A humánus húsevő
2010. szeptember 5.
Ha az ember
őszinte akar lenni, el kell ismernie, hogy a nagyüzemi
állattenyésztés a modern civilizáció egyik legnagyobb átka. Nemcsak
azért, mert közvetlenül és közvetve is komoly egészségügyi kockázatai
vannak. Nemcsak azért, mert fenntarthatatlan, és hatalmas környezeti károkkal jár. Hanem azért is, mert
évente milliárdnyi érző lény felesleges szenvedését okozza.
Mit tehetünk, ha mégsem akarunk vegetáriánussá válni? Nos, egyre népszerűbb a humánus húsevés gyakorlata. Maguk persze most azt gondolják, hogy már megint milyen hóbortos dolgokkal foglalkozunk itt a blogon. Pedig már nálunk is egyre többen tudatos vásárlók — még ha nem is tudják, hogy a humánus húsevés elveit követik —, akik figyelnek arra, hogy az asztalra kerülő hústermékek biogazdaságokból származzanak, a helyi hagyományoknak megfeleljenek, olyan állatoktól, amelyeket nem tömtek tele antibiotikumokkal és más anyagokkal. De etikai szempontból elfogadható alternatívája-e a vegetarianizmusnak a humánus húsevés?
Milyen elveket követ a humánus húsevő? Először is, igyekszik minél ritkábban húst enni, hiszen az elmúlt években egyre több kutatás bizonyította, hogy a húsfogyasztás — és különösképpen a vöröshúsok fogyasztása — megnöveli például a szívbetegségek, a vastag- és végbélrák, a prosztatarák, a hasnyálmirigy-rák, vagy a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Másrészt nem csak az önérdek vezeti: tisztában van azzal, hogy a nagyüzemi állattartás mekkora szenvedést okoz az állatoknak. Ezért igyekszik csak olyan állatok húsát enni, melyeket humánus körülmények között tartottak és fájdalom nélkül öltek meg.
(Aki volt valaha disznóvágáson, pontosan tudja, miről beszélek. Nem véletlen, hogy a disznóvágás hagyományosan hajnali pálinkázással kezdődik. El kell tompítani az érzékeket, hogy az ember kibírja a haldokló disznó visítását.)
Melyek ezek a körülmények? A humánus körülmények között tartott állatok szabadon mozoghatnak, ösztöneiknek megfelelően élhetnek, természetes táplálékot kapnak, és legalább annyira jó az életük, mint szabadon élő társaiknak. A ketrecben tartott csirkék élete ezeknek a feltételeknek nem felel meg; az ausztráliai Anna Creek farmon (ami nem sokkal kisebb, mint a Dunántúl) élő szarvasmarháké valószínűleg igen.
Fontos továbbá, hogy az állatok természetes élettartamuk nagy részét végig élhessék. Amikor pedig arra kerül a sor, fájdalommentesen öljék meg őket. Vagyis a fajuknak megfelelő értelemben boldog életük legyen.
A humánus állattartás melletti legfőbb érv a következő. Ha nem ennénk meg ezeket az állatokat, nem hoznánk létre őket. Viszont ha létrehozzuk őket, boldog életük lesz. Miközben mi magunk boldogabbak leszünk attól, hogy hódolhatunk húsevő szenvedélyünknek, növeljük a világban az összboldogságot. Mindenki jól jár így, hiszen nagyobb lesz a világban a boldogság. Ez pedig nem lehet rossz.
A humánus húsevés ellenzői szerint ez az érv sántít. Önmagában azzal, hogy valakit létrehozunk — legyen az ember vagy szarvasmarha — nem teszünk vele jót. Önmagában azzal, hogy a szüleink létrehoztak, nem tettek velünk jót (bár más módon nyilván igen). Hiszen mihez képest tettek volna velünk jót azzal, hogy létrehoztak? Ha nem hoztak volna létre, sosem léteznénk. A létezést pedig nem lehet a nem létezéssel összehasonlítani. A nővéremnek — aki sosem létezett — nem rosszabb attól, hogy nem született meg. Hiszen sosem létezett.
Viszont ha valakit — legyen az ember vagy szarvasmarha — már létrehoztunk, akkor kárt okozunk neki azzal, hogy megöljük. Bármennyire humánusan tartjuk is haszonállatainkat, bármennyire (a fajuknak megfelelő értelemben) boldog életük van, semmibe vesszük az érdekeiket azzal, hogy megöljük őket — különösen, ha ezt csak azért tesszük, hogy az asztalunkra kerüljenek. Ha már egyszer létrehoztuk egy háziállatot, megengedhetetlen idő előtt megölni csak azért, hogy egy jót vacsorázzunk. A gulyás gusztusa sokkal kevésbé fontos, mint a szarvasmarha érdeke, hogy elkerülje, hogy gulyáslevesként végezze. Különösen, ha a gulyás ehetne zöldséglevest is.
Kinek van igaza? Ha az ember őszinte akar lenni, sokkal nehezebb kérdés ez, mint elsőre gondolnánk. Talán az lenne a legegyszerűbb — ha már vonakodunk vegetáriánussá válni —, ha állattartás helyett laboratóriumban növesztett húst fogyasztanánk. De ez még a jövő zenéje. A jövőé, amikor a nagyüzemi állattartásra a leszármazottaink mint barbár szokásra fognak tekinteni.
Címkék: állati jogok, boldogság, nagyüzemi állattartás, vegetarianizmus
2010. szeptember 5. 08:43
Nem mellékes: az antibiotikum főleg az amerikai CAFÓkra jellemző, itthon sokkal kevésbé.
(Illetve a pálinkafilozófia mellől kimaradt egy fontos érv az állattartás mellett: állattartással (és az ebből következő húsevéssel) sokkal könnyebb természeteshez hasonló, önfenntartó rendszert létrehozni, mint nélküle.)
Illetve ha Steven Davis rendbeteszi az adatait, az ő érve is érdekes lehet a húsevés mellett.
2010. szeptember 5. 15:58
a növényevés is gyilkosság, valamit viszont muszáj enni…
2010. szeptember 5. 20:38
A humánus húsevés mindenképpen pártolandó. Azt viszont nem értem, hogy természetes körülmények között mitől jó egy állat élete. Oké, van sok hely, több, mint egy ketrecben. De vegyük sorra miből is áll Bambi élete. Megszületik anyukája ikszedik gidájaként. (A többiek mind meghaltak, mielőtt elérték volna a felnőttkort, mert levadászta őket Balu, a jóságos medvemackó.) Bambinak marha nagy szerencséje van, hogy megéri a felnőttkort. Egy-két télen majdnem megfagy, meg párszor kis híján éhen is hal, de ennek ellenére boldog, bármit is jelentsen ez egy állat szótárában. Végre eljött a párzási időszak, de sajna a korábban szerzett lábsérülése miatt labdába sem rúg az erősebb hímek mellett. Úgyhogy szűzen fog megöregedni. Addig napjait folyamatos élelemkereséssel tölti, meg persze állandóan figyeli a ragadozókat. A vége felé közeledve lesérül egy harcban, a sebe elfertőződik. A legyengült szerveztét már könnyebben támadják a paraziták és egyéb fertőzések, úgyhogy csak idő kérdése, míg egy farkasfalka végre megváltja a szenvedéstől.
Hát, nem szép történet, de garantálom, hogy sokkal valóságközelibb, mint a Disney-filmek. Hangsúlyozom, hogy nem vagyok a nagyüzemi állattartás mellett, de egy normálisan tartott háziállat élete ehhez képest mennyország, még azzal együtt is, hogy a végén leölik és megeszik.
2010. szeptember 5. 20:41
@Komaváry: EZ a Stephen Davis érdkelne, adsz linket?
2010. szeptember 6. 08:16
Itt egy jó összefoglaló:
http://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=1253172
Röviden: Davisnak volt egy olyan fölvetése, hogy vizsgáljuk meg: hány állat jár rosszabbul akkor, hogyha mi csak növényt fogyasztunk, és akkor, hogyha legeltetett marhát is.
Ő maga belegabalyodott a számításba, de megmutatta, hogy a kevesebb háziállat=kevesebb szenvedés=boldogabb világ idilli képe nem biztos, hogy az egyetlen megoldás.
