Mi a természetes?
2008. július 12.A múlt szombati melegfelvonuláson történt események mellékszála, hogy a Védegylet szolidaritási nyilatkozatát követően többen kiléptek a szervezetből. Köztük volt Vida Gábor evolúció-genetikával foglalkozó biológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az akadémikus a Kossuth Rádiónak nyilatkozva többek között a következőket mondta:
Hadd jelentsem én ki, hogy én a magam részéről undorodom a homoszexualitástól. […] Egy természetellenes dolognak érzem, mivel genetikával és evolúcióval sok évtizeden keresztül foglalkozva tudom azt, hogy ez egy evolúciós zsákutca. Tehát nincs ennek genetikai meghatározottságban jövője.
Miután a műsorvezető emlékeztette a jeles professzort, hogy mint akadémikusnak súlya van annak, amit mond, Vida azt válaszolta, hogy ő ezt vállalja, majd néhány cifrább vargabetű után — mely során a homoszexualitást az ágybavizeléshez, a székletvisszatartási problémákhoz és a pedofíliához hasonlította — verbális ámokfutását így fejezte be:
A felnőtteket […] a homoszexualitás veszélyezteti. Ennek a genetikai alapja, hajlama természetesen megvan, de hogyha befolyásolja az egyik ember a másikat, és társkeresésben homoszexuális partnereket keres, az azért a társadalomra, kisebb mértékben ugyan, de nem egy előnyös valaminek nevezhető. […] Egy dolog az evolúció, más dolog a jog. A jog az nem az én szakterületem.
Hogy jobban értsük: Vida Gábor akadémikus professzor szerint a homoszexualitás betegség — de nem a dolog klinikai értelmében az. Nem olyan, mint a vakbélgyulladás vagy a rák, ami a betegnek okoz kárt. A homoszexualitás evolúciós zsákutca, hiszen a faj fennmaradásának szempontjából káros. Természetellenes, és ezért a társadalomnak joga és dolga védekeznie ellene.
A professzor egyrészt tehát azt mondja, hogy a „természetes” és a „természetellenes” erkölcsi kategóriák: azok a dolgok, amelyek megfelelnek a biológiai törvényeknek, jó dolgok; azok, amik evolúciós zsákutcába vezetnek, rosszak.
A természetnek erkölcsi kategóriákkal, célokkal és szándékokkal való felruházása ismert jelenség: ahogy régebben mondani szokás volt, „primitív”, természeti népeknél bőségesen dokumentálták az antropológusok. A tudományos világkép egyik alaptétele azonban, hogy a természet nem önálló cselekvő és a természeti törvények és folyamatok nem erkölcsi kategóriák.
Másrészt viszont a professzor azt is mondja, hogy azok a jó dolgok, amik elősegítik a faj túlélését, adaptációját a környezetéhez. A rossz dolgok pedig azok, amelyek az adaptációt hátráltatják, beleértve olyan egyéni tulajdonságokat is, amelyek nem segítik elő a faj fennmaradását, genetikai egészségének fenntartását.
Ez a nézet is ismert a XIX-XX. századból: szociáldarwinizmusnak hívják. Eszerint a természetes kiválasztódás, a legalkalmasabb fennmaradása olyan eszmék, amelyek társadalmak megítélésére, politikai és társadalmi döntések meghozatalára is érvényesek. A szociáldarwinizmus legradikálisabb formája a náci fajelmélet volt; de nem pusztán emiatt diszkreditálódott az elmélet. Nincs manapság komoly tudós, aki szociáldarwinista nézeteket használna akár a homoszexualitás, akár bármely más társadalmi jelenség magyarázatához.
Mivel Vida Gábor hangsúlyozta, hogy sok évtizede foglalkozik genetikával és evolúcióval, mondjuk már ki: ezek szerint saját szakterületének alapjaival sincs tisztában. Ezek után a Magyar Tudományos Akadémia saját tekintélyének megvédése érdekében megvonja tőle az akadémiai tagságot. Egyetemi óráit lemondják, kutatáshoz többet nem kap forrást. A tudományos közösség sarlatánként veti ki magából. Mert ez így lenne természetes.
