Eluana, Terri és a pápák

2009. február 23.

Két héttel ezelőtt Olaszországban meghalt Eluana Englaro, miután az orvosok megszüntették mesterséges táplálását. Eluana egy autóbaleset után, 17 éve esett kómába. Több, mint nyolc évi jogi csatározás után Eluana édesapja végül tavaly novemberben kapta meg az engedélyt, hogy lánya mesterséges táplálásának leállítását kezdeményezze.

A bírói döntés után az események a már jól ismert forgatókönyvet követték. A betegágy körül megjelent a politika: Silvio Berlusconi kormánya mindent megtett, hogy a döntést megváltoztassa. Eluana halálakor a Szenátus éppen a kormány törvénytervezetét tárgyalta, amely megtiltotta volna a mesterséges táplálás megszüntetését. Berlusconi néhány nappal korábban kormányrendeletet hozott az ügyben, amit azonban az államfő — a hatalmi ágak szétválasztásának elvére hivatkozva — nem volt hajlandó aláírni.

A történet ismerős.

2005-ben Terri Schiavo története zajlott hasonló mederben. Terri 15 éven keresztül volt kómában, a mesterséges táplálás megszüntetéséről zajló jogi vita hét éven keresztül tartott. 2003-ban Florida állam törvényhozása felhatalmazta Jeb Bush kormányzót, hogy rendelettel késleltesse a döntés végrehajtását. Florida állam Legfelsőbb bírósága a törvényt alkotmányellenesnek nyilvánította — ugyancsak a hatalmi ágak szétválasztásának elvére hivatkozva.

De ekkor már beszállt a harcba a Kongresszus és a floridai kormányzó testvére, George W. Bush elnök is. Az elnök vakációját megszakítva aláírta azt a törvényt, ami lehetővé tette, hogy szövetségi bíróság újratárgyalja az ügyet. A törvényt a Szenátus 3-0 arányban fogadta el, miután 97 szenátor nem jelent meg az ülésen. A Legfelsőbb Bíróság hosszas huzavona után elutasította a döntés újratárgyalására vonatkozó kérelmet. Ezzel lehetővé vált az ítélet végrehajtása. Terri 13 nappal a mesterséges táplálás megszüntetése után meghalt.

Mindkét történetnek volt azonban még egy szereplője: a Katolikus egyház. A visszafordíthatatlan kómában fekvő Eluanáról Ennio Antonelli bíboros azt mondta, hogy „csak alszik”. XVI. Benedek pápa Eluana halála előtt pár nappal arról beszélt, hogy az emberi élet minden körülmények között védelmet érdemel. Bár Eluanát nem említette név szerint, nyilvánvaló volt, hogy mire gondol.

Terri Schiavo esetében II. János Pál közvetlenül is beavatkozott. A pápa nyilatkozata szerint a mesterséges táplálás fenntartása erkölcsileg kötelező és a táplálás megszüntetése „mulasztásos eutanázia”. XVI. Benedek szavai elődje véleményét tükrözik.

A dolog azonban ennél bonyolultabb. A Katolikus egyháznak ugyanis nem ez a hivatalos álláspontja.

1957-ben aneszteziológusok egy csoportja felkérte XII. Pius pápát, hogy adjon iránymutatást gyógyíthatatlan betegek kezelésére. A pápa irányelvei szerint az orvosok nem kötelesek „hősies erőfeszítéseket” tenni az ilyen betegek életének fenntartására. Az évekig, évtizedekig kómában fekvő betegek mesterséges táplálása pedig hősies erőfeszítésnek minősül.

II. János Pál nyilatkozata előtt évtizedeken keresztül katolikus kórházakban is rendszeresen megszüntették a mesterséges táplálását. A döntést gyakran az egyéni lelkiismeretre hagyták: a beteg kezelésének megszüntetése nem bűn, amennyiben a döntést meghozó személy lelkiismeretének megfelelően mérlegeli a kérdést. A döntés az ő lelkiismeretére tartozik.

