Számítanak-e a számok?
2009. március 22.
Vegyük a
következő példát. A tenger közepén van két apró sziget. Az északra
fekvő szigetnek öt lakosa van, a délre fekvő szigetnek viszont csak
egy. Hamarosan hatalmas ciklon lesz, ami mind a két szigetet el
fogja pusztítani. A térségben a mienk az egyetlen mentőhajó. Nincs
időnk mindkét szigetre eljutni a ciklon érkezése előtt, de az egyik
szigetre még van időnk elmenni.
El kell tehát döntenünk, hogy az északi sziget öt lakosát vagy a déli sziget egyetlen lakóját mentjük meg. Ha észak felé fordulunk, a déli sziget lakója egészen biztosan meghal; ha dél felé fordulunk, az északi szigeten tartózkodó öt ember nem éli túl a ciklont. A hat ember között erkölcsi szempontból nincs különbség, és egyiket sem kötelességünk megmenteni. De ugyanakkor minden különösebb erőfeszítés és kockázat nélkül eljuthatunk az egyik szigetre. Elfogadhatatlan lenne tehát, ha senkit sem mentenénk meg.
Melyik sziget felé vegyük az irányt?
Íme öt különböző elv arra, hogy mit tegyünk.
Mentsünk meg minél több életet. Talán a legegyszerűbb, ha minden további huzavona helyett északnak indulunk. Az északi szigeten öt embert menthetünk meg, a délin csak egyet. Összességében jobb öt embert megmenteni. Ha csak a következmények számítanak, akkor ezt a megoldást kell választanunk.
Sokan azt gondolják azonban, hogy ez így nem fair. Az északi sziget öt lakosa egyenként nem fontosabb, mint a déli sziget lakója. Erkölcsi szempontból mindenki egyenlő: mindenki megérdemli az egyenlő bánásmódot. De ha az északi szigethez megyünk, a déli sziget lakóját feláldozzuk a nagyobb társadalmi haszon érdekében. Ezzel azt sugalljuk, hogy ő kevésbé fontos, mint mások, akiknek pusztán szerencséjük van, hogy a nagyobb csoportba kerültek. Ha komolyan vesszük az erkölcsi egyenlőség eszméjét, a déli sziget lakóját nem hagyhatjuk minden további nélkül magára.
Adjunk mindenkinek egyenlő esélyt. Mivel egyik szigetlakó sem fontosabb, mint a többi, az egyenlő bánásmód érdekében feldobhatunk egy pénzérmét: ha fej, az északi szigetre megyünk, ha írás, a délire. Ez így méltányosnak tűnik: mindenkinek egyenlő, 50 százalékos esélye van arra, hogy megmeneküljön.
De még ha méltányos is ez a megoldás, nem igazán optimális. Azért csak számítanak a következmények: matematikailag a pénzfeldobás várható következménye az, hogy csak három életet mentünk meg (mert 50 százalék az esélye annak, hogy csak egy embert mentünk meg, és 50 százalék annak, hogy ötöt). Egészen biztosan megmenthetnénk öt embert, ha észak felé fordítanánk a hajót. Ha mindenkinek egyenlő esélyt adunk, két életet elpazarlunk.
Tegyük mérlegre az igényeket. Mivel mindenki egyenlő, senkinek sem lehet fontosabb az igénye arra, hogy őt mentsék meg. Az egyik oldalon öt ember jogos igénye áll, a másik oldalon csak eggyé. Ha összevetjük a déli sziget lakójának igényét az északi sziget egyik lakójának igényével, akkor azt látjuk, hogy azok pontosan kiegyensúlyozzák egymást. Az északi szigeten ott van viszont még négy ember jogos igénye; ha a déli szigetre mennénk, jogosan panaszolhatnák, hogy az ő jogos igényeiket nem vettük figyelembe. Tehát nem azért kell északnak mennünk, mert az egyedül levő szigetlakót feláldozhatnánk a nagyobb haszon oltárán, hanem mert az északi szigeten levő négy ember igényét nem egyenlíti ki senki másnak az igénye.
