Újabb hét főbűn
2008. április 22.A Katolikus egyház tanítása megkülönbözteti az enyhébb bocsánatos és a súlyosabb halálos bűnöket. Aki halálos bűnt követ el, az elveszti az isteni kegyelmet és kizáródik Isten országából — azaz halála után a pokolra kerül — hacsak persze előbb meg nem gyónja bűnét és el nem nyeri Isten bocsánatát.
Könnyen kárhozathoz vezethet a jól ismert hét főbűn elkövetése: ezek a kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, és a lustaság vagy jóra való restség. A főbűnök lajstromát Gergely pápa adta a Katolikus egyház katekizmusához a VI. században. Néhány hete — másfél évezreddel később — újabb hét tétellel bővült az üdvösség elnyerését leginkább veszélyeztető főbűnök listája.
A lista bővítésére a Vatikán szerint egyrészt a globalizációval, a bioetikával és a környezetszennyezéssel kapcsolatos problémák miatt volt szükség, másrészt pedig azért, mert a hívők egyre kevesebbet gyónnak — az egyházi vezetők úgy tűnik, abból a feltevésből indultak ki, hogy minél szélesebb a halálos bűnök kínálata, annál nagyobb lesz a gyónás iránti kereslet.
A főbűnök lajstromán így megjelent a drogfogyasztás, a környezetszennyezés és a génmanipuláció; halálos bűnnek számít immár mások nyomorba taszítása, társadalmi igazságtalanság elkövetése, túl nagy vagyon felhalmozása, illetve az embereken való kísérletezés. Ez utóbbin nem a koncentrációs táborok náci orvosainak embertelen kísérleteit érti a Vatikán — hatvan év lett volna rá, hogy ez a tétel a listára kerüljön —, hanem elsősorban az őssejtkutatást.
Reszkessenek tehát a diszkódrogokat kipróbáló tinédzserek; reszkessenek a rák, a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór vagy a cukorbetegség gyógyításán dolgozó kutatók. Fusson a templomba, aki nem szelektíven gyűjti a hulladékot; a pokol várja Bill Gates-t annak ellenére, hogy az utóbbi években több százmillió dollárt költött egészségügyi programokra és a szegénység elleni küzdelemre.
Mindeközben a főbűnök listájáról továbbra is hiányzik az erőszakos nemi közösülés, a kisebbségek elleni uszítás, vagy mondjuk a pedofília. Bár a pápa együtt imádkozott Amerikában néhány egykori áldozattal, a Vatikán szerint a problémát az egyház hitelének aláásásán munkálkodó tömegmédia nagyította fel.
Címkék: embrionális őssejtkutatás, Katolikus egyház, népbutítás, pedofília


2008. április 23. 20:19
üdv!
Sok megjegyzést szubjektívnek tartok, ami persze nem gond, ez a saját blogod, ezért nem is reagálnék mindenre, amivel nem értek egyet.
>> “az egyházi vezetők úgy tűnik, abból a feltevésből indultak ki, hogy minél szélesebb a halálos bűnök kínálata, annál nagyobb lesz a gyónás iránti kereslet.”
annak tűnik így, aki maga nem jár gyónni. Bocs, ha most szubjektív voltam
>> “Ez utóbbin nem a koncentrációs táborok náci orvosainak embertelen kísérleteit érti a Vatikán”
miért nem bűn az iraki háború, pontosabban az amerikai aggresszió? Ha erre valaki tudja (na jó: sejti) a választ az megérti az előzőt is.
>> “Reszkessenek…”
nem kell reszkessenek, elég forró odalent.
>> “az egyház hitelének aláásásán munkálkodó tömegmédia nagyította fel.”
nem papok és nem papok vannak, hanem annyi ember, ahány ember. Engem is doktor uraztak már, mert fehér köpenybe bújtam és végeztek már sikeres műtétet olyanok is, akik egy napot sem töltöttek el orvosi egyetemen.
SUMMA:
Alapvetően jogosnak tartom a felvetést és a meglátást, ahogy a katolikus egyházat tetteit szemléled. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez lenne az Egyház. Ez az, ami mindenkinek szól. A mélyebb igazságok megértéséhez nem kell -a média által hirhedt- titkos vatikáni -nemlétező- szupertitkos könyvtárát bújni.
2008. május 1. 14:39
Ez egy elég meglepő bejegyzés. Előkerül egy új lista a hét fő bűnről. Erre a nácik és a pedofilia jutnak eszedbe. Ez egy picit túl south parkos.
