Szegény Spirit
2010. február 7.Január 26-án a NASA bejelentette, hogy a Spirit marsjáró végleg megfeneklett a marsi homokban. Ha túléli a marsi telet, ezután a robot végső pihenőhelyén végez tudományos megfigyeléseket.
Spirit és testvér-robotja, az Opportunity 2004. januárjában érkezett a Marsra. Küldetésüket eredetileg 90 naposra tervezték, a két robot azonban immár hat éve gyűjti a tudományos adatokat. Az Opportunity jelenleg az Endeavour-kráter felé halad. A Spiritet az elmúlt hónapokban azonban hiába próbálták homokcsapdájából kiszabadítani.
Szegény Spirit!
Forrás: xkcd.com
Ha már a Spirit nem jöhet haza, mikor mehetünk utána? A NASA jelenlegi tervei szerint 2020-ban térhetünk vissza a Holdra, és valamikor az évszázad közepén érkezhetnek az első űrhajósok a Marsra. A jelenlegi gazdasági válság és az egekbe szökő amerikai költségvetési hiány miatt azonban könnyen lehet, hogy el kell halasztani ezeket a terveket. A Mars-expedíció költségei könnyen elérhetik a fél billiárd dollárt is.
A legnagyobb veszély az űrhajósokra nem a Marson, hanem az oda- és visszaúton leselkedik, mégpedig a Nap sugárzásának egészségkárosító hatása miatt. A költségek nagy részét a sugárzásbiztos űrhajó építése és elegendő üzemanyaggal való ellátása teszi ki. Rengeteget lehetne spórolni, ha a hazautazásról lemondanánk. Kézenfekvő tehát az ötlet, hogy a Marsra olyan űrhajósokat kellene küldeni, akik nem terveznek hazajönni. Vagyis a Marsra nincs retúrjegy.
Ebben az esetben nem fiatal asztronautákat kellene küldeni a Marsra, hanem olyanokat, akik a Földön már nagyjából elérték mindazt, amire számíthatnak. Az első Mars-kolónia lakosai tehát középkorú vagy nyugdíjazás előtt álló férfiak és nők lennének. Még akkor is olcsóbb lenne ebből a korosztályból verbuválni az űrhajósokat, ha sokkal több egészségügyi problémával kellene szembenézniük az utazás után, mint fiatalabb kollégáiknak. Mivel sohasem térhetnének haza, a Marson élnék le életük hátralevő éveit. Ott is temetnék el őket.
Sokaknak vannak fenntartásaik ezzel az elképzeléssel szemben. Az origo újságírója szerint például „bár egy ilyen küldetés valóban olcsóbb lehet, olyan súlyos etikai kérdéseket vet fel, amelyeket feltehetőleg egyik űrügynökség vagy állam sem mer felvállalni”.
Bár nálam foglalkozási ártalom az etikai problémák kiszúrása, ebben az esetben elképzelni sem tudom, hogy mire gondolhat a szerző. Nemhogy súlyos etikai problémát, az égvilágon semmilyen etikai problémát sem látok abban, ha arra vállalkozó emberek a kockázatok felmérése után úgy döntenek, hogy életük hátralevő éveit egy másik bolygón akarják leélni. Mire mindez megvalósulhat, történetesen éppen ez én korosztályom tagjai lesznek ideális Marsutazó-jelöltek.
Én mennék.
Címkék: világűr
2010. február 7. 12:30
Szerintem egyszerű az etikai probléma a kérdésben.
A Mars nem alkalmas az emberi élet fenntartására, nincs levegő, nincs víz, nincs élelem, nincs mágneses tér (csak foltokban egy befagyott maradék mágnesesség), ami a sugárzásoktól védené az űrhajósokat. (A nyakamat nem tenném rá, de az űrhajó szerintem nem alkalmas a Mars felszínén történő leszállásra)
A felszíni hőmérséklet -140 és +20 °C között mozog. Az egyenlítőn ugyan kedvezőbb, de elég egyértelmű, hogy fűtés nélkül ez a fagyhalállal egyenlő.
Odaküldeni, a felszállással járó terhelések miatt, csak megfelelő fizikai kondíciójú emberek jöhetnek szóba, akik egyébként még jó életkilátásokkal rendelkeznek.
Ugyan a marsi talaj, az eddigi vizsgálatok szerint, alkalmas lehet növénytermesztésre, de ehhez nagyon jól tömített üvegházak kellenek, amik a Mars ritka légkörében is képesek megtartani a nyomást, különben az odaszállított víz és levegő rövid idő alatt elszökik.
