Edward A. Ross amerikai szociológia-professzor 1914-ben megjelent The Old World in the New című könyvében arra figyelmeztette honfitársait, hogy a „silány minőségű” bevándorlók tömeges érkezése és szaporasága komoly veszélyt jelent az amerikai társadalom egészségére. Silány minőségű bevándorlóknak tekintette Ross többek között az oroszokat, a lengyeleket, a délszlávokat, az olaszokat — és a magyarokat.

Ross korának haladó értelmisége, több egyetem professzora, az Amerikai Szociológiai Társaság elnöke volt. Tanítványai között volt Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok Nobel-békedíjas elnöke. Roosevelt gyakran hangoztatta, hogy Amerika csak azért válhatott nagyhatalommá, mert jó minőségű, angolszász vér telepítette be; félő azonban, hogy a nemzet dél- és kelet-európai bevándorlókkal való felhígulása az ország hanyatlásához vezet.

Ezt a nézetet akkoriban széles körben osztották. Egy 1912-es genetikai tankönyv a következő példával illusztrálta a problémát:

A Harvardon végzett évfolyamok nem termelik újra magukat; ha ez így megy tovább, ezer mai végzősnek kétszáz év múlva csak ötven leszármazottja lesz. Ugyanakkor a friss bevándorlók és a korábban bevándoroltak kevésbé értékes leszármazottai nagy családokban élnek; így például ezer jelenleg Bostonban élő románnak százezer utódja lesz kétszáz év múlva. Ezek fognak uralkodni a Harvardon végzettek ötven utóda felett.

A példában emlegetett románok tetszés szerint helyettesíthetők bármelyik fentebb említett népcsoporttal, beleértve a magyarokat is. Általános volt a nézet, hogy a dél- és kelet-európai bevándorlók az észak- és nyugat-európaiaknál alacsonyabb intelligenciával rendelkeznek — amit az országba való belépéskor végzett intelligencia-vizsgálatok empirikusan is bizonyítottak. Ebben persze nincs semmi meglepő, mert a korabeli tesztek tele voltak olyan kérdésekkel, amelyekre az amerikai kultúrát és történelmet nem ismerő, frissen érkezett bevándorlók nem tudtak válaszolni.

A kivándorlást választó elődeink az amerikai társadalom értékeire is veszélyt jelentettek. Calvin Coolidge elnök 1921-ben „Kié ez az ország?” című cikkében kijelentette, hogy Amerikában nincs helye a dél- és kelet-európai bevándorlóknak, akik „ellenségei nemcsak a szervezett társadalomnak, hanem mindenfajta vallásnak, sőt, olyan alapvető intézményeknek is, mint az otthon”. Három évvel később Coolidge a bevándorlást drákóian szigorító törvényt léptetett életbe.

A szigorítások persze nem csak a magyarokra, szlávokra, vagy a mediterrán népek fiaira és lányaira, hanem az ázsiaiakra és a feketékre is vonatkoztak. Ezek a fajok (mai szóval etnikumok — a korabeli szóhasználat ugyanis nem tett különbséget biológiai és kulturális fogalmak között) elsősorban genetikai okokból nem voltak megfelelőek. Madison Grant The Passing of the Great Race című könyvében korabeli honfitársainkat (is) egyszerűen erkölcsi perverzeknek, értelmi fogyatékosoknak és genetikai selejtnek (ma divatos szóval talán evolúciós zsákutcának) titulálta.

Száz évvel ezelőtt Amerikában ezek elfogadott, a sajtóban is gyakran megjelenő nézetek voltak. A társadalom angolszász többsége egyetértett azzal a véleménnyel, hogy a korlátok nélküli bevándorlás a társadalom, a közösség egészséges működése és növekedése szempontjából nem támogatható.

Címkék: eugenika, evolúció, népbutítás

Kapcsolódó bejegyzések:
Ember 2.0
A fehér folt
Az erény ellen
Mi a természetes?
Szkeptikusok kíméljenek!