2009. februári bejegyzések

Eluana, Terri és a pápák

2009. február 23.

Két héttel ezelőtt Olaszországban meghalt Eluana Englaro, miután az orvosok megszüntették mesterséges táplálását. Eluana egy autóbaleset után, 17 éve esett kómába. Több, mint nyolc évi jogi csatározás után Eluana édesapja végül tavaly novemberben kapta meg az engedélyt, hogy lánya mesterséges táplálásának leállítását kezdeményezze.

A bírói döntés után az események a már jól ismert forgatókönyvet követték. A betegágy körül megjelent a politika: Silvio Berlusconi kormánya mindent megtett, hogy a döntést megváltoztassa. Eluana halálakor a Szenátus éppen a kormány törvénytervezetét tárgyalta, amely megtiltotta volna a mesterséges táplálás megszüntetését. Berlusconi néhány nappal korábban kormányrendeletet hozott az ügyben, amit azonban az államfő — a hatalmi ágak szétválasztásának elvére hivatkozva — nem volt hajlandó aláírni.

A történet ismerős. (tovább…)

Túl sok a bioetikus

2009. február 17.

Vasárnap nyilatkozott a Szólás szabadságának Demján Sándor vállalkozó. Demján a Reformszövetség egyik alapítója és anyagi támogatója. A tavaly novemberben alakult szervezet tagjai között vannak az Országos Érdekegyeztető Tanácsban részt vevő munkaadói szervezetek vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, illetve a Magyar Tudományos Akadémia volt és jelenlegi elnöke.

A szövetség gazdaságpolitikai javaslatokat dolgozott ki, melyek megvalósítása javítaná a versenyképességet, kordában tartaná a költségvetési hiányt és csökkentené az állami újraelosztás mértékét. Mivel az ország (már megint) reformlázban ég, az interjú ezeket az elképzeléseket mutatta volna be. A tévénézők ehelyett azonban ízelítőt kaphattak a jeles vállalkozó társadalomfilozófiai nézeteiből.

És hogy hogy jön ide a bioetika? A beszélgetés vége felé Demján ezt találta mondani: (tovább…)