A valódi kérdés az, hogy az embrió, illetve a korai magzat személynek tekinthető-e, akit a személyekhez köthető alapvető erkölcsi jogok — így az élethez való jog is — megilletnek. Az abortusz ellenzőinek a válasza egyértelmű igen. Ahogy a katolikus egyházfő nemrégiben emlékeztetett rá: az emberi életet „mindannyiunknak óvnunk kell és tisztelnünk a fogantatás pillanatától kezdve egészen annak természetes végéig”.

Az abortusz ellenzői szeretnek rámutatni, hogy ez a nézet „tudományosan”, racionális érveléssel nem cáfolható (mintha ez érvnek számítana bármilyen állítás mellett). Néha még az abortuszt amúgy nem ellenzők is elismerik, hogy ez olyan alapvető nézet, ami berekeszti a vitát: maximum abban tudunk egyetérteni, hogy ebben a kérdésben nem értünk egyet. Ez azonban nem egészen igaz; az embriót a fogantatástól személynek tekintő nézet igenis támadható. A megtermékenyített petesejt — vagyis a zigóta — ugyanis furcsa metafizikai kalandokon eshet át.

Kezdjük talán ott, hogy ha az élet a fogantatással kezdődik, még mindig nyitva marad a kérdés, hogy mikor történik a fogantatás. Bár a pápa a fogantatás pillanatáról beszélt, ilyen valójában nincs: a fogantatás ugyanis nem esemény, hanem folyamat.

Azoknak közülünk, akiknek hézagosak a biológiai ismeretei, valami olyasmi dereng, hogy a fogantatás az, amikor az ondósejt behatol a petesejtbe. Az ondósejt először azonban úgynevezett ondómaggá alakul, és 18-24 óra is eltelhet, amíg a genetikai anyag cseréje, majd a sejtosztódás megkezdődik. A zigóta beágyazódására — amit szintén szoktak a terhesség kezdetének tekinteni — 6-12 nap elteltével kerül sor. A fogantatás pillanatát kitüntetettnek tekintőktől vitapartnereik jogosan kérdezik: ezek közül melyik a „fogantatás pillanata”? Pontosan mikor jön létre a személy?

Álljunk meg a beágyazódás után, ahol a zigóta már néhány tucat sejtté osztódott (ekkor hivatalosan már blasztociszta, de az egyszerűség kedvéért továbbra is zigótának fogom nevezni). Az abortusz ellenzői szerint ekkor már nyilvánvalóan egy több napja létező személlyel van dolgunk, aki ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint a kedves olvasó. Hívjuk Ádámnak.

Ádám metafizikai problémái ott kezdődnek, amikor kettéválik — magyarul ikrek lesznek belőle. Nevezzük őket Ádám₁-nek és Ádám₂-nek. Mi történt Ádámmal? Meghalt? Ha nem halt meg, Ádám₁-ként vagy Ádám₂-ként él tovább? Ha Ádám₁-ként él tovább, mikor kezdődött Ádám₂ élete? Vagy mind a kettő Ádám? De hogy lehet egy személyből kettő? Létezett-e Ádám₁ és Ádám₂ a kettéválás előtt? Ha igen, hol? A kérdések megsokszorozódnak, ha Ádámot az a szerencsétlenség éri, hogy hármas-, vagy négyes ikrek lesznek belőle.

Az is megtörténhet, hogy Ádám két másik zigóta — Bálint és Balázs — fúziójával jön létre. Ebben az esetben vajon azt kellene mondanunk, hogy Bálint és Balázs meghaltak? Vagy Ádámként élnek tovább? De melyikük? Hiszen furcsa lenne azt mondani, hogy két személyből egy lett… Vagy talán Ádám már létezett a fúzió előtt — talán mint Bálint és Balázs? De hogyan létezhet egy személy egyszerre két helyen?

Az ikerré válás és a fuzionálás megtörténhet — és gyakran meg is történik — teljesen természetes úton. Metafizikai paradoxonoktól vissza nem rettenő tudósok azonban a laboratóriumban még furcsább dolgokra képesek.