A közvéleményben (ki tudja, miért) viszonylag liberális és „jó fej” pápának tartott II. János Pál nyilatkozata hatalmas zűrzavart okozott. Sok hívő orvos, nővér és családtag hirtelen megtudta, hogy bűnt követnek el, amikor nem vállalnak hősies erőfeszítéseket betegeik és szeretteik kezelésekor. A katolikus kórházaknak felül kellett vizsgálniuk a gyógyíthatatlan betegeik kezelésére kidolgozott irányelveiket.

De ez még semmi. II. János Pál ravaszul nem ex cathedra, azaz egyházfői minőségében nyilatkozott — vagyis nem az egyház hivatalos álláspontját fogalmazta meg. Ez zsenáns lett volna, hiszen XII. Pius mint katolikus egyházfő már iránymutatást adott a kérdésben. A pápa pedig ugyebár tévedhetetlen.

II. János Pál nyilatkozatára reagálva John Paris, az egyik legismertebb jezsuita bioetikus azt tanácsolta, hogy a legjobb, ha a hívők figyelmen kívül hagyják a pápa szavait, hiszen azok nem hivatalos tanítást tartalmaznak — minél előbb feledésbe merülnek, annál jobb.

Nos, mint Eluana esete mutatja, ez hiú ábránd volt.

Címkék: , , , ,

Hozzászólások

  1. 1. kergezerge

    Ravasz, valóban, hasonlóan nem egyházfőként nyilatkozott például az asztrológiáról is. Arról valószínűleg ugyanúgy nem sok fogalma volt, mint arról, mit jelent méltósággal élni és meghalni.

    OFF
    minek a captscha, ha úgyis csak regisztráltak kommentelhetnek? Menő?

  2. 2. sic!

    Én úgy látom, hogy az alapvető probléma, hogy a kat. egyház (pontosabban a két legutóbbi pápa) nem hajlandó szembenézni azzal hgoy vannak olyan helyzetek, ahol különböző értékeket mérlegelni kell, és a mérlegelés eredménye egyénenként különbözhet. Itt most az élet mindenekfölötti szentségét hozzák fel, de nem vesznek tudomást arról, hogy emellett más értékek is felmerülnek. Pl. az életminőség, az önrendelkezés (vö. pl. az abortuszt is) joga, és persze Schiavo és Englaro helyzete azt a kérdést is felveti, hogy mi is az, hogy “élni”, azaz rámutatnak arra, hogy nem egyértelmű az “élet”, mint érték.
    A mostani pápáról meg jól tudjuk (ha olvassuk írásait), hogy semmitől nem retteg annyira, mint az “értékek relativizmusától”, azaz az egyértelműség megkérdőjelezésétől.

  3. 3. TBALAZS

    Az egyház ellene van az eutanáziának. Ez az Ő döntésük, de milyen jogon dönthet bárki arról, hogy én mit szeretnék tenni az életemmel, vagy adott esetben mit szeretnék tenni a 17 éve kómában lévő gyerekemmel. Sajnos annak az esélye, hogy fölépül 0. Azaz semmi lehetőség nincs arra, hogy valaha magához tér.

  4. 4. Üvege$

    Lehet, hogy emlékeztetni kellene ő szentségét, hogy azokban a bizonyos szent háborúkban sem volt kérdés, az élet szentsége.
    Én még mindig vallom, hogy a pénzemberek kényszerítik a politikát és a Vatikánt erre az álláspontra. Ha fogy a népesség, akkor fogy a kereslet a termékeik után. Arra viszont senki sem gondol, hogy kevesebb embernek több levegő jutna…

  5. 5. rikavagyok

    máshol már arról cikkeznek, hogy változni fog az agyhalál (és így a halál) fogalma is: az agytörzs helyett az agykéreg működésének irreverzibilis megszűnése lesz majd a definíció. ami viszont a régóta kómában fekvő betegek egy részét is érintené.
    mondjuk ezt nem számítva is felháborítónak találom, hogy bárki idegen ilyen-olyan okokból feljogosítva érezze magát arra, hogy döntsön mások életéről- haláláról.

Új hozzászólás

A hozzászólás szövege:

Email értesítés új hozzászólásokról