Ha egy bioetikus elővenné egy tekintélyes intézmény normatív üzenetét és azt elemezné, így rámutatna a javasolt normák problematikus voltára az mindenkép méltányolandó tevékenység: gondolkozásra ösztönöz és vitát generál. Ez jobb út lenne.
Egyébként a hét klasszikus főbűn mellett ez az új hét egy picit kevéssé veretesnek tűnik valószínű nem is lesz annyira időtálló. Valóban túlontúl világiak a felvetések: nem egyértelmű mi a dorg, mi a környezetszennyezés, mi idézi elő a szegénységet, mi a túl nagy gazdagság…
A veretesség hiánya egy a kijelentéseit mindig kicsiszoló szervezettől gyanúsnak is tűnt. Érdemes lett volna egy picit utánamenni a forrásnak: nem a katolikus egyház hivatalos kinyilatkoztatásáról van szó. Az Az Apostoli Penitenciária egyik tagja Gianfranco Girotti nyilatkozott egy félhivatalosnak számító vatikáni lapnak. Egy profán hasonlattal ez olyan, mint amikor egy igazságügyi minisztériumi államtitkár nyilatkozik a Népszabadságnak. (az interjú maga angolul: blog.acton.org/uploads/penitentiary_interview.pdf))
Én nem vagyok katolikus, a katolikus egyházra azonban tisztelettel tekintek, mint meghatározó és hiteles államtól független (kikényszerítő hatalommal nem rendelkező, civil) szervezetre. A XIX. századból itt ragadt antietatizmus azonban valahogy még mindig divatos, a papokat és tevékenységüket szidni gyakran sikk. Szerintem érdemes ezt a hibát elkerülni: jobb az évtizedek, évszázadok óta létalapjukat veszett konfliktusok helyett a mi életünket meghatározó dolgokról gondolkozunk, vitatkozunk.
2008. május 1. 14:43
bocsánat az elírásért: az utolsó bekezdés középső mondatában antiklerikalizmusra gondoltam, nem antietatizmusra. Ez utóbbi ma is időszerű.
2008. május 1. 16:16
“nem a katolikus egyház hivatalos kinyilatkoztatásáról van szó. [...] Egy profán hasonlattal ez olyan, mint amikor egy igazságügyi minisztériumi államtitkár nyilatkozik a Népszabadságnak.”
Én nem tudom, mi számít hivatalos és mi számít nem hivatalos kinyilatkoztatásnak, és azt sem értem, mit jelent az, hogy félhivatalos. Amíg a katolikus egyház nem cáfolja a megjelenteket, nincs indok arra, hogy feltegyük, nem is gondolták a dolgot komolyan.
Ami pedig a hasonlatodat illeti: ha egy államtitkár kiáll és elmondja, hogy mire jutott a kormány egy ülésen (a jelen esetben: egy “hivatalos” konferencián), azt mindenki a kormány hivatalos álláspontjának tekinti, bármelyik napilapban jelenjen is meg. Ha aztán kiderül, hogy az államtitkár hülyeséget beszélt, a kormány cáfolja a nyilatkozatot és az államtitkárt leváltják.
“a katolikus egyházra azonban tisztelettel tekintek”
Én is, mint ahogy a Magyar Sakkszövetségre és az Ebtenyésztők Országos Egyesületére is. A bioetikai kérdések korunk legfontosabb dilemmáit vetik fel, az ezekről folyó társadalmi vitában mindenkinek joga van részt venni. Teljesen természetes, hogy az egyházak is elmondják az álláspontjukat. És az is teljesen természetes, hogy ezek az álláspontok kritizálhatók.
Van azonban valami furcsa abban, amikor az egyik vitázó fél úgy próbálja lezárni a vitát, hogy azzal fenyegeti az övétől eltérő álláspontot képviselőket, illetve az általa helytelennek ítélt tevékenységet folytatókat, hogy azok a pokolra kerülnek — pl. azokat, akik őssejt-kutatással foglalkoznak. Ez nem arra utal, hogy ez a fél a racionális vitában érdekelt, hanem inkább arra, hogy hatalmi szóval akarja eldönteni a vitás kérdéseket. Ha erre rámutatni antiklerikalizmus, ám legyen; ez igenis időszerű. És ha ez szerinted South Park-os, akkor ezt dicséretnek veszem.