Kettéválaszthatják például Ádámot és sejtjeinek egyik felét fuzionálhatják egy másik zigótával, másik felét pedig egy harmadik zigótával. A végeredmény: Ádám eltűnik anélkül, hogy egyetlen sejtjét elpusztították volna. De hogyan halhat meg egy személy, akinek egyetlen sejtje sem pusztult el?

Vagy a kettéválasztott Ádám sejtjeinek egyik felét egy másik kettéválasztott zigóta, Éva sejtjeinek egyik felével fuzionálhatják, másik felét pedig Éva sejtjeinek maradék részével. Létrejön tehát Ádám₁Éva₂, illetve Éva₁Ádám₂.

A legjobb, ha az olvasóra bízom annak a kérdésnek az eldöntését, hogy mi történt az eredeti Ádámmal és Évával.

A Szent József kórház azonban katolikus intézmény, és a Katolikus egyház álláspontja szerint az élet szent: ilyen esetekben hagyni kell a várandós nőt (és a magzatot) meghalni. Az abortusz még akkor sem megengedett, ha a terhesség életveszélyt okoz. A kórház etikai bizottságában az egyházat képviselő Margaret McBride nővér — az Irgalmas nővérek rendjének tagja — azonban hozzájárult a terhességmegszakításhoz. Az abortuszt végrehajtották. A páciens nem sokkal később hazatérhetett négy gyermekéhez. A Katolikus egyház pedig példás gyorsasággal és szigorral eljárva kiátkozta McBride nővért.

A kiátkozás — hivatalosan kiközösítés — a legsúlyosabb büntetés, ami egy hívőt érhet. A kiközösített ugyan jelen lehet, de nem vehet részt szentmisén, nem viselhet egyházi hivatalt és nem veheti fel a szentségeket. Az utóbbi pedig a hívők számára az üdvözülés szükséges feltétele. Közérthetőbben: a kiközösített a pokolba kerül.

Az esetre reagálva akadt olyan bioetikus, aki azt javasolta terhes nőknek, hogy mindenáron kerüljék el a katolikus kórházakat. Ezek ugyanis adott esetben súlyos, életveszélyes kockázatot jelentenek.

McBride nővér esete nem egyedi. Ugyancsak tavaly egy kilenc éves brazil kislány ikrekkel teherbe esett, miután a nevelőapja megerőszakolta. A rendőrség szerint a kislányt a nevelőapa éveken keresztül molesztálta. A kilenc éves gyerek képtelen lett volna kihordani az ikreket; ha nem szakítják meg a terhességet, mind a gyerek, mind a magzatok meghaltak volna. A kislány anyja beleegyezett a terhességmegszakításba. A Vatikán megpróbálta megakadályozni az abortuszt. Amikor ez nem sikerült, mind a kislány anyját, mind a műtétet végrehajtó orvosokat kiátkozták. A négy hónapos terhes kislányt kiskorúságára való tekintettel az egyház nagyvonalúan megkímélte ettől a büntetéstől. A kislányt megerőszakoló nevelőapa semmiféle egyházi büntetésben sem részesült.

Mindeközben az egyház egyetlen pedofil papot sem közösített ki. Nem volt olyan eset, hogy pedofíliával vádolt papot átadtak volna a világi hatóságoknak. Húsvétkor a Vatikán a pápa után legmagasabb rangú tisztviselője „kicsinyes pletykának” minősítette a pedofilbotrányokat. 2003-ban nyilvánosságra került egy 1962-es keltezésű, titkos vatikáni dokumentum, ami a pedofil ügyek titokban tartására szólította fel a világ minden püspökét. Az utasítás szerint az áldozatokat rá kell venni, hogy hallgatási fogadalmat tegyenek, azokat pedig, akik nyilvánosságra hozzák az ilyen ügyeket, ki kell közösíteni. Hogy világos legyen: nem azokat, akik elkövetik ezeket a bűncselekményeket. Azokat kell kiközösíteni, akik nem titkolják és tussolják el ezeket az ügyeket.

