Fiú legyen vagy lány?
2008. november 24.Időről időre Magyarországon is felvetődik, hogy lehetővé kellene tenni, hogy a szülők megválasszák születendő gyerekük nemét. Jelenleg erre többgyermekes családokban, a nemi arányok kiegyensúlyozásának céljából sincs lehetőség. Az egyetlen kivétel, ha a nemválasztással elkerülhető valamilyen örökletes betegség: például a csak fiúkat sújtó Duchenne-kór elkerülése végett az IVF, azaz „lombikbébi”-kezelés során olyan embriókat ültetnek be, amelyek női kromoszómát hordoznak. Van-e etikai szempontból akadálya annak, hogy a gyerek nemének megválasztása jogát kiterjesszük minden szülőre?
Az Este tavaly készült, alább megtekinthető riportjában nyilatkozó szakemberek véleménye egyértelmű: a gyerek nemének megválasztását nem szabad engedélyezni. (Érdemes megfigyelni, hogy a riport csak orvosokat szólít meg. Mintha egyszerű szakmai kérdésről lenne szó, amiről a bioetikusnak, jogásznak, szociológusnak vagy pszichológusnak ne lehetne véleménye.)
A szakemberek egyrészt jogi aggályokat említenek: Magyarország aláírta az emberi jogok és a biotechnológia alkalmazásáról szóló Oviedói Egyezményt, amely családtervezési célból tiltja a gyerek nemének megválasztását. Nem világos azonban, hogy milyen etikai megfontolások állnak a tilalom mögött. Kinek az emberi jogait vagy méltóságát sértené, ha mondjuk három fiú után egy házaspár lánygyermeket szeretne? Miért lenne a gyerek nemének megválasztása visszaélés a biotechnológia vívmányaival?
A műsorban megszólaló Falus András, a SOTE genetikai, sejt- és immunbiológiai intézetének vezetője szerint a gyerek nemének megválasztása „jó nagy blöff”. Ha jól értem, arra céloz, hogy a rendelkezésre álló módszerek nem eléggé hatásosak, illetve elfogadhatatlan kockázatokat hordoznak.
Valójában azonban a gyerek nemének kiválasztására már ma is vannak hatásos módszerek. Az egyik ilyen az abortusz. Vannak olyan vizsgálatok, amelyekkel már a terhesség korai szakaszában ki lehet deríteni a születendő gyermek nemét. Ha a magzat nem kívánt nemű, a terhességet meg lehet szakítani.
Az abortusz természetesen drasztikus családtervezési eszköz. Sokkal elfogadhatóbbnak tűnik a mesterséges megtermékenyítés: az IVF-kezelés során létrehozott embriók közül preimplantációs genetikai diagnózis, azaz PGD-tesztek segítségével ki lehet választani a kívánt nemű embriókat. Amennyiben az embrióbeültetés sikeres, a módszer hatásossága gyakorlatilag 100 százalékos.
A legígéretesebb módszer azonban az X- és Y-kromoszómát hordozó ondósejtek szétválogatása. Természetes esetben az ondósejtek nagyjából fele-fele arányban tartalmaznak X és Y kromoszómát. Ezzel a módszerrel kb. 88 százalékra lehet dúsítani a női kromoszómát tartalmazó ondósejtek arányát, illetve kb. 73 százalékra a férfi kromoszómát tartalmazó ondósejtek arányát. Az ondósejtek szétválogatása után a terhességet mesterséges ondóbevitellel vagy testen kívüli megtermékenyítéssel és embrióbeültetéssel hozzák létre.
A módszer ugyan még gyerekcipőben jár, ennek ellenére az Egyesült Államokban már bárki igénybe veheti. Az adatok szerint lányt akaró szülőknél az ondósejt-szétválogatás az esetek 91 százalékában, fiúra vágyó szülőknél pedig az esetek 76 százalékában sikeres. Mivel ezt a módszert a fogantatás előtt használják, nincs szükség a magzat megölésére vagy felesleges embriók létrehozására. Nem tudok olyan esetről, amikor az ondósejtek szétválogatása születési rendellenességet vagy genetikai betegséget okozott volna.
