„boldogság” címkével megjelölt bejegyzések

A humánus húsevő

2010. szeptember 5.

Ha az ember őszinte akar lenni, el kell ismernie, hogy a nagyüzemi állattenyésztés a modern civilizáció egyik legnagyobb átka. Nemcsak azért, mert közvetlenül és közvetve is komoly egészségügyi kockázatai vannak. Nemcsak azért, mert fenntarthatatlan, és hatalmas környezeti károkkal jár. Hanem azért is, mert évente milliárdnyi érző lény felesleges szenvedését okozza.

Mit tehetünk, ha mégsem akarunk vegetáriánussá válni? Nos, egyre népszerűbb a humánus húsevés gyakorlata. Maguk persze most azt gondolják, hogy már megint milyen hóbortos dolgokkal foglalkozunk itt a blogon. Pedig már nálunk is egyre többen tudatos vásárlók — még ha nem is tudják, hogy a humánus húsevés elveit követik —, akik figyelnek arra, hogy az asztalra kerülő hústermékek biogazdaságokból származzanak, a helyi hagyományoknak megfeleljenek, olyan állatoktól, amelyeket nem tömtek tele antibiotikumokkal és más anyagokkal. De etikai szempontból elfogadható alternatívája-e a vegetarianizmusnak a humánus húsevés? (tovább…)

A Facebook és a szifilisz

2010. április 10.

Bár ami engem illet, még a bevásárlólistát sem bíznám Mark Zuckerbergre, az internetes közösségi oldalak meghódították a világot: a hat éve indított Facebooknak immár több, mint 350 millió regisztrált felhasználója van, a magyar iwiw-nek pedig négy millió. A közösségi oldalak azonban nem csak kapcsolattartásra és kikapcsolódásra jók. Egyre többen komolyan tanulmányozzák őket, hiszen ezeken az oldalakon az emberek közötti kapcsolatok könnyen számszerűsíthetők. A tudósokat amúgy is régóta érdeklik az emberek közötti kapcsolati hálók, amelyek kutatása már eddig is több meghökkentő eredménnyel szolgált. (tovább…)