A Katolikus egyház fél évszázada tud a pedofil bűncselekményekről. Ötven éven keresztül a legfontosabb célja az ilyen ügyek eltussolása volt.

Képzeljük el, hogyan születnek az ilyen döntések. Díszes terem egy vatikáni palotában. A mennyezeten freskók, a falakon szentek mártírhalálát ábrázoló festmények. A napfényt nehéz függönyök zárják ki a teremből. Az asztal körül komor arcú, zord méltóságok. Kizárólag férfiak. Nemzetközi összeesküvést szőnek a pedofil-ügyek eltitkolása érdekében. Hátra van még a négy gyermekes családanya és a megerőszakolt kislány ügye. Az ítélet egyértelmű: kiátkozás. Ellenvetés nincs.

Ezek az emberek valami középkori, sötét és embertelen, párhuzamos univerzumban élnek. Íme, a Magisztérium világa.

Abban mindenki egyetért, hogy a jelenlegi rendszeren változtatni kell. Az Egyesült Államok GDP-jének kb. 16%-át fordítja egészségügyi kiadásokra, ami az OECD-átlag majdnem kétszerese. Összehasonlításul: Franciaország GDP-jének 11%-át, Németország 10,4%-át, Svédország 9,1%-át, Nagy-Britannia pedig 8,4%-át költi egészségügyre. (Magyarország 7,4%-ot.) Ezért a tömérdek pénzért az amerikaiak nem kapnak jobb ellátást, mint más gazdag országok polgárai. Amerikában a csecsemőhalandóság több, mint kétszerese Svédországénak és jelentősen meghaladja Franciaország, Németország, vagy Nagy-Britannia mutatóit. A születéskor várható élettartam majdnem két évvel kevesebb, mint Svédországban és más fejlett országokban.

Az amerikai rendszer tehát kiugróan drága, viszont cserébe rosszabb ellátást nyújt, mint más országok egészségügyi rendszerei. Az amerikaiak élen állnak az elhízottságban és ugyanakkora esélyük van tüdőrákban meghalni, mint más OECD-országok lakosainak. Ha azt nézzük, hogy a 75 év alatti népesség körében hány halálesetet lehetne elkerülni időbeni orvosi beavatkozással, akkor az Egyesült Államok 19 fejlett ország között az utolsó helyen áll. Ez évente 101 ezer halálesetet jelent.

Mint köztudott, az amerikai rendszer magánbiztosítókon alapul. Az átlagpolgár munkáltatóján keresztül kap egészségügyi biztosítást, ellentétben más országok társadalombiztosítási rendszereivel. Ennek megfelelően sok munkanélkülinek, kisvállalkozónak, szegénynek és illegális bevándorlónak — kb. 47 millió embernek — nincs egészségbiztosítása. Évente 600 ezer ember veszti el minden vagyonát egészségügyi kiadásai miatt. De azok sem alhatnak nyugodtan, akiknek a munkáltatója állja a biztosítást: az elmúlt években az egészségügyi kiadások évente 7 százalékkal drágultak. Ráadásul becslések szerint Amerikában az egészségügyi kiadásokra fordított 2,3 trillió dollár 30-35%-a kárba vész.

Valójában azonban az amerikaiak 40-50%-a már ma is az állami egészségügyi rendszerben van: a szövetségi alkalmazottak, a 65 év feletti nyugdíjasok (Medicare) és egyes szegények (Medicaid) az állam által finanszírozott ellátást kapnak. De a Medicare és Medicade programokra fordított kiadásokból más országok teljes lakosságuknak nyújtanak biztosítást. Ezek a programok azonban még így is fényévekkel jobb hatékonysággal működnek, mint a magánbiztosítók.