Címkék: evolúció, homoszexualitás, Magyar Tudományos Akadémia

2008. július 12. 05:32
Ugyan, ugyan, ugyan, ugyan, ugyan, ugyan, ugyan…!!!
ü
bbjnick
2008. július 12. 11:46
Külön megdöbbentő ez azért, mert Vida professzornak tudnia kellene, hogy hosszú ideje folyik a tudományos vita az altruizmus evolúciójáról és a különféle rokonszelekciós elméletek elég jó magzarázatot adnak a helper egyedek jelenlétére.
Távol legyen tőlem, hogy egy az egyben vonjak párhuzaom cinkék és emberek viselkedése között, de megtették ezt már mások (http://www.ehbonline.org/article/S1090-5138(06)00069-9/abstract). A kérdés, hogy a homoszexualitás bizonnyal káros a populációra nézve, legalábbis vitatott.
2008. július 12. 19:36
Annyira nehéz elképzelnem, hogy tudósok körében vannak olyan korlátolt emberek, mint ez a Vida Gábor. Ráadásul annyi önreflexió sem szorult bele, hogy legalább ne állna nyilvánosság elé eszement gondolatmenetével. A tudománnyal csak a nyitottságot és a megértést tudom összeegyeztetni, de bizonyára ez meg az én korlátoltságom.
Két ember szereti egymást: ez életellenes? Ilyen alapon életellenes az is, aki fogamzásgátlóval vagy óvszerrel védekezik. Aki csak a szaporodást látja az emberi élet értelmének, annak elég szürke és unalmas lehet az élete.
De hát milyen tudósai legyenek egy olyan nemzetnek, amelyben a legértelmesebbeknek is elcsavarodik valami a fejében, és elkezd idiótaságokról beszélni, ha homoszexualitásról van szó. Egyébként tényleg érdemes volna foglalkozni a homoszexualitás kérdésével bioetikai szemszögből.
2008. július 13. 12:41
jó kis cikk! A kiindulópont jelez valamiféle kulturális antropológiai távolságtartást a megfigyelés tárgyával kapcsolatban. MTA tag szavának súlya van. Ki kéne közösíteni a tudományos életből. Sajnos nem fogják kiközösíteni és ezért nincs is szava egy akadémikusnak.
2008. július 15. 10:53
A cikkíró mindenkinél okosabbnak képzeli magát, Úgy gondolja, hogy joga van ledorongolni egy akadémikust is, ha az el merte mondani véleményét a tárgyról.
A szabad vélemény nyilvánítás jogát úgy képzeli a szerző úgy képzeli el, hogy csak az ő véleménye létezhet, ha más véleményt mer valaki nyilvánítani, azt szankciókkal kell sújtani.
Hetet-havat összehord a szociáldarwinizmusról, érvelésébe belekeveri a nácizmust is annak érdekében, hogy a véleményével nem egyező véleményeket lejárassa. A szerző
magáról biztosan jó véleménnyel van, azt gondolja, hogy ő a demokratikus gondolkodás díszpéldánya : A MAGYAR FÜGGETLEN ÉRTELMISÉGI.
2008. július 16. 15:03
Kedves vidéki, nekem speciál nem azzal van problémám h kimondja amit gondol, hanem azzal h akadémikus mivoltát hangsúlyozza közben és úgy beszél mintha annak amit mond lenne bármiféle alapja (“én már több éve foglalkozok evolúcióval, blabla..”). És az egyszerű emberek akik nem tudósok (pl én), simán el is hihetik h ez egy evolúciós zsákutca. Azért elég elszomorító h egy köztiszteletben álló ember képes ennyi baromságot összehordani, főleg nyilvánosan, a saját munkakörén belül.
