Az előző bejegyzésben a génmódosított növények mezőgazdasági és élelmiszeripari felhasználásáról írtam. A bejegyzéshez érkezett hozzászólásokban többen kifogásolták — kicsit udvariasabban kifejezve, mint ahogy ők tették — hogy nem elég árnyalt az a kép, amit a GMO-termények és termékek kockázatairól festek. Nos, a képet azzal lehet a legjobban árnyalni, ha tágabb perspektívából és a szokásosnál nagyobb terjedelemben vizsgáljuk meg a problémát.

I. Kockázatelemzés

Először is, érdemes leszögezni egy amúgy nyilvánvaló dolgot. Önmagában egyetlen technológia sem jó vagy gonosz. A technológia nem erkölcsi kategória. A nukleáris technológiát lehet tömegpusztító fegyverek előállítására és világításra és fűtésre is használni. Ráadásul ami a génmódosított haszonnövényeket illeti: sokféle jelenleg létező genetikailag módosított növény van a kukoricától a gyapoton át a burgonyáig, és minden bizonnyal még több lesz a jövőben. Mindegyik fajta a géntechnológia egy alkalmazása. Mindegyiknek megvannak a saját előnyei, kockázatai és veszélyei. Géntechnológiával készül az inzulin is, mégsem tudok róla, hogy bárki be akarná tiltani.

Értelmetlenség tehát vitapartnerünket elfogultsággal vagy a technológia kritikátlan elfogadással vádolni. Nyilván senki sem azt mondja, hogy ültessük be a szántóföldjeinket mérgező, a környezetet tönkretevő növényekkel. De ugyanígy értelmetlenség az a hozzáállás is, ami eleve megkérdőjelezi, hogy a géntechnológia alkalmazásának a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban bármilyen létjogosultsága lenne.

Milyen kockázatai lehetnek a GMO technológiának?

Egészségügyi kockázatok. Az ellenzők gyakran hivatkoznak egészségi ártalmakra. Az Egészségügyi Világszervezet szerint miközben a kockázatok természetesen nem zárhatók ki, a jelenleg használt génmódosított növények átestek a megfelelő ellenőrzéseken. Az Európában forgalomba kerülő génmódosított összetevőket tartalmazó élelmiszereket az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal szigorúan ellenőrzi. Mint a múltkor már említettem, még a Greenpeace sem állítja, hogy ezeknek az élelmiszereknek az egészségre káros hatása lenne.

Sokan attól tartanak, hogy az ilyen élelmiszerek sokkal inkább okoznak allergiát, mint a hagyományos élelmiszerek. De erre nincs bizonyíték. A génmódosított növényekből készült termékek nem veszélyesebbek ebből a szempontból. De ugyanúgy, mint sok más élelmiszer, ezek a termékek is okozhatnak allergiát. Fejlesztettek ki olyan szóját, amelynek allergén hatása volt, mivel paradió-gént „ültettek” bele. Az allergén hatás oka azonban nem a technológia volt — hanem egyszerűen az, hogy a paradióra sokan allergiásak. Ez a szója azonban nem került forgalomba.

Nemrégiben felröppent a hír, hogy háromféle génmódosított kukoricával etetett kísérleti patkányok vérében és szerveiben mérgező anyagokat találtak. Az erről szóló magyar nyelvű beszámolót be is linkelték a hozzászólók. De a történet egy kicsit zavaros. A kutatók ugyanis nem saját kutatást végeztek, hanem a kukoricafajtákat kifejlesztő cég, a Monsanto saját adatait elemezték újra, amihez a cég beperelésével jutottak hozzá. A kutatást részben a Greenpeace finanszírozta, egy kérdéses színvonalú tudományos folyóiratban jelent meg és az eredményeit nemcsak a Monsanto vonja kétségbe. Vagyis egyelőre nem tudjuk, hogy ezek a fajták jelentenek-e bármilyen veszélyt.

Környezeti veszélyek. A génmódosított haszonnövényekkel kapcsolatban sokan attól tartanak, hogy a mesterségesen beléjük ültetett gének „kiszabadulnak” és előreláthatatlan károkat okoznak a helyi ökológiai rendszerben. Ezt természetesen nem lehet kizárni. De a kritikusok által hivatkozott esetek — mint például a monarch-lepke hernyóinak pusztulása génkezelt kukorica miatt — megint csak nem annyira egyértelműek. Az erről szóló cikknek helyt adó Nature később „baklövésnek” nevezte az eredeti cikk közlését. Ebből megint csak nem következik az, hogy a génmódosított növények termelésének ne lennének ökológiai kockázatai. A vitákat kiváltó cikkek azonban általában laboratóriumi körülmények között vizsgálják ezeknek a fajtáknak a hatásait. A természetben végzett megfigyelések a negatív eredményeket eddig rendszerint nem igazolták vissza.