Ennek ellenére az egységes állami társadalombiztosítás bevezetése lekerült a napirendről. A reform mindenki számára kötelezővé tenné az egészségügyi biztosítást és „biztosítási piacokat” hozna létre, ahol a polgárok összehasonlíthatnák a különböző biztosítók által nyújtott szolgáltatásokat. Sor kerülne végre a biztosítási piac szabályozására — jelenleg ugyanis nincs rendes szabályozás, így például a biztosítók „levadászhatják” a legkevésbé kockázatos ügyfeleket és visszautasíthatják a nagyobb kockázatot jelentő, már beteg vagy arra hajlamos ügyfeleket. A törvénycsomag tartalmaz emellett rengeteg költségcsökkentő programot, bár egyáltalán nem biztos, hogy ezek elegendőek a rendszer hatékonyabbá tételére.

Mindezek ellenére hatalmas ellenállás fogadta a reformot. Az egyre inkább jobbra tolódó Republikánus párt mindenfajta kompromisszumot elutasított. A jobboldal pedig az elmúlt hónapokban elképesztően demagóg kampányt folytatott a reform ellen. Az Obama-kormányzat reformja szerintük a „szocializmus” bevezetését jelentené Amerikában.

Sokan féltik jelenlegi biztosításuk elvesztését. Tavaly nyáron a reformról szóló lakossági fórumokon több idős hozzászóló kifogásolta a Medicare program államosítását. Nyilván senki sem mondta meg nekik, hogy a Medicare mindig is állami program volt. Különben is, Amerikában élő külföldiként nehéz elhinni, hogy a jelenlegi ellátással bárki is elégedett lenne. Itt, Manhattan közepén — ahol aztán végképp nem lehet orvoshiányra panaszkodni — egy szakorvosi beutalóra négy-öt hónappal későbbre lehet csak időpontot kapni. Amikor az ember végre eljut az orvoshoz, az első fél órát egy 20-25 oldalas kérdőív kitöltésével tölti. Amerikában ugyanis még mindig nincsenek elektronikus betegnyilvántartó rendszerek. Minden dokumentációt kézírással vezetnek. Azért ezen már Magyarországon is rég túl vagyunk.

Az Obama által bevezetni kívánt szocializmusban a fogyatékossággal élőknek sem jutna ellátás — mondják a reform ellenzői. Így például Stephen Hawking, a súlyosan mozgáskorlátozott világhírű elméleti fizikus — Az idő rövid története, az Einstein álma és egyéb írások és más, magyarul is megjelent könyvek szerzője — sem kapna orvosi ellátást egy állami rendszerben. Sőt, az állam a fogyatékossággal élők életét értéktelennek nyilvánítaná és „halál-bizottságokra” bízná a sorsukat. Hawking persze történetesen az angliai Cambridge-ben professzor és egészségügyi ellátását az adóbevételekből finanszírozott brit állami rendszerben kapja.

De a legsúlyosabb ostobasággal Chuck Norris — egykori akciófilm-sztár és újabban konzervatív közíró — járult hozzá a közbeszédhez. Sokan attól félnek ugyanis, hogy az állam által támogatott biztosítási piacokon megvehető biztosítás-csomagokban az abortusz is elérhető lesz. Amerikában pedig az abortusz mindig is robbanékony téma. A texasi kopó így tehát karácsonyi publicisztikájában azon elmélkedik, hogy Szűz Máriának mint szegény, házasságon kívül teherbe esett tinédzsernek Obama egészségügyi rendszerében nem lett volna más lehetősége, mint az abortusz. És mi lett volna akkor az emberiséggel?

A mesterséges méh kétségkívül hasznos találmány lenne. Lehetővé tenné, hogy balesetet szenvedett terhes nők magzatait megmentsék a kórházak sürgősségi osztályán. Megoldást jelentene azoknak a nőknek, akik nem képesek kihordani magzatukat. Esélyt adna extrém koraszülött babáknak az életre. Mivel a mesterséges méh a fejlődő magzatnak biztonságos környezetet biztosít, el lehetne kerülni az alkoholfogyasztásnak vagy kábítószer-használatnak köszönhető magzati károsodást. Azok a nők, akik nem szeretnék karrierjüket megszakítani, a magzat kihordása helyett hozzáértő orvosokra bízhatnák leendő gyermekük sorsát.

