Ki nevet a végén?
2009. szeptember 21.
Az idei homofób hisztéria-fesztivál ugyan már lezárult,
de minden bizonnyal lesz jövőre is — mint ahogy tavaly is volt. Idén a különbség az, hogy immár
azonos nemű személyeknek is lehetőségük van bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni. Az
élettársi kapcsolattal az egynemű párok a házasokhoz hasonló jogokhoz
jutnak. Kivétel, hogy az élettársak nem fogadhatnak gyereket közösen
örökbe és nem vehetnek igénybe „az emberi reprodukcióra
irányuló” technológiákat (3 § 2,4). A kérdés csak az, hogy ennek a
korlátozásnak van-e bármilyen értelme.
Nem nehéz kitalálni, hogy mi lehetett a célja ezzel a korlátozással a Törvényalkotónak. A Törvényalkotó — felismerve, hogy milyen irtózatos veszélynek tesszük ki a gyerekeket, ha egynemű szülők nevelik őket — mindent megtett azért, hogy meleg- vagy leszbikus élettársak sem örökbefogadással, sem más rafinált módon ne juthassanak gyerekhez. A csonka családok nagy számát elnézve a Törvényalkotó minden bizonnyal úgy okoskodott: két anya (vagy adott esetben apa) rosszabb, mint egy sem.
A Törvényalkotó ezt nyilván onnan tudja, hogy utánanézett a kérdés szakirodalmának, hiszen máskülönben nem tett mást, mint a társadalmi előítéleteket kodifikálta. A baj csak az, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy az azonos nemű szülők által nevelt gyerekek bármilyen pszichológiai vagy fejlődésbeli kárt szenvednének. Semmiben sem különböznek azoktól a gyerekektől, akik hagyományos családban nőnek fel — és minden szempontból jobb helyzetben vannak azoknál, akik csonka családban nőnek fel. (Az is tévhit, hogy ezek a gyerekek nagyon számban lesznek felnőttként melegek vagy leszbikusok. A szexuális irányultságot tekintve nincs különbség az egynemű szülők családjában és a hagyományos családokban felnőttek között.)
Hát ja. Inkább nőjön fel a gyerek intézetben, mint két szerető anyuka vagy apuka mellett.
Ez az egész így nevetséges. Mert vegyünk például egy leszbikus párt: örökbe ugyan nem fogadhatnak, de azt semmi sem tiltja, hogy egyikük teherbe essen és a saját gyerekét a párjával együtt felnevelje. Vagy igen? Hogy is kell ezt értelmezni? Ha egy nő bejegyzett élettársi kapcsolatban él, akkor az állam a gyermek veszélyeztetettségére hivatkozva elveszi a gyerekét? Vagy abortuszra kényszeríti?
Az „emberi reprodukcióra irányuló” technológiák igénybe vételének tiltása ráadásul kifejezetten abszurd. Ha egy leszbikus pár gyereket szeretne, de a leendő anya termékenységi problémákkal küzd, mi akadályozza meg abban, hogy megkérjen vagy felbéreljen valakit arra, hogy donorként közreműködjön — akár látszatházasságot kötve az illetővel —, majd a teherbeesése után elváljon és leszbikus partnerével élettársi kapcsolatra lépjen? Mit tesz majd ilyenkor az állam? Hogyan bizonyítja, hogy a házasság kamu volt?
És egyáltalán: törvényszegést követ-e el az, aki így jár el? Hiszen az 1997. évi CLIV. törvény szerint
167. § (2) A reprodukciós eljárás — amennyiben a női ivarsejt megtermékenyítése már megtörtént — a házastársi (élettársi) kapcsolat megszűnése után az egyedülállóvá vált nőnél tovább folytatható.
(4) Egyedülálló nő esetében a reprodukciós eljárás akkor végezhető el, amennyiben a nő életkora vagy egészségi állapota (meddőség) következtében gyermeket természetes úton nagy valószínűséggel nem vállalhat.
Vagyis gyakorlatilag bárkinek jogában áll mesterséges megtermékenyítést igénybe venni, kivéve, ha bejegyzett élettársi kapcsolatban él.
De mi a helyzet a meleg, vagyis férfi homoszexuális pároknál? A polgári engedetlenség milyen formái állnak nyitva előttük?
Magyarországon a béranyaság nem engedélyezett, ezért számukra a gyermekvállalás sokkal bonyolultabb: nehezebb kicselezni a nevetséges jogszabályt. De talán nincs messze az idő, amikor az orvostudomány megoldja a problémát.
Elvileg ugyanis lehetséges, hogy őssejtkutatás fejlődésével szintetikus ivarsejteket hozzunk létre. Az sem lehetetlen, hogy egyszer képesek leszünk két férfi őssejtjeiből mesterséges ondó- és petesejtet létrehozni. A megtermékenyített petesejtet persze még mindig ki kell hordania valakinek. Erre egyszer talán az ektogenezis, vagyis a testen kívüli terhesség (mint mondjuk a Mátrixban) jelenthet megoldást.
Vegyük észre azonban, hogy a törvény általánosságban beszél a reprodukciós technológiákról. Vajon ez azt jelenti, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő pároknak a ma még nem létező reprodukciós technológiák használatát is jó előre megtiltjuk?
Címkék: ektogenezis, embrionális őssejtkutatás, homoszexualitás
2009. szeptember 21. 23:04
“A baj csak az, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy az azonos nemű szülők által nevelt gyerekek bármilyen pszichológiai vagy fejlődésbeli kárt szenvednének.”
És ezt vizsgálták olyan helyen is, ahol a homoszexualitásnak akkora a társadalmi elfogadottsága, mint Magyarországon?
2009. szeptember 23. 17:55
Tgr: “És ezt vizsgálták olyan helyen is, ahol a homoszexualitásnak akkora a társadalmi elfogadottsága, mint Magyarországon?”
És ez máris jó indok arra, hogy ezen meg se próbáljunk változtatni…
2009. szeptember 23. 18:49
A gyerekek örökbefogadásának törvénybe iktatása aligha a legjobb módszer a tolerancia növelésére, meg aztán gyerekeket felhasználni kulturális változások kikényszerítésére nem is kifejezetten etikus. Előbb kéne a tolerancia, aztán az örökbefogadás. És bizonyára a melegeknek se hiányzik, hogy politikai bábuvá váljanak – márpedig meg lennék lepődve, ha a következő kormány első akciói között nem szerepelne az élettársi törvény visszacsinálása.
2009. szeptember 27. 22:25
A belinkelt cikk referenciáinak összefoglalóit átnézve úgy tűnik hogy az egynemű szülők, nem egynemű szülők gyerekeit összehasonlító vizsgálatokban a homoszexuális csoport elemszáma soha sem haladta meg az ötvenet.
Az ilyen kis minták komoly következtetések levonására igen ritkán alkalmasak. Külön probléma, hogy a témában felmerül a gyanú, hogy a mintavétel csak távolról közelíti a véletlenszerűt (a homoszexuális párok nevelte gyerekek közül véletlen mintát venni elég problematikusnak látszik).
A társadalmi konvenciókat lehet nem szeretni, de az állami beavatkozással való átszabásuk melletti “tudományos” érvek valamivel több módszertani megalapozottságot igényelnek.
2009. szeptember 28. 03:44
Minekez: nos, a módszertani vitákat természetesen a végtelenségig lehet folytatni, és ki tudja, talán a végén még neked lenne igazad. De azért néhány dolgot érdemes hangsúlyozni. Egyrészt egy ilyen kutatásnál nem feltétlenül kell több száz kutatási alany ahhoz, hogy az eredmények mutassanak valamit. Reprezentatív minta kell, ha mondjuk arra vagyunk kiváncsiak, melyik párt a legnépszerűbb (és egy interjút 5 perc alatt le lehet zavarni). Ha a kutatás más típusú (és mondjuk több órát kell eltölteni egy-egy válaszadóval), akkor se nem praktikus, se nem szükségszerű a nagy és véletlenszerű minta. (Ma történetesen egy olyan tanulmányt olvastam, ahol 33 válaszadóval dolgoztak.)
Másrészt ezek tudományos cikkek, és mind a Pediatrics, mind a Human Reproduction komoly folyóiratnak számít. Egy tudományos cikknek vannak referensei: az ő feladatuk többek között az, hogy a módszertani hibákat kiszúrják. Ha ezek a cikkek megjelentek, akkor nyilván a módszertanuk átment a “peer review” szűrőjén. Ettől még lehet, hogy a szerkesztők és a referensek hibáztak és neked van igazad — csak éppen kevéssé valószínű.
Harmadrészt a reproduktív szabadsághoz mindenkinek nagyon fontos érdeke fűződik. Olyan esetekben, amikor egy szabadságjogot korlátozni akar valaki, a bizonyítás terhe mindig a korlátozni szándékozón van, nem pedig azon, akinek a szabadságát korlátozni akarják. Magyarul: ha az állam korlátozni akarja a te reproduktív szabadságodat, nehogy már neked kelljen bizonyítani, hogy te igenis jó szűlő lennél. Az államnak kell bebizonyítania, hogy komoly érvek szólnak a szabadságod korlátozása mellett. Erre ebben az esetben kísérlet sem történt.
Negyedrészt a homofóbia nem társadalmi konvenció, hanem előítélet. Ne keverjük már össze a kettőt! Társadalmi konvenció a hölgyeket előreengedni az ajtóban. Megtagadni a nőktől a választójogot (mint a XX. század elején) pedig előítéletesség.
És akkor Tgr hozzászólásaira is reagálva, egyetértve Dömper Ármánddal: megint csak képzeld el, hogy te húzod a rövidebbet. Mondjuk magyarként kisebbségben élsz egy környező országban. A többségi nemzet képviselője el is magyarázza neked, hogy miért nincsenek a többséggel egyenlő jogaid: “jó lenne, ha neked is megadnánk azokat a jogokat, amit a többiek élveznek” — mondja — “de sajnos a többség előítéletes és intoleráns, ezért végsősoron a te érdeked is, hogy ne hergeld őket. Előbb a tolerancia, aztán az egyenlő jogok”.
Nem hiszem, hogy meggyőzne ez az érvelés.
2009. szeptember 28. 06:59
Greg, úgy látszik, nem fogalmaztam elég érthetően: egyszerűen nem áll meg az az állítás, hogy a meleg párok által örökbefogadott gyerekek nem szenvednek pszichológiai sérüléseket, mert ezt csak olyan környezetben vizsgálták, ahol a társadalom nem különösebben előítéletes a melegekkel szemben, és az ilyen eredményeket nem lehet egy viszonylag előítéletes társadalomra vonatkoztatni. Képzeld magad annak az általános iskolás / középiskolás fiúnak a helyébe, akiről az osztálytársai tudják, hogy a szülei melegek…
Mondhatod persze azt, hogy a meleg párok szabadságjogai fontosabbak, mint a gyerekek érdekei, de a cikkben nem ezzel érveltél (és nem is túl meggyőző – az örökbefogadásnak nincs sok köze a reproduktív szabadsághoz, és általában is a gyerek érdekeit részesíti ilyenkor előnyben a gyámügy, legalábbis elvben), hanem azzal, hogy jelenlegi ismereteink szerint a gyerek érdekei nem sérülnek. Ami egyszerűen hibás általánosítás.
2009. november 3. 19:42
Tgr! tudod nem is az a gondolat rettent el, hogy az osztálytársai mit szólnak hozzá, a gyerekek roppant rugalmasak szerintem. inkább az , hogy a szülőktől mit fog otthon hallani az az osztálytárs.
nem tudom megvédeni a társadalomtól, de fel tudom úgy nevelni, hogy erős páncélja legyen. rettegek attól már előre, hogy bántani fogják, de önző vagyok magam miatt és miatta is, hogy meg kell, hogy szülessen. felnövekvőben van talán egy toleránsabb nemzedék. valahol egy fórumon olvastam, hogy ha itthon nem fog menni, akkor menni fog külföldön.mostanában mindenre igaz ez sajnos. de én szeretném, ha itthon élhetnénk vele,együtt a családdal és nem száműzetésben.
üdvözlettel: amanita
2009. november 18. 07:26
“egyszerűen nem áll meg az az állítás, hogy a meleg párok által örökbefogadott gyerekek nem szenvednek pszichológiai sérüléseket”
az örökbefogadás itt sok esetben arról szól, hogy az élettárs nem fogadhatja örökbe a partner vér szerinti gyerekét. Azaz ha az egyik meghal, a gyereket elveszik az addig őt nevelő szülőtől, mert jogilag egymáshoz semmi közük. Vagy távolabbi rokonokhoz kerülnek, vagy intézetbe. Azaz gyakorlatban elszakítják a nem jogi, de tényleges szülőjétől. Gratulálok a törvényalkotónak.
A másik meg az lenne, hogy a tényleges örökbefogadás. Vegyük figyelembe azt az apróságot, hogy örökbefogadni nem jó család beli gyerekeket szokás, hanem intézetiseket. Azaz a másik opció nem a fasza család (minthogy több az intézetis gyerek mint a szülőjelölt) hanem az intézet. Ezügyben meg lehet olvasgatni a statisztikákat.
az egyedüli, gyakorlatban is kétségbevonható jog a reprodukció joga. Ami viszont, mint Greg is mondta, alapjog, és nem az alanyának kell bizonyítania hogy alkalmas az igénybevételére.
És ha nem alkalmas, akkor is necces a dolog, ugyanis aki belemegy egy ilyen kockázatos dologba mint a mesterséges megtermékenyítésbe meg más praktikákba, az felelős gondolkodó, az átlagnál jóval felelősebb. Ehhez képest ma Magyarországon bárkinek joga van hogy a huszadik gyereket is kipottyantsa hogy egyenesen menjen a lelencbe, vagy csavarogni suli helyett, meg az élet és boldogulás alapjaira sem megtanítani. Szóval joga van tojni a gyerek jólétére.
Azaz a dolog kicsit sem arányos.