De ez nem csak az én véleményem: Czeizel Endre adott interjút a Klubbrádiónak (kicsit bele kell tekerni):
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20080715-162901.mp3
2008. július 16. 22:46
Czeizel Endrét nemrégiben láttam a Story TV-ben, Havassal beszélgetett egy nagyon érdekes kérdésről: mennyire lehet egy tudósnak szabadon elmondani véleményét.
Azzal indítottak, hogy a híres Nobel díjas amerikai tudós Watson, (aki 1953-ban az angol Crick-kel együtt csodálatos felfedezést tett, mikor az örökítő anyag szerkezetét felfedték és rámutattak a genetikai kód szerepére), sem mondhatja el genetikával kapcsolatos véleményét, ha az bizonyos ma általánosan elfogadott tanokba ütközik, hasonlóan ahhoz ahogy annak idején Galileivel szemben is eljártak annak idején az egyházi hatóságok.
Watsont is súlyos retorziók érték szókimondásáért.
Havas és Czeizel beszélgetése érdekes volt, kissé hasonlatos volt Mátyás király és az okos lány meséjéhez (akinek feladata volt, hogy hozzon is ajándékot meg nem is). Nem szegték meg ugyan a tabukat, mégis sokat érzékeltettek abból, hogy a Nobel díjas Watson felvetései talán nem teljesen eretnek gondolatok.
2008. július 17. 16:14
Sziasztok, en nem akarok nagyon szemelyes kerdesekbe belemenni, foleg, hogy nem ertek a genetikahoz, de amennyire tudom, Czeizel Endre tudoskent szegenyesebb eredmenyeket tud felmutatni, mint nepmuvelokent. Vida Gaborrol fogalmam sincs, de gondolom, siman lehet csekkolni.
Amennyire tudom, Watson doktor pedig mint genetikus kutato szerzett erdemeket – 50 eve, nem mint etikus. Es pont a botranyos kijelentese miatt fuggesztettek fel az allasabol. Egyebkent a szereny statisztikai tudasom alapjan eleg hihetetlennek tartom, hogy barmilyen szignifikans intelligenciabeli kulonbseg mutathato ki az egyes rasszok, nemzetisegek kozt, ha minden egyeb valtozot kondicionalunk, es kulturafuggetlen tesztelesi modszert alkalmazunk…
2008. július 18. 12:52
Kedves Vidéki,
Watson elmondhatná a véleményét, ha azt bármilyen tudományos vizsgálattal és eredménnyel tudná alátámasztani. Annak idején a DNS felfedezésével is ez volt a helyzet.
A feketék kisebb intelligenciájával kapcsolatos állításait viszont úgy indokolta: Ezt mindenki tudja, aki próbált már feketékkel együtt dolgozni.
Nem tűnik olyan fene tudományosnak, inkább csak előítéletesnek.
2008. július 20. 08:19
T.Nádori!
Kár, hogy nem voltál abban a helyzetben, hogy hallgathattad volna Havas és Czeizel beszélgetését a Story TV-n.
Kerülgették ugyan a témát, mint macska a forró kását (nem akarván Galilei sorsára jutni, akit az akkor uralkodó dogmák alapján elítéltek), mégis sok érdekes kijelentést tettek.
Szóba hozták például az amerikai feketék kimagasló szerepét az élsportban.
Havas szóba hozta, hogy rajong az amerikai futballért. Feltűnt neki, hogy azok a játékosok, akik eljutva az ellenfél térfelére ponthoz juttatják a csapatot, mind feketék, az irányító játékos azonban, aki a helyzeteket felismerve a sikeres akciókhoz a labdát passzolja, az esetek túlnyomó részében fehér.
2008. július 26. 01:09
Meg kell mondjam nem tartom sokra a társadalom egyes körei által kitalált-fenntartott díjakat és a velük járó megbecsülést és pénzt. Így vagyok a Nobel-díjjal is. Így lennék az MTA tagsággal is. Ezen blogban található cikket azonban nem tartom méltónak egy magát posztdoktori kutatónak titulált személytől. Akkor sem, ha bírálja egy kutatótársát. Vida Gábor letett valamit az asztalra és, sajnos, sokan azt hiszik, hogy ezután bármit mond az zseniális. Hát ez nem így van. De éppen ez az, amit egy értelmes tanult embernek tudnia kell. Egy tudós tudós módon fejezi ki magát akkor is, amikor elveiről, életfilozófiájáról, világnézetéről vall.