Vannak, akik lelkesen várják a mesterséges méhek elterjedését. A Raeliánus mozgalom például elindította a „Babytron” programot klónozott gyermekek létrehozására. Egyes feministák szerint a mesterséges méhek hozzájárulnak a nők egyenjogúvá válásához azáltal, hogy elkerülhetővé teszik a terhesség kellemetlen velejáróit — felszabadítva a nőket a „fajfenntartás zsarnoksága” alól.

Más feministák azonban a férfiuralom kiterjesztésére figyelmeztetnek. Mi akadályozza meg a férfiakat a női nem teljes elnyomásában — kérdezik — ha már a gyermekek kihordásához sincs szükség nőkre?

Az ektogenezis az abortusz ellenzőit is lelkesedéssel tölti el. Az abortusz jelenleg ugyanis nemcsak a terhesség megszakításával, hanem a magzat megölésével is jár. Amennyiben azonban a terhességmegszakítást el lehet választani a magzat megölésétől, semmi indokunk nem marad arra, hogy a jelenlegi szabályozást fenntartsuk. Egy dolog megszakítani egy nem kívánt terhességet — egészen más dolog megölni egy, az ember testén kívül fejlődő magzatot. Ha a testen kívüli terhesség valósággá válik, abortusz helyett a terhes nők magzataikat mesterséges méhekbe helyezhetik, melyeket gyermektelen párok örökbe fogadhatnak.

Mit szólnak mindehhez az érintettek? Egy ausztrál kutatás az abortuszt támogató és ellenző nőket kérdezett a mesterséges méhek használatáról. Mint kiderült, mindkét tábor ellenezné a mesterséges méhek használatát. Mind az abortusz támogatói, mind az ellenzői amellett érveltek, hogy egy leendő anya nem mondhat le egyszerűen leendő gyermekéről. Az abortusz ellenzői szerint a mesterséges méh igénybe vétele semmivel sem lenne jobb, mint a gyermek elhagyása. Az abortuszt elfogadók szerint a terhesség megszakításához való jog nem egyszerűen a terhességgel járó kényelmetlenségektől való megszabadulásról szól — sokkal inkább arról, hogy az ember nem akar anyává válni.

Marion Ploch egy délnémet városkában fogorvosi asszisztensként dolgozott. 1992. október 5-én munkahelyéről hazafelé menet autójával egy útszéli fának rohant. A mentők helikopterrel szállítottak az eszméletlen, fejsérüléseket szenvedett Mariont a közeli Erlangen kórházába. Mikor a 18 éves lány szülei megérkeztek a kórházba, az orvosok elmondták, hogy Marion az intenzív osztályon fekszik, de olyan súlyos koponyasérülés érte, hogy felépülésére semmi esély.

A szülők meglepetésére kiderült azonban, hogy Marion körülbelül 13 hetes terhes és a magzat nem szenvedett sérülést. Arra a kérdésre, hogy ki lehet az apa, a Ploch szülők nem tudtak válaszolni. Ők úgy tudták, hogy Marion nem járt senkivel.

Az orvosok ekkor megkérdezték a szülőket, hogy hozzájárulnak-e ahhoz, hogy Marion életfunkcióit még legalább öt hónapig fenntartsák a magzat érdekében. Elmagyarázták, hogy ha Mariont lélegeztetőgépen tartják és mesterségesen táplálják, akkor a magzatnak esélye van fejlődni és megszületni. A szülők — állítólag az orvosok nyomására — beleegyeztek.

Néhány nappal később egy vizsgálat megállapította, hogy beállt az agyhalál. Marion testének működését már csak a gépek tartották fent. A szülők ekkor már szerették volna, ha lekapcsolják a gépeket. Az orvosok azonban azt mondták, hogy immár a magzat életéről van szó, és ezért erről szó sem lehet.

A szülők elkeseredettségükben a sajtóhoz fordultak. Hatalmas botrány lett az ügyből. Egy parlamenti képviselő szerint Marion testéből használat után eldobható emberi inkubátort csináltak. Egy nőmagazin szerkesztője a Katolikus egyházra kente az ügyet: „a pápának ez biztos tetszene: a nők mint inkubátorok” — írta. Mikor kiderült, hogy Marion testét rendszeresen tornáztatják (amire kómás betegeknél a végtagok merevedésének elkerülése érdekében van szükség), ismeretlen elkövetők a kórház falára a „fitness-szalon hulláknak” feliratot festették.

Mindeközben az orvosok továbbra is fenntartották Marion testének működését. „Semmilyen erkölcsi indok sem szól amellett, hogy az embriót ne tartsuk életben” — nyilatkozta az orvoscsoport vezetője. A kórház igazgatója szerint a magzat élethez való joga indokolja, hogy Marion testének működését fenntartsák a születésig. A kórház jogásza pedig azzal érvelt, hogy a holttestnek kijáró tiszteletnél erősebb a magzat élethez való joga.

A jogászok eközben arról vitatkoztak, hogy hozhat-e döntést az ügyben Marion érdekeinek törvényes képviselője. Milyen érdekei lehetnek egy halottnak? Mi lenne Marion akarata ebben a helyzetben? Azt akarná-e, hogy lekapcsolják a gépeket vagy inkább esélyt adna gyermekének az életre? Hogyan lehet ezt eldönteni? Marion nyilvánvalóan nem rendelkezett előre egy ilyen helyzetről: ki az, akinek eszébe jutna ilyesmi?

A vita a Katolikus egyházban is folyt, de talán meglepő módon a megszólalók nem a magzat érdekeinek védelmét hangsúlyozták. A kórház papja a „kezelés” ellen szólalt fel, a Müncheni Egyetem egyik teológia-professzora pedig azt mondta, hogy a gépek lekapcsolása nem számítana abortusznak.

November 16-án azonban Marion teste elvetélt. Mivel a szülők megtiltották Marion vagy a magzat boncolását, nem derült ki, hogy mi volt a vetélés oka.

Az agyhalál utáni terhesség által felvetett etikai kérdések azonban megoldatlanok maradtak, miközben újabb esetek is előfordultak — még ha nem is túl gyakran. Némi túlzással mondhatni, hogy a halál utáni terhesség fenntartása ma már rutineljárás: az elmúlt években mintegy tucatnyi esetben a magzat életben maradt és megszületett.

*

És akkor most kipróbálok valami újat. Alább lehet szavazni arról, hogy vajon helyesen jártak-e el az orvosok, amikor a magzat érdekében fenntartották Marion testének működőképességét. A felmérés nyilván nem lesz reprezentatív, de érdekes lehet, hiszen elárul valamit erkölcsi intuícióinkról.

Note: There is a poll embedded within this post, please visit the site to participate in this post's poll.

— Bioetikát és filozófiát — mondom a hosszú út után fáradtan.

— És mi a véleménye a klónozásról? Megengedhető? — kérdezi a bajuszos, középkorú, neve alapján olasz származású határőr.

Elég hülyén nézhetek néhány pillanatig. Most mit mondjak erre? Mint a legtöbb embernek, valószínűleg neki sincs fogalma arról, hogy mi az a klónozás. Mondjam azt, hogy támogatom, hiszen szeretem a banánt, és végsősoron az apomixis is a klónozás egy formája? Kezdjek előadásba a regeneratív gyógyászat lehetőségeiről?

— Hát … igen — nyögöm ki végül.

— Maga erkölcstelen! — csattan rám.

— De hát a klónozás … — mondanám, de félbeszakít:

— És megengedhető-e az abortusz? — kérdezi emelt hangon.

Hát jó. Normális esetben elmagyaráznám, hogy bár természetesen van véleményem, nem az a dolgom, hogy az óráimon azt hangoztassam, hanem az, hogy a diákokkal közösen azonosítsuk a különböző álláspontokat, megvizsgáljuk a mellettük és ellenük szóló legfontosabb érveket és feltárjuk azok következményeit.

— Természetesen — mondom tehát.