Az energiaigény természetesen fedezhető napelemekkel, de egy akkora létesítmény energiaellátása, ami képes biztosítani néhány ember életfeltételeit, komoly mennyiségű napelemet és akkumulátort igényel.
Nem beszélve arról, hogy ezekből valamennyi tartalék is kell.
Nagyjából ott érzem az etikai problémát, hogy a takarékos verzió, legalábbis amennyire meg tudom ítélni, nagyjából egy év élettartamot biztosítana az űrhajósoknak a Marson.
2010. február 7. 22:47
Érdekes kérdés valóban. Szerintem négyféleképp is értelmezhető az origo újságírójának dilemmája. (Valóban jobban kifejthette volna.)
1. A jelöltek nemcsak az életük hátralévő részét fogják a Marson eltölteni, hanem sokkal rövidebb, kockázatosabb időszakot. (Caspival teljesen egyetértek ebben.)
2. Az újságíró azt írta, hogy az űrügynökségnek jelent etikai problémát, mert tisztában vannak az első pontban (és Caspi véleményében) megfogalmazott idő rövidségével. Az újságíró kérdése számomra az, hogy “etikus-e a biztos halálba küldeni az asztronautákat ilyen feladatért, akármilyen izgalmas is az út?”. Tehát az űrügynökség felé teszi fel a kérdést, feltehetően abból adódóan is, hogy az asztronauták US Army pilóták, azaz katonák. Egy katona (feltehetőleg) a kockázatokat úgy méri fel, hogy az országért, Istenért és az emberiségért végrehajtja a feladatot (parancsot).
3. Az etikai kérdéssel az űrügynökségnél dolgozó földi irányítóknak is tartozik. Milyen érzéssel búcsúztak el a Marson levő robottól? Mindezt a munkafolyamatot emberekkel is végig kell tudni csinálni.
4. Az etikai kérdéssel a társadalom felé is tartozik az űrügynökség. Az asztronauták családjai és természetesen a társadalom is érintett a feladat kockázatának mérlegelésében, sőt, annak elviselésében.
2010. február 9. 15:12
Természetesen nem arról lenne szó, hogy a biztos halálba küldik az űrhajósokat, hanem hogy létrehoznának egy permanens bázist, ami amiben lehet, önfenntartó, amiben pedig nem, azt utánuk lehet küldeni. Vagyis az űrhajósok nem egy öngyilkos küldetést vállalnának el, hanem egyszerűen ott élik majd le életük hátralevő éveit — mint annak idején az újvilágba kivándorló telepesek. Vagy ez félreérthető lett volna?
2010. február 10. 16:10
Szerintem félreérthető. Előfeltételezéseket tartalmaz a kijelentés. Ha elfogadom, hogy lehet ilyen bázist létrehozni a Marson (bár én nem osztom ezt a véleményt), akkor is számos olyan orvosi ellátást kénytelenek nélkülözni az űrhajósok (utánpótlás ide vagy oda), amit a Földön megkaphatnának.
A te értelmezésedben valóban nincs orvosetikai (bioetikai?) probléma. Tényleg nagyvonalúan biggyesztette oda az újságíró ezt a szót, talán másféle etikára gondolt. (Én csak médiaetikát tanultam.) Az is lehet, hogy mindössze az űrügynökség PR osztálya radarozza a közvéleményt, hogy milyen társadalmi elfogadottsága lenne egy ilyen akciónak.
2010. február 10. 16:28
Szerintem az újvilágba kivándorló telepesekkel 2 ok miatt nem lehet párhuzamba hozni egy ilyen Mars-akciót.
1. A történelmi példákat a jelenkorban használni mindig nagy körültekintéssel szabad. (“Kétszer ugyan abban a folyóba lépni nem lehet.”) Feltételezem, hogy semmilyen etikai problámát nem látsz Kolumbusz útjának elvállalásában. Vajon a matrózéban sem? (Ez nagyon messzire vezető gondolat.)
2. A telepesek már nem az első utazók voltak, nagyjából tudták, hogy hova mennek és rendelkeztek a Föld ellátmányával. Talán inkább azért vállalták az utazást, mert hazájukban nem rendelkeztek földdel. Messze nem voltak olyan kiszolgáltatottak és nem kellett hagyatkozniuk a magukkal vitt technikai eszközeikre, mint az űrhajósok.