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a GMO mezőgazdasági használatának rengeteg haszna van. Világszerte jelentősen csökkent a gyom-, és rovarirtószerek használata. Erre ellenérvként azt szokás felhozni, hogy „a sokkal kevesebb vegyszer jelentősen töményebb és erősebb mérget is tartalmaz”. De ez nem így van. A vegyszerhasználatot nemcsak literben, hanem úgynevezett környezeti hatás hányadosban (EIQ) is mérik. Ebben kifejezve például a gyomirtószer-tűrő szója bevezetése világszerte 16,6%-al kisebb káros környezeti hatással járt; a rovarrezisztens kukoricafajtáknak 29,4%-al, a rovarrezisztens gyapotnak pedig 24,8%-al kisebb káros környezeti hatása volt 1996 és 2008 között. Összességében a becslések szerint ezekben az években 16,3%-al csökkent a gyom-, és rovarirtószerek használatából eredő környezeti kár.

Az előző bejegyzésben arról is írtam, hogy a génmódosított haszonnövények termesztése a globális éghajlatváltozás megakadályozásában is segít. Ezeknek a növényfajtáknak a termelése kevesebb üzemanyagot igényel. Még fontosabb azonban, hogy mivel a GMO-fajtáknak gyakran nincs szüksége mélyszántásra, a talaj sokkal több szén-dioxidot képes elnyelni. Globálisan ez mintegy 100 000 millió tonna CO₂ kibocsátás csökkenéssel járt az elmúlt 15 évben.

Gazdasági megfontolások. A génmódosított növények ellenzőinek gyakori érve az is, hogy ezeket a növényfajtákat nagy multinacionális vállalatok fejlesztették ki és forgalmazzák. Ezek a multinacionális monopóliumok hatalmas tőkeerővel rendelkeznek és könnyen rákényszerítik akaratukat a náluk gyengébb, fejlődő világbeli országok kormányaira és a fejlett országok szabályozó hatóságaira.

Nos, ez valóban komoly probléma. A génmódosított növények piacának szerkezete valóban torz — és a szabályozás sok helyütt valóban hagy kívánnivalókat maga után. A leghírhedtebb példája ennek a Monsanto, ami piaci erejével visszaélve a monopóliumokra jellemző ökörségekből jelentősen kivette a részét: a piaci verseny ellehetetlenítésével, árazási politikájával, a szabadalmi védettséggel való visszaélésekkel.

De mielőtt rágyújtanánk a „már megint a multinacionális nagyvállalatok” kezdetű nótára, érdemes megállni egy pillanatra. Divatos dolog ugyanis a nagy nemzetközi cégeket szidni, de érdemes a tünetek helyett az okokat is megkeresni. A GMO termények mezőgazdasági felhasználását ugyanis mindenütt szigorúan szabályozzák. A szabályozásnak azonban mindig vannak költségei. Mivel rengeteg pénzbe és időbe kerül egy új génmódosított növényfajta piacra dobása — nem is szólva a kockázatról, hogy a termék nem válik be vagy a szabályozó hatóságok nem engedélyezik — csak a legnagyobb és leginkább tőkeerős cégek engedhetik meg maguknak, hogy versenyezzenek ezen a piacon. Vagyis az, hogy a GMO-piacot kevés nagy cég uralja, részben a szigorú szabályozás eredménye.

Ennek a dilemmának nincs jó megoldása. Egyrészről szeretnénk, hogy a GMO-termények szabályozása minél szigorúbb legyen. Másrészről viszont minél szigorúbb a szabályozás, annál inkább torzítjuk a piacot, hiszen a fejlesztéssel járó kockázatokat csak a legnagyobb és legerősebb cégek engedhetik meg maguknak. Minél szigorúbb a szabályozás, annál inkább kiszorulnak a kisebb cégek a piacról.

A GMO-termékek szabályozása ezért kényes egyensúlyozást igényel. De persze amint ezt felismerjük, világossá válik, hogy a szabályozás bonyolult jogi és közgazdaságtani kérdés. Az ilyen kérdések pedig kevésbé szexik; kevésbé hatásos hisztérikus állásfoglalásokat kiadni és levelet írni a köztársasági elnöknek és a miniszterelnöknek.

II. Az elővigyázatossági elv

A géntechnológia ellenzőit azonban nem hatja meg az az érv, hogy nagyon kevés bizonyíték van a génkezelt haszonnövények és élelmiszerek egészségi és ökológiai veszélyeire. Mint arra rámutatnak, nagyon keveset tudunk ezekről a kockázatokról, rengeteg a bizonytalanság és az előre nem látható hatás.

Ebben igazuk van. És ha eddig eljutottunk, akkor belátható, hogy a vita legmélyén nem ténykérdések, hanem etikai problémák húzódnak. Hogyan kezeljük az új technológiákkal járó bizonytalanságot? Mit tegyünk, ha pontosan nem ismert, fel nem mért kockázatokkal állunk szemben?

A környezetpolitikából jól ismert válasz az elővigyázatossági elv. Ez nagyjából azt mondja ki, hogy amikor nem ismert kockázatokkal állunk szemben, akkor a szabályozásnak arra kell törekednie, hogy a legrosszabb következményeket elkerülhessük — még akkor is, ha nem tudjuk, mennyire lennének súlyosak ezek a következmények, nem ismerjük a bekövetkezésük valószínűségét, és a veszélyekről nem állnak rendelkezésre megbízható tudományos adatok.

A gyakran idézett Wingspread állásfoglalás például így fogalmazza meg az elővigyázatossági elvet:

Amikor egy tevékenység veszélyt jelent az emberi egészségre vagy a környezetre, akkor elővigyázatosan kell eljárnunk még akkor is, ha az ok-okozati hatások tudományosan nem bizonyítottak.

Az elvet rengeteg nemzetközi szervezet és sok ország jogrendszere elismeri. Hagyományosan fontos szerepe van az Európai Unió szabályozás-politikájában is. Benne van például a maastrichti szerződés környezetről szóló fejezetében.

Hol van akkor a probléma? Nos, mint mindig, az ördög most is a részletekben rejlik. Senki sem tagadná, hogy amikor nem ismert veszélyekkel nézünk szembe, nem árt az óvatosság. De mekkora óvatosság indokolt? Tiltsuk be a tevékenységet a veszély legkisebb jelére? Vezessünk be szigorú szabályozást? Várjunk addig, amíg minden kétséget kizáróan megállapítottuk, hogy egy adott technológiának vagy tevékenységnek semmiféle kockázata sincsen?

Az elv kritikusai gyakran hangsúlyozzák, hogy az elővigyázatossági elv annyira általános, hogy szinte bármi következhet belőle. Éppen ezért még a hívei sem mindig veszik komolyan.

Itt van például az a kérdés, hogy okozhat-e a mobiltelefon-használat agydaganatot. Egyes kutatások szerint nem, más kutatások szerint igen. Bárhogy is legyen, senki sem kampányol a mobiltelefonok betiltása mellett. A magyarázat egyszerű: a mobiltelefonnak annyi előnye van, hogy megéri vállalni a valószínűleg minimális kockázatot.

Vagyis meglehetősen szelektívek vagyunk abból a szempontból, hogy milyen kockázatokat veszünk komolyan. Amikor az előnyök egyértelműek, hajlamosak vagyunk nem törődni a kockázatokkal; amikor az előnyök nincsenek annyira a szemünk előtt, hajlamosabbak vagyunk az elővigyázatosságra. (Erre jó példa az otthonszülés körüli cirkusz.)

És itt érünk vissza a génmódosított növényekhez. Nekünk Európában sokkal inkább szem előtt vannak a kockázatok, mint a hasznok. Egy bizonyos szempontból ez azt jelenti, hogy megengedhetjük magunknak, hogy rendkívül elővigyázatosak legyünk a GMO-kal kapcsolatban. Nem véletlen azonban, hogy a kezdeti ellenkezés után a génmódosított növények termelése Brazíliában, Indiában, Kínában és más fejlődő országokban növekszik a leginkább. Ezekben az országokban sokkal nyilvánvalóbb a hasznuk, mint nálunk.

A vita tehát végső soron elvi kérdésekről folyik az elővigyázatossági elv kockázatokat hangsúlyozó hívei, illetve a költségeket és hasznokat egyaránt mérlegelni törekvő ellenfelei között.

A múlt héten bejelentették, hogy létrehozták az első mesterséges élőlényt. Megszületett ezzel a szintetikus biológia. Érdekes lesz nézni majd, hogy kialakul-e hasonló vita a két tábor között.

Címkék: elővigyázatossági elv, génmódosított élelmiszerek, GMO, szintetikus biológia

Kapcsolódó bejegyzések:
GMO, OMG!
Repceterror
100.
Ha béget, akkor bárány