2010. szeptember 6. 15:22
Megéheztem
2010. szeptember 6. 22:19
Megint ezek a nyugati civilizációs huncutságok! Ami nekünk a vastagbélrákot okozza, ugyan az teszi lehetővé a húsevést olyanoknak, akiknek ez hiányzott az étrendjéből pár évtizede. Egy régi zsidó vicc szerint a zsidó akkor eszik tyúkot, ha beteg, vagy ha a tyúk beteg. Szerintem az ipari állattenyésztés az egy civilizációs vívmány. Százmilliók számára hozza el a minőségi táplálkozás lehetőségét. A tudatos húsfogyasztás szintén civilizációs vívmány. A Föld meg egy olyan hely, ahol nem fér el annyi boldog és kiegyensúlyozott marha, mint amennyit meg akarunk enni. Legyen az a mi elkényelmesedett jóléti hobbink, hogy jóbban esik a szabadon nevelt tyúk tojásába tunkolni a pirítóst. Ne ugassuk le a szatyros nénit, aki a halliszttel tömött tyúkból készít halízű csirkepaprikást!
2010. szeptember 8. 17:17
Ismertető egy érdekes, friss könyvről:
http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2010/sep/06/meat-production-veganism-deforestation
2010. november 14. 10:57
Nem értek hozzá, ezért merek belekotyogni
Nézzük a hajdani sztyeppei, vagy mai afrikai legeltető állattartó nomádokat (megjegyzésem, még a legnomádabb mongolok is műveltek földet is, de táplálkozásukban csak kiegészítő szerepe volt a “telkes” földművelésnek).
Állataik közül egyet-egyet CSAK ünnepi alkalmakkor vágtak le! Születés, menyegző, halál, meg az állami ünnepek (április 4, november 7, …
. Nem tanultak ezek a népek sem közgazdaságtant, se ökológiát, de tudták.
Ha az állatot levágja, azzal tőkéjét éli fel. És hogy akkor mit ettek? Tejet. Tejterméket (sajt, vaj, túró, író, savó, kumisz, maszájok még vért is). Ez bizony egy, mai divatos szóval hosszú távon “fenntartható” gazdálkodás volt. Gabonához jórészt kereskedelem (tényleg csak néha rablás útján jutottak), a földművelő népektől.
Állati fehérjében a nomádok nem szenvedtek hiányt, ez a gazdálkodási forma nagyobb népszaporulatot, egészségesebb életmódot eredményezett, mint a letelepült földművelő. Húshoz is jutottak, nem lepődnék meg, ha kalandozó őseink “húspora” végelgyengülés közeli állatokból származott volna. Szvsz racionális megoldás.
Már persze nem kívánom vissza a jurtákat, a nomád életmódot (amúgy egészségesebb volt, mint a szántás vetés), de a tanulság talán annyi, inkább nekünk is a “kamatokat” kellene ennünk, azaz tejterméket, tojást, halikrát (jó, jó, nem kell mindig kaviár
, és csak jóval ritkábban a tőkét, vagyis az állatot.
Még egy megjegyzés disznóvágáshoz. Beszélgettetek már hentesekkel őszintén? Sok közöttük az öngyilkos, a deviáns. Nagy lelki teher közeli rokonainkat iparszerűen ölni, trancsírozni.
Jól mondta Annie 2. A növényevés is gyilkosság. Csak hát a növény jóval távolabbi rokon. Érzésit kevésbé vesszük észre, “tárgyabbnak” látjuk, mint emlősöket. Ha nem hiszed Annie2. megkérdezem tőled; malacot (emlőst), tyukot (madarat), keszeget (hal) levelibékát (hüllőt), kagylót – csigát (puhatestű), rákot (ízeltlábú) ölsz szívesebben? Nincs hentes! Neked kell megtenned! Elég ha magadban válaszolsz.
2010. december 8. 02:58
“El kell tompítani az érzékeket, hogy az ember kibírja a haldokló disznó visítását”
Elnézést, de ezen hangosan felnevettem. Véleményem szerint ez igen messze áll a valóságtól.