Ennek a szofisztikált érvelésnek az a lényege, hogy nem adhatjuk össze pusztán a számokat: az öt nem több, mint az egy, viszont az igények mérlegén súlyosabb, mert van négy jogos igény, amit a másik oldalon semmi sem egyenlít ki.
A probléma ezzel az elvvel az, hogy valamilyen értelemben mégis csak összeadja az igényeket. A déli sziget lakójának igényét kiegyensúlyozza az északi sziget egyik lakójának igénye; az északi sziget egy másik lakójának az igénye csak akkor billentheti ki a mérleg nyelvét, ha már van ott van a mérlegen valaki. Ha egy mérleg egyik nyelvén van egy kilós súlyunk, egy másik kilós súly csak akkor billentheti a maga javára a mérleg nyelvét, ha már van valamilyen súly az ő oldalán. Ezek a súlyok pedig nyilván összeadódnak. Ha nem fair csak azért halni hagyni valakit, mert a másik oldalon többen állnak, akkor az igények mérlegelése sem méltányos.
Súlyozzuk az esélyeket. Ha az egyenlő bánásmód érdekében fontos, hogy mindenkinek egyenlő esélye legyen, pénzfeldobás helyett elővehetünk egy dobókockát. Ha a dobásban 1 jön ki, a déli szigetre megyünk és az északi sziget öt lakóját sorsukra hagyjuk. Ha 2, 3, 4, 5 vagy 6 jön ki, akkor az északi szigetre megyünk. Így mind a hat embernek egyenlő, 1/6-od esélyt adtunk. Ez így méltányosnak tűnik.
Vagy mégsem? Eredetileg ugyan mindenkinek egyenlő, 1/6-odos esélye van, de az északi sziget öt lakójának mégis csak összeadódnak az esélyei: nekik valójában 5/6-od esélyük van a megmenekülésre, míg a déli sziget lakójának továbbra is csak 1/6-od.
Súlyozzuk az esélyeket, de ne adjuk össze őket. Induljunk ki megint abból, hogy méltányosnak tűnik, ha mindenkinek egyenlő, 1/6-od esélye van. A különbség érzékeltetésére vegyünk elő egy hat részre osztott szerencsekereket. (Ez egy jól felszerelt mentőhajó.) A kerék szeletei a szigetlakóknak felelnek meg. Pörgessük meg a kereket, majd mentsük meg azt, akinek a szeleténél a kerék megállt.
Ha a déli sziget lakója a szerencsés nyertes, akkor őt mentjük meg. Ha az északi sziget egyik lakója a nyertes, akkor érte indulunk el.
Viszont, ha már ott vagyunk a szigeten és felvettük a hajóra a szerencsés nyertest, minden további költség és kockázat nélkül megmenthetjük a másik négyet is. Sőt, súlyos erkölcsi vétség lenne, ha nem így tennénk. De nem azért mentjük meg őket, mert a számok számítanak, hanem mert ha már ott vagyunk, ez a kötelességünk. Mindenkinek egyenlő esélyt adtunk; az már csak a jó szerencsén múlik, hogy néha többeket is módunkban áll megmenteni.
Mit gondoljunk erről az elvről? Ugyan valóban nem adjuk össze a nagyobb csoport embereinek esélyeit, de ami a következményeket illeti, ugyanúgy járunk el, mint ha ezt tettük volna. Ez valószínűleg nem fogja vigasztalni a déli sziget lakóját.
*
Nem könnyű tehát a mentőhajó-kapitányok dolga. Az öt elv mellett és ellen is szólnak megfontolásra érdemes érvek. Lehet választani.
