”. David Levy jóslata szerint 2050 körül Massachusetts állama lesz az első, ami legalizálja az ember és robot közötti házasságot. Én innen inkább Hollandiára tippelnék…

Címkék: ,

Hozzászólások

  1. 1. nev

    “Azoknál például, akik macskát tartanak, 30 százalékkal kisebb a szívinfarktus kockázata.”

    ??????????
    te jo eg!
    ezt meg honnan szedted?

  2. 2. BlueBunny

    “Azoknál például, akik macskát tartanak, 30 százalékkal kisebb a szívinfarktus kockázata.”

    Ez úgy kell érteni, hogy ellentétben azokkal, akik megeszik a macskát.
    A túlzott macskaevés ugyanis növeli a szívinfarktus kockázatát.

    A macskáknál főleg.

  3. 3. BlueBunny

    “„Vannak, akik felfújható babákat használnak; ehhez képest bármi, ami mozog, előrelépést jelent”.”

    Szerintem fontosabb, hogy puha legyen, legömbölyített, meleg tapintású és emberszerű (és akkor megengedhető, hogy mozdulatlan szex közben), minthogy fickándozzon.
    Gondolj bele: angol nőkkel is aránylag sokan szexelnek.

  4. 4. BZL

    BSG és TSCC…

    Külön kéne választani, nyilván a szexboltokban lehet kapni minden marhaságot, a házasság viszont nagyon scifi. Szerintem 2050 reális, de a legnagyobb gondunk nem az lesz akkor az MI-vel, hol el tudjuk-e venni.

    Macskapörkölt rendel :-) )

  5. 5. quitz

    ez jó bulváros lett :-)
    Én tegnap láttam az I, Robot c. filmet, de abban nincs robotszex, szemben a szárnyas fejvadásszal.

  6. 6. Tamás

    mi lesz akkor x Ágnessel, a magyar prostik szakszervezeti főtikárnőjével és mi lesz a munkanélküli prostikkal?

  7. 7. djgeri

    még 2011 már jelenének szexi robotok mer unatkoznak a fiatalok
    egy gombnyomás és az ágyba len a ciám

Új hozzászólás

A hozzászólás szövege: