Szkeptikusok kíméljenek!
2009. december 21.
Tegnapelőtt fejeződött be a
koppenhágai klímakonferencia. A tanácskozás egyértelmű kudarc,
a kiadott nyilatkozat nagyrészt csak ködös
általánosságokat tartalmaz. A 192 résztvevő ország delegáltjai
például egyetértettek abban, hogy fontos a globális felmelegedés
mértékét 2°C alatt tartani. Ezt eddig is tudtuk. Konkrét
eredmény csak annyi, hogy a fejlett országok az elkövetkező három
évben 30 milliárd dollár segélyt adnak a fejlődő országoknak
környezetvédelmi célokra; 2020-ra ez az összeg állítólag évi 100
milliárd dollárra nő. De
ez édeskevés — és amúgy is opcionális, hiszen a
megegyezésnek nincs jogi ereje. Majd talán jövőre,
Mexikóvárosban.
A konferencia apropóján viszont felerősödött a klímaváltozás-szkeptikusok hangja. Hirtelen rengeteg szakértő lett, akik szerint (1) globális klímaváltozás nincs is, az egész csak pánikkeltés, a tudósok és a zöldmozgalmak összeesküvése, vagy (2) globális klímaváltozás van ugyan, de az egy természetes folyamat, nem az emberi tevékenységnek köszönhető, illetve (3) globális klímaváltozás van és az ember okozza, de nem érdemes semmit sem tenni, mert majd alkalmazkodunk. Nagy bánatomra az ilyen vélemények még az itteni hozzászólásokban is megjelentek.
Ezek olyan téveszmék, amiket érdemes eloszlatni. Persze tisztában vagyok vele, hogy a klímaszkeptikusok nagy részét semmilyen érv sem győzheti meg. Az ilyenekkel semmi kedvem vitatkozni, mint ahogy arról sincs kedvem vitát nyitni, hogy van-e mikrochip az influenzaoltásban. Aki magára ismer, annak felesleges továbbklikkelnie.
Vegyük akkor végig az ellenérveket, hazai példákkal illusztrálva:
(1) Globális klímaváltozás nincs, az egész a tudósok és a zöldmozgalmak összeesküvése — legalábbis nincs széles körű szakmai egyetértés ebben a kérdésben. Különben is, mondja például Gere Ádám matematikus, 1998 óta nem is melegszik a világ átlaghőmérséklete. Ráadásul a ’70-es években a tudósok a világ lehűlésével rémisztgettek.
Nos, ezek az állítások egyszerűen hamisak. A klimatológusok egyetértenek abban, hogy globális felmelegedés — pontosabban klímaváltozás — igenis van. Ami a felmelegedés hiányát illeti, 2005 volt a legmelegebb év. Gere Ádám írása pedig egyszerűen a jól ismert klímaváltozás-ellenes érvek gyűjteménye — ezen a listán meg lehet találni mindegyiket, cáfolattal. (A Critical Biomass helyre is teszi Gerét; az „1998 óta nem is melegszik a világ” állítás részletes cáfolatát lásd itt.) Ha már valaki mindenképpen a globális felmelegedést akarja cáfolni, legalább lehetne eredetibb.
Ami a ’70-es éveket illeti: a tudósoknak volt jobb dolga, mint új jégkorszakkal rémisztgetni az embereket. Ez csupán legenda. Persze mindig lesznek olyan tudósok, akik kétségbe vonják az elfogadott nézeteket. De hát ez a tudomány lényege. Akinek ez nem tetszik, forduljon a valláshoz. Vita van például arról, hogy a trópusi gleccserek olvadása a globális felmelegedésnek köszönhető-e.
(2) Globális klímaváltozás van, de nem az emberi tevékenységnek köszönhető — mondja például Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, aki szerényen csak azzal jelzi mondandója súlyát, hogy „szakmámnál fogva jó rálátással rendelkezem az elmúlt földtörténeti korokra, akár több százezer évre”. Vagyis mi, akiknek az elkövetkező 50-100 év fontos, egyszerűen rövidlátóak vagyunk. Ha a megfelelő léptékben gondolkodnánk, egyet kellene értenünk az őslénykutató professzorral abban, hogy az elmúlt százötven év kb. 0,7°C-os átlaghőmérséklet-emelkedése elhanyagolható.
Az ő több százezer éves szemszögéből nyilván. Egyébként is, a professzor úr mintha felette állna a mi kis aprócseprő ügyeinknek:
A napokban kinéztem az irodám ablakán, és egy óriásplakáton arra szólítottak fel, hogy állítsuk meg a klímaváltozást. Ilyenkor mindig elcsodálkozom: csak nem gondolja bárki is komolyan, hogy az ember fogja befolyásolni a Földet? És ez egyébként is antievolucionista nézet, ami tagadja a változást.
Ja, így már más. Hiszen az evolúció jó dolog, kik vagyunk mi, hogy az útjába akarunk állni? Valahogy úgy képzelem ezt, hogy a professzor úr kinéz a Földtani Intézet patinás épületének ablakán, és szomorkásan csóválja a fejét az alant rohangáló hangyaszerű emberkék szorgos nyüzsgésén. Hiszen, mit tudják ők:
Mindemellett, én az emberiségnek nem sokat adok. Egy-két ezer éven belül eltűnik az ember a Földről.
Kordos professzor mellesleg tagja volt a VAHAVA (változás, hatás, válaszadás) projektnek, ami a magyar nemzeti éghajlatváltozási stratégia tudományos előkészítését végezte el 2003 és 2006 között. És nagyon helyes, hogy a professzor ott ült a megbeszéléseken. Felejthetetlenek lehettek üdítő, „ugyan mit fontoskodtok itt, kollégák, úgyis mind megdöglünk”-jellegű felszólalásai.*
És ezzel elérkeztünk a harmadik érveléshez.
(3) Globális klímaváltozás van és az ember okozza, de nem érdemes semmit sem tenni. Majd valahogy alkalmazkodunk.
Ez az érvelés igazi hungarikum — legalábbis eddig csak magyar kontextusban találkoztam vele. A külföldi klímaváltozás-szkeptikus szerint az emberiségnek azért nem kell semmit sem tennie, mert nincs globális felmelegedés (vagy van, de nem az ember okozza, és ezért nem tehetünk semmit). A magyar klímaváltozás-szkeptikus szerint globális felmelegedés van, az ember okozza, és az emberiség sok mindent tehetne ellene — de minek. Úgy tűnik, a magyar néplélek eljutott oda, hogy már nem az a fontos neki, hogy a szomszéd tehene megdögöljön, hanem az, hogy a sajátja.
Nem árt elégszer kimondani: a tudósok egyöntetű véleménye szerint a globális klímaváltozás valós. Amennyire lehet, érdemes biztosítani magunkat ellene — mint ahogy a racionális ember is biztosítást köt arra az esetre, ha leég a háza. A közgazdászok szerint évente a globális GDP 1%-ába kerülne, hogy biztosítsuk magunkat a klímaváltozás ellen. Komolyan azt gondoljuk, hogy nem éri meg ez a biztosítás csak azért, hogy 1%-kal jobban élhessünk?
* Köszönet sedith fedőnevű olvasómnak, aki az előző bejegyzéshez írt hozzászólásában belinkelte a Kordos-interjút. Remekül szórakoztam rajta.
Címkék: evolúció, globális felmelegedés, klímaváltozás-szkepticizmus, népbutítás

2009. december 21. 17:53
Vicces…
Nem biztos, hogy a szkeptikusokat kellene bántani, mert akikre haragszol, azok csak takaróznak a szkeptikus névvel.
Nem kell túl sokat fáradozni, hogy bárki megtalálja a változás nyomait.
De optimista vagyok, mint George Carlin. A Föld köszöni megmarad, legfeljebb az ember tűnik el.
http://www.youtube.com/watch?v=eScDfYzMEEw
2009. december 21. 20:58
hogy klímaváltozás itt van, elég nehéz tagadni. de hiszterizálni nem kellene. Ha az ember okozza, ha nem, ha csak részben, akkor is tenni kell. A tevés meg -szerintem- nagyon is összefügg az energiával, illetve annak minél kisebb felhasználásval. Mert szerintem egy másik (legalább akkora probléma) hogy az olcsó energia korának végén vagyunk.
A ‘fejlett világ’ energia felhasználásának nagyon nagy részét a fűtés/hűtés és a közlekedés adja. Mindkettő esetében rendelkezünk olyan már bevált technológiákkal, amelyek alkalmazása rövid távon (5-10 év) több 10%-kal csökkenthetné a kibocsátásunkat (pl. vasút, ház szigetelés-passzív ház projekt) De leginkább a fejekben kellene változnunk, a többi már könnyebb lenne
2009. december 22. 12:52
“De leginkább a fejekben kellene változnunk, a többi már könnyebb lenne.”
Valóban?
Gondolod, hogy azoknak az embereknek, akiknek a legnagyobb gondot a megélhetés jelenti, majd pont az energiacsökkentő technológiák jelentik a kiutat? Gondolod, hogy lesz pénzük rá?
Sajnos a nézőpontok módosítását feljebb kellene kezdeni. Például ezeknek a beruházásoknak a részleges, vagy teljes adómentességének a biztosításával, mert ez önmagában többet jelentene és hasznosabban lenne elköltve, mint az államtól évente ezekre igényelhető támogatások.
Egy sokkal pontosabb értelemben pedig ez sem megoldás, mert a kollektív döntések sosem logikusak, vagyis minden esetben az erőforrások túlzott mértékű felhasználását eredményezik.
Másik kellemetlen körülmény, hogy az energiatakarékos technológiák előállítása is energiát igényel, ráadásul új problémákat is jelentenek, mint a házak külső hőszigetelése, amiket kezdenek nagyon megkedvelni a harkályok…
2009. december 22. 17:35
Ez “jó”. Habár a pontok nem szólnak a valódi szkeptikusoknak (kivéve Kordos).
Maradjunk abban hogy egy olyan elmélet mellett törnek sokan lándzsát – köztük a blogíró is, – amely ERŐSEN spekulatív, ugyan tudományosnak van beállítva, de a tudományosság kritériumaival hadilábon áll. Talán nem ártana ezen szempontokat figyelembevenni mielőtt bármit tudományosnak kiáltunk ki.
Hogyan lehet egy ennyire ellenőrizhetetlen elmélet “tudományos” tézis?
Ez kérem szépen nem tudomány hanem nagybetűs POLITIKA.
Az hogy Kordos ennek hangot adott több helyen is – pl. NOL és IPM – az az ő szíve joga és tudása. Lehet hogy több is van abban amit mondani akar, számomra elég furcsa hogy ilyen cinikusan ír a blogszerkesztő róla. Számomra még furcsább az a brezsnyevi korszakot idéző megoldás amit általában véve a a “az ember okozta globális felmelegedés” pártján állók kívánnak (lásd holokauszt tagadással egyenértékűvé alázás etc). Egyébként Kordoson túl akadnak honi témával foglalkozó szakemberek, akik szintén szkeptikusak és szeretnének óvatosabban fogalmazni a tudományosság szempontjainak figyelembevétele mellett.
Általában véve az ész nélküli felmelegedés párti pont ugyanolyan vak mint aki ész nélkül tagad: nem vesz észre olyan “jelenségeket” (természettudományos, társadalmi-politikai) amelyek nem illenek bele vagy éppenséggel túl jól illenek a képbe.
A koppenhágai tüntetők pont úgy reprezentálták az események mögötti dolgokat mint a honi 2006-os tüntetések és pont annyira is értették.
De adok egy kezdőlökést – némi segítséget kaptam jómagam is szerencsére – ahhoz hogy valakinek a szkeptikus szóról ne ezoteristák, ID/ÉRTEM mozgalmasok vagy egyéb izék jussanak eszébe, hogy tudománytalan tézisekben ne higyjenek vallás módjára:
http://www.oism.org/pproject/s33p1845.htm
Lehet a nevekbe belekötni, mert akad köztük pl. ID-s (azt hiszem sok keresztény vallású) tudós is.
2009. december 22. 17:42
“Nem árt elégszer kimondani: a tudósok egyöntetű véleménye szerint a globális klímaváltozás valós.”
Az előbbiekben általam adott link fényében már ez a blogírótól származó idézet is inkább hamis tényállítás, sokkal inkább mint túlzó. Nem ártana ezen elgondolkozni.
2009. december 23. 18:45
Ne haragudj Gergely, nem gondoltam volna, hogy annyira felkapod a vizet a tiédtől eltérő vélemények olvasása során, hogy külön posztot szentelsz neki.
Azonban hiába vered az asztalt, hogy neked van igazad, sajnos állításaid akkor sem globálisan elfogadottak, tudományos körökben sem. Kordos csak egy a sok közül. (nemrég Csányi Vilmost hallottam arról beszélni, hogy a túlnépesedés sokkal hamarabb – tulajdonképpen már most is – fog globálisan óriási problémákat okozni, mint a klímaváltozás) És ez nem jelenti azt, hogy azok, akik nem értenek veled egyet, a Föld szemetelő, energiapazarló, nihil ellenségei. Talán érdemes lenne odafigyelni mások véleményére is, talán egy-két dolgot meg lehetne fontolni klímaszekptikusok állításai közül is. Lesöpörni őket az asztalról azzal, hogy “ezek hülyék” felettébb oktondi dolog.
Ahogy Caspi írta: a globális felmelegedés az embernek probléma, nem a földi életnek. Leginkább azért az, mert korlátok és szabályok nélkül túlszaporodunk, feléljük a környezetet, kivágjuk az erdőket, vagy ahogy nemrég te magad is beszámoltál róla, beszennyezzük az óceánokat. Ha mindenki rendet tartana a saját környezetében, lakóhelyén, munkahelyén, ahelyett, hogy arról prédikál, mit kellene tennie a világnak, már óriási lépéssel lennénk előrébb.
2009. december 23. 20:34
…Ha mindenki rendet tartana a saját környezetében, lakóhelyén, munkahelyén, ahelyett, hogy arról prédikál, mit kellene tennie a világnak, már óriási lépéssel lennénk előrébb…
igen, nem feltétlenül adókedvezményre, meg arra hogy az amerikaiak szálljanak ki a nagy autókból, várni mindig arra, hogy más csináljon valamit.
Mi magyarok eddig semmmmmmit nem tettünk!
No nem csak rendet, mást is, de rajtunk múlik a dolog.
az energia szűke meg az egyéb ‘szűkség’ sokkal kreatívabbá tesz majd többünket.
2009. december 24. 10:06
@similarthings :
“Általában véve az ész nélküli felmelegedés párti pont ugyanolyan vak mint aki ész nélkül tagad: nem vesz észre olyan “jelenségeket” (természettudományos, társadalmi-politikai) amelyek nem illenek bele vagy éppenséggel túl jól illenek a képbe.”
Légyszíves világosíts fel, mi nem illik bele a globális felmelegedés keretei közé?
Mellette elég sok minden bizonyít: például a sarki jégsapka olvadása, gleccserek, hóborította területek csökkenése, vagy teljes eltűnése, hosszabb-aszályos nyári időszakok, a globális hőmérséklet valós növekedése.
Az nem szól ellene, hogy lokális lehűlések lehetnek. Ostoba hasonlatként azt is mondhatnám, egy használatban lévő lakás átlaghőmérséklete biztos, hogy pozitív a légkondicionáló és hűtőgép használata ellenére, pedig ezek biztos, hogy lokális hidegpontok.
@sedith :
A globális felmelegedés minden élőlénynek probléma, mert pusztán logikusan szemlélve is egy önszabályzó, kaotikus rendszerről beszélünk, ahol megjósolhatatlan, hogy egy adott beavatkozásnak lesz-e mérhető hatása és ha már mérhető hatása lesz, az hányszorosa lesz a beavatkozás mértékének.
Az élőlényekre vagy közvetlenül, vagy közvetve, de hatással lesz a környezetükön és a táplálékláncon keresztül. Amihez biztosan nem kell jóstehetség az a kihalás hullám folytatódása. Erről pedig azt kell tudni, hogy a kihalási hullámokban eddig mindig a csúcsragadozók húzták a rövidebbet, mert ők a környezetükre és a zsákmányukra is rá vannak utalva…
2009. december 25. 16:48
Az igazság nem demokratikus. Nem olyan, hogy mindenkinek van véleménye, és azt tiszteletben kell tartani (az a politika, művészetek, vallás világa).
Egy adott kérdésben csak egy igazság van.
2009. december 25. 18:00
“Egy adott kérdésben csak egy igazság van.”
Nem igazán. Nem mindig. Legfeljebb, ha nagyon gondosan definiálod, miről és milyen metodikával vársz választ és még akkor sem biztos…
Az ismereteink csak a valóság jelenségei általunk kezelhető nyelvre interpretálásai.
A mechanisztikus világképet, a csak egyféle igazsággal már Heisenberg és Gödel is megingatta, sőt azóta kiderült, hogy egyes rendszerek állapotát már maga a megfigyelés is megváltoztatja. Egyes matematikusok szerint a matematika is sokféle lehet, amiből mi csak egyet használunk.
Szvsz, az igazság emberi fogalom a világban pedig csak jelenségekkel és objektumokkal tudunk foglalkozni.
Szvsz, lehet filozofálni olyan fogalmakról, mint igazság, csak nem vezet túl messzire, a tényekkel viszont nehéz vitába szállni…
2009. december 26. 10:49
sedith: nem azért szoktam néha külön bejegyzésben válaszolni hozzászólásokra, mert felkapom a vizet, hanem mert így egyszerűbb leírni egy hosszasabb gondolatmenetet (amit így többen is olvasnak el, mint egy hozzászólást).
Erre már eddig is volt példa:
http://bioetikablog.hu/2009/05/valasz_mindenevoknek
http://bioetikablog.hu/2008/03/aktiv_es_passziv_eutanazia
Most is ezt tettem, a fenti hozzászólásokra a következő bejegyzésben válaszolok:
http://bioetikablog.hu/2009/12/hasznalati_utmutato_klimavaltozas-szkeptikusokhoz
Ebben elmagyarázom, hogy a klímaváltozás-szkepticizmus miért nem egyszerűen “az enyémtől eltérő vélemény” és hogy ki is áll a “tudományosság kritériumaival hadilábon” (similarthings).
Két dologra nem tér ki a bejegyzés, ezért röviden itt válaszolok. Azt írod: “a globális felmelegedés az embernek probléma, nem a földi életnek”. Nem igazán értem ezt az érvet (bár a George Carlin monológot nyilván hasonló elgondolásból linkelte be Caspi). Ha jól értem, nekünk rossz lesz, de a természet ezt is túléli majd.
De ez miért vigasztalna bárkit is? Persze, a földi élet nem fog eltűnni még akkor sem, ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg. De ez miért érv a globális felmelegedés elleni védekezés ellen? Nem értem.
A másik érv szerint vitázunk itt az éghajlatváltozásról, amikor az igazi probléma a túlnépesedés, amivel meg senki sem foglalkozik. De, foglalkoznak vele. Itt a blogon is szóba került már:
http://bioetikablog.hu/2008/01/hass_alkoss_de_ne_gyarapits
Némi reményre ad okot, hogy lassan a legszegényebb országokat is eléri a demográfiai átmenet és a népességszám stabilizálódik, majd csökkeni kezd. Az előrejelzések szerint 2050-re a világ népessége valamivel 9 milliárd felett stabilizálódik majd. Persze valószínű, hogy ez is fenntarthatatlan.
2009. december 26. 16:57
Greg, ok, elfogadom, de nekem ez a “Szkeptikusok kíméljenek!” valóban olyan asztalra csapósnak tűnt. Ha pedig hozzáveszem, hogy már a harmadik bejegyzést kanyarítod, erős a gyanúm, hogy zavar a dolog.
Azt a mondatomat, hogy “a globális felmelegedés az embernek probléma, nem a földi életnek” nem igazán tudom neked megmagyarázni, mert nem érv, hanem a kicsit sztoikus világszemléletemből fakadó látásmód. Megértem, ha ezzel sokan nem tudnak azonosulni.
Én a klímaváltozás elleni védekezés, az arra való felkészülés ellen egyébként sem érvelek. Azt nem tudom elfogadni, hogy “teljesen bizonyított, hogy a klímaváltozás az emberi tevékenység következménye”. Mert ez bizony nincs bizonyítva.
Egyébként ha nem tartanám érdekesnek a blogod, nem járnék ide és nem olvasnám. De itt akkor sem lesz köztünk konszenzus.
Egy kérdés: érdekelne, honnan vetted a hozzászólásod utolsó bekezdését a népességszám stailizálódásáról, illetve mire alapozzák a következtetést? Én eddig mindig csak sokkal magasabb számadatokat olvastam. Angol nyelvű cikk is jöhet!
2009. december 29. 17:08
sedith:
“Azt a mondatomat, hogy “a globális felmelegedés az embernek probléma, nem a földi életnek” nem igazán tudom neked megmagyarázni, mert nem érv, hanem a kicsit sztoikus világszemléletemből fakadó látásmód. Megértem, ha ezzel sokan nem tudnak azonosulni.”
Valószínű saját unokáink sem tudnak majd azonosulni vele…
“Egyébként ha nem tartanám érdekesnek a blogod, nem járnék ide és nem olvasnám. De itt akkor sem lesz köztünk konszenzus.”
Természetesen nagyon örülök neki, hogy rendszeresen olvasod a blogot. (És a bejegyzésben a köszönetnyilvánítás is őszinte volt, ha esetleg ez félreérthető lett volna.)
“Egy kérdés: érdekelne, honnan vetted a hozzászólásod utolsó bekezdését a népességszám stailizálódásáról, illetve mire alapozzák a következtetést? Én eddig mindig csak sokkal magasabb számadatokat olvastam. Angol nyelvű cikk is jöhet!”
Ld. pl. itt:
http://www.economist.com/displaystory.cfm?story_id=14743589
2010. január 5. 14:40
Néhány ábra a „tágabb perspektívához”…
http://en.wikipedia.org/wiki/File:Phanerozoic_Carbon_Dioxide.png
http://en.wikipedia.org/wiki/File:All_palaeotemps.png
http://en.wikipedia.org/wiki/File:65_Myr_Climate_Change.png
Személyes krédóm:
1) Van klímaváltozás (az lenne az abnormális, ha nem lenne…)
2) 100%-hogy ebben van emberi komponens is (az lenne az abnormális, ha nem lenne…)
3) A klímaváltozással kapcsolatos modellek elnagyoltak és spekulatívak…
2010. január 16. 19:54
Holnap este hétre időzítve fog megjelenni a klímaszkeptikusokról írt két bejegyzésed ajánlója a Greenr blogon. Gratulálok az írásaidhoz!
http://greenr.blog.hu/2010/01/17/a_klimaszkeptikusokrol
2010. január 21. 23:36
Olvassátok csak a nemzetközi lapokat, a felmelegedés végitélet pártiak – és főleg nemzetközi bürokratái – most sorra kerülnek olyan helyzetbe, hogy ég a képük. Nem azért, mert nincs klimaváltozás (hosszú távon miért ne lehetne), hanem mert kilóg a lóláb, az antiglobalista “hidden agenda”, és a kutatási alapok megszerzésére irányuló politikai lobby. És a legrosszabb számukra az, hogy a szkeptikusok hadát nem politikusok, hanem szakemberek vezénylik a “klimapolitikusok” ellen.
2010. április 9. 14:51
Cantata, ebben semmi meglepőt nem találok. Az emberi széndioxid kibocsátás által bekövetkezett globális felmelegedés nagyon erős állítás (már maga a fogalom is rendkívül összetett, sokváltozós). Ehhez nagyon erős bizonyítás szükséges.
Jelenleg nagyon spekulatív bizonyítások és nagyon erős lobbista – a hippimozgalomhoz hasonló – saját bevallás szerint is befolyásolásra irányuló tevékenységek állnak csupán rendelkezésre.
Ezzel a keverékkel leginkább egyházat lehet alapítani, nem pedig tudományos jóslat alapján megfelelően cselekedni.
Ember legyen a talpán aki képes ilyen erős torzítás mellett racionálisan gondolkodni.
2010. április 9. 15:07
Kedves Greg, attól nem lesz igazunk, ha a más által megfogalmazott kritikát egyenesbe visszadjuk minden magyarázat nélkül a vitapartnerünknek. A gyerekek érvelnek így ugyebár hogy : “nem te vagy az… nem én vagyok, hanem te vagy az…”.
A tudományosság kritériumával kapcsolatosan írom ezt a kritikai észrevételt.
Egy egyszerű bárki számára érthető nem kiforgatható konkrétum:
Spekulatív, gazdasági potenciálok és erőforrások, politika és média által befolyásolt elmélet alapján cselekedni, dollár euro milliárdokat elkölteni. Ez így helyes?
Ezt jelenti az emberi széndioxid kibocsátás által bekövetkező globális felmelegedés modellje alapján cselekedni.
Azt hiszem ez nem szorul további értelmezésre.
Az a minimum elvárható, ha ilyen jelenséget tapasztalunk, akkor rendkívül óvatosak leszünk bármiféle állítások megtételekor (ez is egy tudományos kritérium). És ha modelleket állítunk fel – pláne ha az nagy bizonytalansági faktorokkal rendelkezik, pláne ha statisztikailag kimutathatóan az előző atombiztosnak tűnő modellünk sem működött – akkor rendkívül óvatosan alkalmazzuk, rendkívül óvatosan készítünk ennek alapján cselekvési tervet (ha készítünk egyáltalán).
Ez jelenleg nagyon nem így történik.
A wikipédia linkjeivel e témában nem tartok attól hogy bárki is “okosabb” lesz.
üdv.
2010. április 9. 17:48
similarthings:
“Egy egyszerű bárki számára érthető nem kiforgatható konkrétum:
Spekulatív, gazdasági potenciálok és erőforrások, politika és média által befolyásolt elmélet alapján cselekedni, dollár euro milliárdokat elkölteni. Ez így helyes?”
Pontosan minek a kritériuma akar ez lenni?
“Ezt jelenti az emberi széndioxid kibocsátás által bekövetkező globális felmelegedés modellje alapján cselekedni.
Azt hiszem ez nem szorul további értelmezésre.”
De, sajnos igen, mert nekem fogalmam sincs, mit akarsz mondani.
2010. április 19. 13:39
Azt el is hiszem hogy fogalmad sincs. Jól mondod, az nem kritérium amelyet e bejegyzéseddel támogatsz. Még jó hogy végre feltűnt.
Más részről elég egyszerű érvelési módozat. Két üres kérdés/megjegyzést válaszul. Úgy hiszem ennek nincs értelme.