Ha azonban a módszernek vannak kockázatai, akkor sem világos, miért a teljes tiltás a legjobb megoldás. Mint más orvosi beavatkozások esetében, az idő előrehaladtával a kockázat minimalizálható és a hatásosság maximalizálható. Legfeljebb tehát azt mondhatjuk, hogy egyelőre korai lehetővé tenni a gyerek nemének megválasztását.
A gyermekvállalás az ember egyik legszemélyesebb döntése. Tűrhetetlennek tartanánk, ha az állam beleszólna, hogy mikor, milyen körülmények között vállalunk gyereket. Az ilyen kérdésekben célszerű tehát abból kiindulni, hogy az állam csak nagyon nyomós indokok alapján korlátozhatja az egyén döntéseit. Nem világos, hogy milyen indokok igazolhatnák a nemválasztás betilását.
Címkék: abortusz, embriószelekció, gyermek nemének megválasztása

2008. november 24. 21:15
Szerintem az már eléggé nyomós indok, hogy amennyiben KORLÁTLANUL hozzáférhetővé válna ez a lehetőség, még a mi kultúrkörünkben is veszélyesen eltolódna a nemek aránya a férfiak javára. MÉG NÁLUNK IS az elsőgyerekes szülők 75-80 %-a fiút választana, nem beszélve egyes keleti ill. “exotikusabb” kultúrákról. Aztán ugye nálunk az első után az esetek nagyobb százalékában valahogy elmarad a második, (pláne ha az első fiúnak sikerül) mert kevés a pénz, mi lesz a karrierrel, stb.
Azt viszont igencsak indokoltnak tartanám, hogy két azonos nemű gyerek után kedvezményes áron -akár 100 %-os TB támogatással- lehessen ellenkező nemű gyereket megcélozni.
2008. november 29. 13:18
Okés, én sem hallottam még jó érveket ellene, de mellete sem, csak azt, hogy meg lehet csinálni. Most így elsőre azt mondom, hogy ebbe nem kéne az államnak beleszólnia, de egyáltalán nem kéne az ilyen irányú kutatást támogatni, az eljárást tb-ből fizetni. Nem túl demokratikus gondolat, de azt is remélem, hogy jó drága marad az eljárás, így keveseknek nyílik rá módjuk, csak a nagyon gazdagoknak, vagy a nagyon eltökélteknek.
2008. december 7. 13:41
Oviedói Egyezmény lesz az
2008. december 7. 19:55
Persze, javítottam. Köszönöm.
2008. december 9. 22:13
Jómagam nagyon súlyos kérdésnek ítélem a fentit. Etikai szempontból legalábbis biztosan. A teremtés gondolatával és az élet ajándék jellegével homlokegyenest ütköző gondolat, hogy megválasszam születendő gyermekem nemét. Attól nem fogom jobban szeretni a gyermekemet, hogy fiút vagy lányt választok, ha meg igen akkor ott valami baj van! Ne hagyjuk már magunkat teljesen deszakralizálni és lesüllyeszteni a fogyasztó szintjére. A “család szentélyét ne alakítsuk át biológiai laboratóriummá”.
2009. január 29. 11:01
“A módszer ugyan még gyerekcipőben jár, ennek ellenére az Egyesült Államokban már bárki igénybe veheti.”
Ugye a microsort módszerről beszélünk? Mert a cég honlapja szerint ez még most is clinical trial keretében fut, kutatási alanyként lehet igénybe venni. Ez azért nem mindegy, éredmes lett volna leírni.