Arról pedig már nem is szólva, hogy a Védegylet óriási baklövést követett el azáltal, hogy politikai állásfoglalást tett egy olyan kérdésben, amiben nem lett volna szükségszerű. Az érvelésük is homályos és hiányos. Az Élőlánc elnökének beszédét pedig én ajánlom mindenki figyelmébe, hogy valóban ne csak egyoldalúan szemléljük az eseményeket. (megtalálható a párt honlapján.)
2008. október 14. 18:09
Vannak bizonyos témák, amikkel kapcsolatban nem mernek az emberek nyilvánosan állást foglalni–ilyen téma a homoszexualitás is. Elítélni embertelenség, ezért inkább nem ítéljük el. Ha átlagember nyilatkozik negatívan a homókról, egyszerűen lehülyézik, ha tudós vagy közéleti személyiség, akkor bonyolultabban, széleskörűbben hülyézi le őt a többi közéleti személyiség, és mindezzel csak azt akarják bizonyítani, hogy tőlük mennyire távol áll a diszkrimináció bármilyen formája, úgyhogy őket ne csessze le senki.. Légyszi.
A szép az egészben, hogy a magánembernek szabad saját véleményt és nézőpontot kifejlesztenie és tartania, vesztenivaló nincs. Bár talán megállapíthatjuk, hogy aki magánemberként vállalja önmagát, az vállalni fogja nyilvánosan is, akkor is, ha súlya van a szavainak. Ami gerinctelen, önsorsrontó viselkedés, az a köpönyegforgató, mindenkinek megfelelni akaró politika.
Szerintem a homoszexualitás nem normális dolog. Az ember nem véletlenül két nemű. Viszont akinek hajlama van rá, az döntse el, mit akar: homoszexuálisként vagy heteroszexuálisként élni.
Egyébként a homoszexualitás kialakulása nagyon gyakran gyerekkori traumákra vezethető vissza, és kutatások bizonyítják, hogy nem a genetikán múlik, hanem élményeken, környezeti hatásokon. Nevezhetjük jó dolognak azt, ami egy nagyon negatív élményből fejlődik ki?..
Szerintem nem.
2010. január 18. 07:43
Minden tiszteletem az akadémikusoké, és természetesen nem akarok egy melegterrorban élni. De az evolúció elméletének keretében már született néhány magyarázat a homoszexualitás előnyös voltára, amelyek azt mutatnák, hogy nem jelent genetikai zsákutcát, amíg természetesen nem MINDENKI homoszexuális.
Nekem sokkal szimpatikusabb lenne Vida Gábor, ha ezeket az elméleteket is megemlítette volna. Az se baj, ha kritikusan, mert akkor legalább ismerném a véleményét erről. De így olybá tűnik, mintha nem is ismerné őket, ami azért elég szomorú. Különösen, hogy erről nyilatkozik.
2010. január 18. 07:46
Dajkem-nek: “Nevezhetjük jó dolognak azt, ami egy nagyon negatív élményből fejlődik ki?..
Szerintem nem.”
Örülök, hogy vannak még manapság ilyen vademberek, akik nincsenek tisztában azzal, hogy az emberek tanulni szoktak a tapasztalataikból. Technikai vívmányaink jelentős része abból származik, hogy nélkülük negatívabb volt az életünk. A tudomány előretörését konkrétan a 19. századi pozitivizmus hozta meg, ami a francia forradalommal kapcsolatos negatív élményekből fejlődött ki.
Csak hogy tisztán lássunk.
2011. január 21. 16:01
“Mert ez így lenne természetes.”
Szerinted az a természetes, ha valakit a véleménye miatt rekesztenek ki? Te vagy itt az igazi náci, csak tagadod!