— Maga erkölcstelen! — mondja egyre emeltebb hangon — … De legalább beszél angolul. (Nem teljesen értem, hogy jön ez ide.)

Végül beengedett. Bár nem hiszem, hogy különbnek gondolt, mint egy terrorista.

Az Este tavaly készült, alább megtekinthető riportjában nyilatkozó szakemberek véleménye egyértelmű: a gyerek nemének megválasztását nem szabad engedélyezni. (Érdemes megfigyelni, hogy a riport csak orvosokat szólít meg. Mintha egyszerű szakmai kérdésről lenne szó, amiről a bioetikusnak, jogásznak, szociológusnak vagy pszichológusnak ne lehetne véleménye.)

A szakemberek egyrészt jogi aggályokat említenek: Magyarország aláírta az emberi jogok és a biotechnológia alkalmazásáról szóló Oviedói Egyezményt, amely családtervezési célból tiltja a gyerek nemének megválasztását. Nem világos azonban, hogy milyen etikai megfontolások állnak a tilalom mögött. Kinek az emberi jogait vagy méltóságát sértené, ha mondjuk három fiú után egy házaspár lánygyermeket szeretne? Miért lenne a gyerek nemének megválasztása visszaélés a biotechnológia vívmányaival?

A műsorban megszólaló Falus András, a SOTE genetikai, sejt- és immunbiológiai intézetének vezetője szerint a gyerek nemének megválasztása „jó nagy blöff”. Ha jól értem, arra céloz, hogy a rendelkezésre álló módszerek nem eléggé hatásosak, illetve elfogadhatatlan kockázatokat hordoznak.

Valójában azonban a gyerek nemének kiválasztására már ma is vannak hatásos módszerek. Az egyik ilyen az abortusz. Vannak olyan vizsgálatok, amelyekkel már a terhesség korai szakaszában ki lehet deríteni a születendő gyermek nemét. Ha a magzat nem kívánt nemű, a terhességet meg lehet szakítani.

Az abortusz természetesen drasztikus családtervezési eszköz. Sokkal elfogadhatóbbnak tűnik a mesterséges megtermékenyítés: az IVF-kezelés során létrehozott embriók közül preimplantációs genetikai diagnózis, azaz PGD-tesztek segítségével ki lehet választani a kívánt nemű embriókat. Amennyiben az embrióbeültetés sikeres, a módszer hatásossága gyakorlatilag 100 százalékos.

A legígéretesebb módszer azonban az X- és Y-kromoszómát hordozó ondósejtek szétválogatása. Természetes esetben az ondósejtek nagyjából fele-fele arányban tartalmaznak X és Y kromoszómát. Ezzel a módszerrel kb. 88 százalékra lehet dúsítani a női kromoszómát tartalmazó ondósejtek arányát, illetve kb. 73 százalékra a férfi kromoszómát tartalmazó ondósejtek arányát. Az ondósejtek szétválogatása után a terhességet mesterséges ondóbevitellel vagy testen kívüli megtermékenyítéssel és embrióbeültetéssel hozzák létre.

A módszer ugyan még gyerekcipőben jár, ennek ellenére az Egyesült Államokban már bárki igénybe veheti. Az adatok szerint lányt akaró szülőknél az ondósejt-szétválogatás az esetek 91 százalékában, fiúra vágyó szülőknél pedig az esetek 76 százalékában sikeres. Mivel ezt a módszert a fogantatás előtt használják, nincs szükség a magzat megölésére vagy felesleges embriók létrehozására. Nem tudok olyan esetről, amikor az ondósejtek szétválogatása születési rendellenességet vagy genetikai betegséget okozott volna.

Ha azonban a módszernek vannak kockázatai, akkor sem világos, miért a teljes tiltás a legjobb megoldás. Mint más orvosi beavatkozások esetében, az idő előrehaladtával a kockázat minimalizálható és a hatásosság maximalizálható. Legfeljebb tehát azt mondhatjuk, hogy egyelőre korai lehetővé tenni a gyerek nemének megválasztását.

