Ki nevet a végén?
2009. szeptember 21.
Az idei homofób hisztéria-fesztivál ugyan már lezárult,
de minden bizonnyal lesz jövőre is — mint ahogy tavaly is volt. Idén a különbség az, hogy immár
azonos nemű személyeknek is lehetőségük van bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni. Az
élettársi kapcsolattal az egynemű párok a házasokhoz hasonló jogokhoz
jutnak. Kivétel, hogy az élettársak nem fogadhatnak gyereket közösen
örökbe és nem vehetnek igénybe „az emberi reprodukcióra
irányuló” technológiákat (3 § 2,4). A kérdés csak az, hogy ennek a
korlátozásnak van-e bármilyen értelme. (tovább…)
Az amerikai polgár választáskor nemcsak az elnökre szavaz. Az elnökválasztással egyidőben a kongresszusi képviselők és a szenátorok egy részének mandátumáról is döntés születik, és több tagállamban kormányzói vagy helyi képviselői választásokat is tartanak. Ráadásul a szavazólapokon tagállamról tagállamra változó népszavazási kezdeményezésekről is véleményt lehet nyilvánítani.
A múlt héten egy japán és egy amerikai kutatócsoport egyszerre jelentette be, hogy sikerült az emberi bőr kötőszöveti sejtjéből őssejtet létrehozni. A kutatók négy különböző gén hozzáadásával genetikailag átprogramozták a sejteket, amelyek az embrióban található sejtekhez hasonló pluripotens őssejtekké váltak. Ha minden jól megy, az indukált pluripotens őssejteknek elnevezett sejtekből sok más sejttípus, szövet hozható létre. (Az enyémnél szakszerűbb és hozzáértőbb beszámoló az eljárásról 