Még egy bejegyzés élet-halál döntésekről, bár ezúttal egy valódi eset. Az alábbi történetnek fontos szerepe volt a bioetika megszületésében.

A vese feladata az anyagcsere során keletkezett bomlástermékek kiszűrése és eltávolítása. A krónikus vese-elégtelenség rövid úton halálhoz vezet, hacsak a vese működését nem váltják ki vesepótló-, azaz hemodialízis-kezeléssel. A kezelés során a beteg vérét mesterséges szűrőrendszeren áramoltatják át. A betegnek rendszeresen járnia kell kezelésre mindaddig, amíg nem kap új vesét.

A dialízisgépet az 1960-as évek elején találták fel Seattle-ben. Ott nyílt meg az első dialízis-állomás, ami 17 beteget tudott ellátni. Egy beteg kezelése évente 20 ezer dollárba került, ami akkoriban jóval több pénz volt, mint ma. Sokkal több beteg volt, mint amennyit el tudtak látni; akiknek nem jutott hely a programban, azok halálra voltak ítélve. Szembe kellett tehát nézni a kérdéssel: hogyan válasszák ki azokat a betegeket, akik megkapják az életmentő kezelést? Tovább»

Vegyük a következő példát. A tenger közepén van két apró sziget. Az északra fekvő szigetnek öt lakosa van, a délre fekvő szigetnek viszont csak egy. Hamarosan hatalmas ciklon lesz, ami mind a két szigetet el fogja pusztítani. A térségben a mienk az egyetlen mentőhajó. Nincs időnk mindkét szigetre eljutni a ciklon érkezése előtt, de az egyik szigetre még van időnk elmenni.

El kell tehát döntenünk, hogy az északi sziget öt lakosát vagy a déli sziget egyetlen lakóját mentjük meg. Ha észak felé fordulunk, a déli sziget lakója egészen biztosan meghal; ha dél felé fordulunk, az északi szigeten tartózkodó öt ember nem éli túl a ciklont. A hat ember között erkölcsi szempontból nincs különbség, és egyiket sem kötelességünk megmenteni. De ugyanakkor minden különösebb erőfeszítés és kockázat nélkül eljuthatunk az egyik szigetre. Elfogadhatatlan lenne tehát, ha senkit sem mentenénk meg.

Melyik sziget felé vegyük az irányt? Tovább»

Talán nem túl valószínű, de nem is teljesen elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben Magyarország miniszterelnökét Bokros Lajosnak fogják hívni. Erre az eshetőségre felkészülve, illetve a jeles reformer munkásságának megítélése végett elővettem egy öt éve íródott könyvkritikámat Bokros Verseny és szolidaritás című művéről. Bokros etikai-politikai filozófiai főműve — hiszen mi más a közgazdaságtan, mint alkalmazott etika? — sokat elárul a szerző nézeteiről, a kritika megállapításai pedig szerintem a mai napig helytállók.

A szövegben zárójelekben hivatkozom az oldalszámokra. Tovább»

A komment.hu oldalán a magyar Nemzeti jóléti mérlegről írok, amiből kiderül, hogy személyes jólétünket tekintve Európában a sereghajtók között vagyunk. Ami a társadalmi jólétet — vagyis a másokhoz való viszonyból eredő életminőséget — illeti: míg közeli hozzátartozóinkkal való kapcsolatunkkal rendkívűl elégedetlenek vagyunk, meglepő módon a tágabb közösségünkhöz való viszonyunk szerint Európában az elsők között állunk. Mi lehet ennek az oka?

A beszámolót alább lehet olvasni és kommentálni. A címet nem én adtam, fáj is egy kicsit. Tovább»

Egy tudományos kutatónak illik lépést tartania szakterülete irodalmával. Ennek legfőbb módja a szakfolyóiratok, tudományos közlemények rendszeres olvasása. Az embernek azonban rengeteg más elfoglaltsága van, ezért gyakran csak megkésve szerez tudomást fontos új felfedezésekről, eredményekről.

Így aztán csak most akadt kezembe a Wellness Magazin 2008. novemberi száma. A minden bizonnyal sokaknak hasznos tanácsokkal szolgáló tudományos folyóirat ígéretes új jógairányzatról számol be, ami azon a felismerésen alapul, hogy a nőknél a két agyfélteke a menstruáció ideje alatt „magas szinten harmonizálódik”. Nemcsak az agykutatásban, hanem a mindennapi életben is jelentős felfedezés ez; hab a tortán, hogy magyar kutatóknak köszönhető. Büszkék lehetünk! Tovább»

Két héttel ezelőtt Olaszországban meghalt Eluana Englaro, miután az orvosok megszüntették mesterséges táplálását. Eluana egy autóbaleset után, 17 éve esett kómába. Több, mint nyolc évi jogi csatározás után Eluana édesapja végül tavaly novemberben kapta meg az engedélyt, hogy lánya mesterséges táplálásának leállítását kezdeményezze.

A bírói döntés után az események a már jól ismert forgatókönyvet követték. A betegágy körül megjelent a politika: Silvio Berlusconi kormánya mindent megtett, hogy a döntést megváltoztassa. Eluana halálakor a Szenátus éppen a kormány törvénytervezetét tárgyalta, amely megtiltotta volna a mesterséges táplálás megszüntetését. Berlusconi néhány nappal korábban kormányrendeletet hozott az ügyben, amit azonban az államfő — a hatalmi ágak szétválasztásának elvére hivatkozva — nem volt hajlandó aláírni.

A történet ismerős. Tovább»

Vasárnap nyilatkozott a Szólás szabadságának Demján Sándor vállalkozó. Demján a Reformszövetség egyik alapítója és anyagi támogatója. A tavaly novemberben alakult szervezet tagjai között vannak az Országos Érdekegyeztető Tanácsban részt vevő munkaadói szervezetek vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, illetve a Magyar Tudományos Akadémia volt és jelenlegi elnöke.

A szövetség gazdaságpolitikai javaslatokat dolgozott ki, melyek megvalósítása javítaná a versenyképességet, kordában tartaná a költségvetési hiányt és csökkentené az állami újraelosztás mértékét. Mivel az ország (már megint) reformlázban ég, az interjú ezeket az elképzeléseket mutatta volna be. A tévénézők ehelyett azonban ízelítőt kaphattak a jeles vállalkozó társadalomfilozófiai nézeteiből.

És hogy hogy jön ide a bioetika? A beszélgetés vége felé Demján ezt találta mondani: Tovább»

A minap levelet kaptam egy olvasótól, amit némi szerkesztés és a történetben szereplő személyek és intézmények anonimizálása után közzéteszek. A levél remekül illusztrálja az orvos-beteg viszony számos etikai problémáját: a beteg informálásának elmulasztását, az informált beleegyezés puszta formalitásként való kezelését, az etikai és jogi mulasztások orvoslásának kilátástalanságát.

Természetesen fogalmam sincs, hogy a történet egészében vagy bármely részletében megfelel-e a valóságnak. Miért döntöttem mégis úgy, hogy közreadom? Azért, mert bizonyos szempontból nem az a lényeg, hogy objektíve mi történt. Sokkal fontosabb, hogy a beteg szubjektíven hogyan éli meg az eseményeket, hogyan próbálja feldolgozni és megmagyarázni azokat. Kicsit nagyképűen fogalmazva: milyen narratívát sző a vele történtek köré.

Hozzá kell tennem, hogy valószínűtlennek tartom, hogy illegális szervkereskedelemről lenne szó. Az viszont bizonyos, hogy a magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája az orvos és beteg közötti bizalom hiánya. Betegnek lenni bizonytalansággal, szorongással, gyakran kiszolgáltatottsággal jár. A felvilágosítás, az informált beleegyezés, a beteg méltóságának tiszteletben tartása nem nyűg, hanem a bizalom alapvető feltétele.

Jöjjön akkor a levél. Tovább»

A legújabb bejegyzés — a preimplantációs genetikai diagnózis és az embriószelekció által felvetett etikai problémákról — nem itt, hanem a komment.hu oldalán jelent meg. De itt is lehet olvasni és kommentálni. Tovább»

Az új év eddigi legszomorúbb olvasmánya az Economist év eleji melléklete a világ tengereinek állapotáról. A mérleg lehangoló: a nagy termetű halfajták állománya az elmúlt évtizedekben tizedére csökkent; a korallzátonyok negyede eltűnt és a maradéknak csupán 5 százaléka érintetlen; az előrejelzések szerint a század végére a tengerszint a globális felmelegedés miatt 0,8-2 méterrel emelkedik. Ez elég ahhoz, hogy víz alá kerüljenek a tengerparti strandok, lakhatatlanná váljon sok kikötőváros és egyes szigetországok eltűnjenek a térképről. A New York-i metrót el fogja önteni a tenger.

A legmegdöbbentőbb adat talán a tengerekben található szemét mennyisége. Az óceánok minden négyzetkilométere 18 ezer darab műanyagpalackot és egyéb szemetet tartalmaz. A Csendes-óceán közepén kettőszáz Magyarországnyi szemét lebeg a vizen. A tenger hatalmas futószalag: a Lisszabonban kidobott műanyagpalack könnyen az Antarktiszon köthet ki.

Az alábbi fényképek a Yucatán-félsziget turisták által viszonylag ritkán látogatott déli részén készültek. A közelben található a a Chinchorro-atoll, ami a világ egyik utolsó érintetlen korallzátonya. A rövid séta során lencsevégre kapott szeméthegy nem (csak) a helyieknek köszönhető: az esős évszak viharai itt vetik partra távoli országok szemetét is. Tovább»