2008. május 3. 19:51
Kedves Etikus!
Lenne néhány észrevételem.
A katolikus egyház igenis bűnnek tartja a nemi erőszakot, (Ne paráználkodj!) a pedofíliát (ugyanez a parancs), és a kisebbségek elleni uszítást (Szeresd felebarátodat, mint magadat!). De a pedofilokat rendszeresen inkább betegnek tekintik, akik nem tehetnek arról, amit művelnek.
Ami pedig az őssejtkutatást illeti: a katolikus egyház szerint lehet életet életért áldozni. Feláldoznak egy embert több, halálos betegségben szenvedőért, vagy többet egyért. Hogy közben másokat is gyógyítanak, az annál jobb. De soha nem az életmentést hangsúlyozzák, hanem az életminőség javítását. Ez nagy különbség. Egyébként van egy új módszer is magzati őssejtek kinyerésére, amivel megmarad a magzat is. Ezt sem nagyon híresztelik.
2008. május 3. 23:28
Bocs, nem egészen azt írtam, amit gondoltam. Az őssejtekhez: több embriót használnak fel több emberhez, ha jól tudom. A lényeg az, hogy a kat. egyház szerint legalább annyi életet kell megmenteni, mint amennyit feláldoznak az orvosok.
Az úgynevezett főbűnök nem számítanak bűnnek, de vigyázni kell, nehogy bűnre vezessenek. A halálos bűnök azok egészen mások, helytelen doog összekeverni velük.
2008. szeptember 19. 16:02
Richard Dawkins már írja az Isteni téveszme új előszavát
)
2008. szeptember 22. 13:58
Az a helyzet, hogy hitbeli kérdésekről nem lehet vitázni, ezt tudósok gyakran elfelejtik. Ugyanis hitbeli kérdések alapja a hit. Vagy van, vagy nincs. Tehát vitát kezdeni ilyen alapon lehetetlen.
Más: Bill Gates és hozzá hasonló gazdag emberek százmilliókat költenek erre-arra, nagyon szép. De honnan? Állami szoftvermegrendelés, mondjuk. Az meg az adóból. Tehát az én pénzemből. Irreális olyan világot elképzelni, ahol tényleg nem halmoz fel senki irreális összegeket, viszont mindenki eldöntheti a maga kis vagyonából mennyit és mire áldoz? Ráadásul így nem nagyon kellene a szegénység elleni harcra költeni, ugye…
2009. június 7. 09:35
Aki nem ért a katolikus erkölcsteológiához, az ne próbáljon okoskodni, és ne higgye magát az “igazság szolgálójának”. Vagy másként: aki direkt belelép minden pocsolyába egy úton, az ne mérgelődjön, hogy sáros lett. Az eredeti hét főbűn (melyeket nem hiszem, hogy ismer a kedves cikkíró) nem változik meg: ezek minden nagyobb bűn forrásai. Az “új hét főbűn” csak a modern kor súlyos és globális bűneit emeli ki. Az, hogy nincs köztük az ún. “erőszakos nemi közösülés”, az magyarázza, hogy ez már 2000 év óta természetes az Egyházban: a tisztaság ugyanis az egyik legfőbb erény (hisz maga Krisztus is gyakorlója volt ezen erénynek mint ember ezen a Földön). Az Egyház rosszat akar az embernek? Nem, nem hiszem. Az Egyház az életet tiszteli, pedig a halál kultuszával vádolják, undorító, nyálverő-fröcsögő módon. Az abortusz, az eutanázia, a homoszexualitás, a klónozás, a fogamzásgátlás … – ezek mind a halált szolgáló tettek. Gondoljuk csak vég: ezek mind az élet, az emberi Élet ellen irányuló tettek. Gratulálok annak a felvilágosult-racionalista-antiklerikalista embernek, aki ezt pártolja. Ő ember?
Még egy dolog az Egyház hozzáállásáról: “Szeresd a bűnöst, de gyűlöld a bűnt!” (Szent Ágoston). Ennek tükrében gondolja végig mindenki az Egyházról alkotott álláspontját. Én is katolikus vagyok, és nem érzem magam elmebetegnek, butítottnak és népópiumon nevelkedettnek.
2010. augusztus 15. 13:36
En is eszrevettem valamit: A katolikus egyház igenis bűnnek tartja a nemi erőszakot, (Ne paráználkodj!) Es amikor a ferj a feleseget eroszakolja meg?