Egyébként szerintem ez a legerőssebb ellenérv: nincs olyan módszer, amivel meg lehet választani az utód nemét. Az IVF PGD-el kombinálva nem hiszem, hogy szóba jön, hiszen aki spontán is fogamzóképes, miért vetné magát alá ennek az igen költséges, és számos kockázatot rejtő eljárásnak, ráadásul előreláthatóan (statisztikailag) többször. A spermaszelekció meg még nem rutin eljárás, a kockázatait végképp nem ismerjük (Falus András erre utalt), és az, hogy a fiú gyermek fogantatásának az esélyét ötvenről hetvehnat százalékra tornázza fel, az a biztostól azért elég messze van.
2009. november 18. 06:36
sugeroby: te pontosan annyira szereted a fiú/lány/vegyes gyerekeidet amennyire akarod. Akár még “nagy baj” is lehet azokkal akik nem úgy tesznek mint te. Csak azt nem értem, honnan veszed a bátorságot hogy ezt így kijelentsd, vagy hogy saját érzelmeidet alapnalk és etalonnak véve határozz mindenki sorsáról.
Csak hogy kicsit gondolkozz is: amennyiben egy olyan családba ahol “nagy baj van” mert pl a lányokat jobban szeretik mint a fiúkat, ahol ilyenmódon nem létezik “család szentélye” (amúgy broáf a kifejezésnek), mennyiben jár jól egy fiú ha megszületik? Egy ilyen helyet öö “szentéllyé” meg “nagy baj” nélkülivé tesz-e a ráerőszakolt “normalitás”?
Szerintem nem, de szerinted biztos igen. Éljenek a “szentélyek”. Megyek hányni.
2009. november 21. 10:55
Szerény személyem két v. több fiúgyermek után engedélyezné, hogy lehessen szándékosan leánygyermeket “csinálni”. Szándékos fiúgyermeket nem engednék, mert akkor nagxon felborulna a nemek aránya, lásd Kína, ahol soktízmilliós nagyságrendben vannak azok a srácok, akiknek nem jut nő. Nem akarok én kitolni a nőkkel sem, hogy ne jusson nekik pasi, de a tapasztalataim azok, hogy ahol az első gyerek fiú, ott könnyebben megállnak egynél.
2010. június 26. 14:12
Én úgy vettem észre, továbbra is a legelterjedtebb, hogy két gyerek van egy családban. (Jó, ismerek egykét is, fiút is, lányt is, de ez ritkább.) Az a felmérés ott hibázik, hogy csak az első gyerek nemére kérdez rá, elsőnek meg gyakrabban akarnak fiút (ki ne szerette volna gyerekkorában, ha van egy nagy, erős bátyja, aki meg tud verni mindenkit?
Mondjuk különösebben nem tetszik ez a hozzáállás, hogy “fiú már van, akkor most lány kell” (vagy a fordtottja), mert a család nem bélyeggyűjtemény, hogy ilyen már van, akkor most olyan kell, de attól betiltani még nem kellene.
2010. június 26. 15:03
@kitzinger
” Nem túl demokratikus gondolat, de azt is remélem, hogy jó drága marad az eljárás, így keveseknek nyílik rá módjuk, csak a nagyon gazdagoknak, vagy a nagyon eltökélteknek.”
Sajnos vannak olyan nem túl demokratikus betegségek, amik inkább (vagy kizárólag) fiú illetve lány utódokra veszélyesek. Ráadásul ezek gyakran halálosak és egyben gyógyíthatatlanok is.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Genetikai_betegség#Monog.C3.A9nes_betegs.C3.A9gek_.C3.B6r.C3.B6kl.C5.91d.C3.A9se
Az ilyen géneket hordozó szülőknek is azt mondanád, hogy “remélem sokáig drága marad az eljárás”?
Naugye.
2010. június 26. 15:05
Szerintem az ilyen szülőknek a TB kell, hogy finanszírozza, de aki tényleg komolyabb ok nélkül akarja, az miért ne fizessen?
2010. augusztus 22. 12:25
Én pl: nagyon szeretnék egy kisfiút a 3 lányom után, de már nem próbállkoznék csak ha azt mondják, hogy 100% hogy fiú lenne.Nagyon jó lenne egy kisfiú is a házba…de hát nekem majd a lányok hozzák a pasikat.