Címkék: az élet értéke
2009. március 24. 21:46
Azért ha Demjánnak kell bizonyítani, hogy a bioetikusok hasznos dolgokat is csinálnak, ne ezt hozd fel példának
2009. március 27. 15:30
Azt írod: “A hat ember között erkölcsi szempontból nincs különbség” Milyen egyéb különbségtételi lehetőség van ezen kívül, feltéve, hogy nem tulajdonítunk magának az életnek egy szükségszerű és “alanyi jogon járó” értéket?
Ha létezik olyasmi, hogy “az élet értéke” amely minden emberi lény egyenlő és elidegeníthetetlen értéke, akkor nem lehet kérdés, hogy északra megyünk, hiszen így több értéket mentünk meg. Sok vacillálásnak nincs értelme, mert nem áll rendelkezésre semmilyen további információ a hat ember egyéb értékeiről, azokat legfeljebb feltételezhetjük; azonban így is ugyanarra az eredményre jutnánk, mint azt mindjárt le is vezetem.
Amennyiben ilyen állandó érték nem létezik – tehát semmilyen biztos értéket nem tudunk megállapítani egyik sziget lakóinál sem – úgy két lehetőségünk van: vagy feltételezzük, hogy a két szigeten élő emberek mégis csak rendelkeznek valamilyen más típusú értékkel, csak mi nem tudunk róla. Ebben az esetben is ésszerűnek tűnik azonban az északi szigetre menni, hiszen semmilyen információ nem mutat arra, hogy a déli szigeten élő egy ember az északi szigeten élő öt ember értékét elérő vagy azt meghaladó értékkel rendelkezne – ilyesmit ésszerűtlenség volna feltételezni.
Ha nem kívánjuk feltételezni, hogy a szigetlakók az élet értékén kívül másmilyen értékkel rendelkezhetnek, úgy be kell látnunk, hogy egyik sziget lakói sem rendelkeznek értékkel, tehát értelmetlen lenne akármelyik szigetre is elmennünk, hogy megmentsük azok lakóit.
Tehát konklúziónak elmondható, hogy akármilyen ésszerű döntés vagy az északi szigetlakókat részesítené előnyben, vagy nem volna hajlandó különbséget tenni közöttük – a lehetőség, mely szerint a déli szigetre menjünk, irracionális.
Legalábbis szerintem.
2009. március 31. 10:41
Ezzel a problémával máshogy találkoztam: ha egy sínen száguld egy vonat, és a sínpályán jóval előrébb áll négy ember, akik biztosan meg fognak halni, viszont előtte van egy elágazás, aminek a kapcsolója pont mellettünk van, viszont a leágazás után is áll egy ember, vajon jogunk van-e a váltót átkapcsolni így a vonatot az elágazásra terelni, és egy embert szándékosan megölni, vagy nem szabad közbeavatkoznunk, és haljon meg négy ember (viszont az elágazáson az az egy érintetlen marad).
Vajon a váltónál álló embernek joga van-e beavatkozni, és egyáltalán: be kell-e avatkozni?
Természetesen mindkét felvetés szándékosságot feltételez – a megmentését tényét -, miközben kik vagyunk, mi, hogy más életéről döntsünk? És főleg: döntsünk arról, hogy kit mentsünk meg?
Csavarjunk egyet rajta: az az egy ember a szigeten/a mellékvágányon a fiatal Einstein/Mozart/Hitler.
2009. március 31. 14:52
Ehhez a témához lásd:
http://bioetikablog.hu/2008/02/erkolcs_es_agykutatas
2009. április 1. 22:00
“Ha létezik olyasmi, hogy “az élet értéke” amely minden emberi lény egyenlő és elidegeníthetetlen értéke”
No igen, így néz ki, amikor az emberek osztják a jogokat. Vicces módon mindig csak embereknek lesznek elidegeníthetetlen jogaik, de nekik nagyon..
Mi más értéke lehet egy embernek? Lehet például kalória. Mentőhajósunk hajótörött, a többiek szintén, más kaja nincs, és az egyetlen lőfegyvert az említett úriember/úrihölgy birtokolja… (a hajócska körzetén belül nincs más szárazföld)