A gyermekvállalás az ember egyik legszemélyesebb döntése. Tűrhetetlennek tartanánk, ha az állam beleszólna, hogy mikor, milyen körülmények között vállalunk gyereket. Az ilyen kérdésekben célszerű tehát abból kiindulni, hogy az állam csak nagyon nyomós indokok alapján korlátozhatja az egyén döntéseit. Nem világos, hogy milyen indokok igazolhatnák a nemválasztás betilását.

Idén is rengeteg helyi népszavazás volt olyan kérdésekről, mint az azonos neműek házasságának engedélyezése, a marihuána-fogyasztás dekriminalizálása vagy az állami (azaz nem szövetségi) jövedelmi adó eltörlése. A mi szempontunkból három helyi népszavazási kezdeményezés különösen figyelemre méltó. Washington államban az eutanázia legalizálásáról, Dél-Dakotában az abortusz betiltásáról, Colorado államban pedig a zigóta, azaz a megtermékenyített petesejt jogállásáról szavaztak.

Washington államban az 1000. számú népszavazási kezdeményezés a „kegyes halálról” lehetővé tenné, hogy a beteg kérésére az orvosok halált előidéző gyógyszereket adjanak abban az esetben, ha a páciens gyógyíthatatlan betegségben szenved és kevesebb, mint hat hónapja van hátra. A kezdeményezést a választók 58-42 százalékos arányban elfogadták. Ezzel Washington Oregon után a második olyan amerikai tagállam lett, ahol az aktív eutanázia valamilyen formája legális.

Washingtonban 1991-ben már tartottak hasonló témában népszavazást, akkor azonban az orvosi segítséggel végrehajtott öngyilkosság lehetőségét a szavazók elvetették. A mostani javaslat abban különbözik a korábbitól, hogy — az oregoni törvényhez hasonlóan — nem engedélyezi az orvos közvetlen közreműködését: az orvos csak felírja a halált előidéző gyógyszert, az öngyilkosságot pedig a beteg egyedül hajtja végre.

Dél-Dakotában a szavazók 55-45 százalékos arányban elutasították az abortusz betiltásáról szóló kezdeményezést. A javaslat betiltotta volna az abortuszt minden olyan esetben, amikor a terhesség nem vérfertőzés vagy nemi erőszak eredménye, illetve a leendő anya élete nincs veszélyben.

Két évvel ezelőtt Dél-Dakota polgárai hasonló arányban utasítottak el egy még keményvonalasabb kezdeményezést, ami vérfertőzés, nemi erőszak, vagy életveszély esetén sem tett volna kivételt. Az abortuszt ellenző csoportok azonban nem nyugodtak bele a vereségbe: idén februárban a tagállam parlamentjével próbáltak elfogadtatni egy törvényt, ami csak a leendő anya életének veszélyeztetettsége esetén engedélyezte volna a terhesség-megszakítást. Ezt a törvényt sikerült megtorpedózni a népszavazás kiírásával.

Mindenki számára nyilvánvaló kellett hogy legyen, hogy ha elfogadják, a javaslat az abortuszt szabályozó 1973-as Legfelsőbb Bírósági döntés szerint alkotmányellenes lett volna. De az abortusz ellenzői számára pont ez volt a lényeg: ha a javaslat a Legfelsőbb Bíróság elé kerül, az inkább konzervatív irányba húzó bíróság talán újraírta volna az abortusz szabályozását az Egyesült Államokban.

Az „életvédők” más taktikát választottak Colorado államban. Itt arról kellett dönteni, hogy a tagállam alkotmánya személynek tekintse-e a megtermékenyített petesejtet. Ha elfogadják, a módosítás a megszületett gyermekekhez hasonló jogokkal ruházta volna fel a magzatot a fogamzástól kezdve. Ez nemcsak az abortuszt, hanem az őssejtkutatást és a fogamzásgátlás egyes módszereit is gyilkossággá nyilvánította volna.

A megtermékenyített petesejtek, azaz zigóták elidegeníthetetlen jogait garantáló javaslatot a coloradoiak meggyőző többséggel, 73-27 százalékos arányban utasították el.