„GMO” címkével megjelölt bejegyzések

Ha béget, akkor bárány

2011. október 17.

Nincs annál bosszantóbb, mint amikor az ember olvas egy érdekes tanulmányról, amit aztán nem tud megszerezni. Velem is ez történt. A tanulmány, amit hetek óta keresek, egy felmérésről számol be, amiben a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy hajlandóak lennének-e az emberek olyan háziállatok húsát megenni, amelyekbe emberi géneket ültettek. Bizonyos állati betegségek kockázatát ugyanis csökkenteni lehetne ezzel. Konkrétan az volt a kérdés, hogy ennének-e az emberek olyan bárányhúst, ami emberi géneket tartalmaz.

Mivel a felmérés eredményeiről nem tudok beszámolni, végül azt gondoltam, inkább megkérdezem az olvasókat. Tegyük fel tehát, hogy megtermékenyítés után emberi géneket ültetnek juh-embriókba, amitől a juhok között bizonyos betegségek kockázata csökken. Az emberi gének aránya az ilyen bárányhúsban kevesebb lenne, mint 1 a százezerben.

Hajlandó lenne-e olyan bárányhúst enni, amibe emberi géneket ültettek?

A szavazás állása

Loading ... Loading ...

(tovább…)

100.

2010. szeptember 26.

Néhány hét híján három éve indult a blog — meglehetősen csigatempóban jutottunk tehát el ide, a századik bejegyzéshez. De ez eleve így volt tervezve. A gyakoribb megjelenés sosem tűnt reálisnak. Most a századiknál itt az ideje egy kis visszatekintésnek. (tovább…)

Repceterror

2010. augusztus 12.

Úgy tűnik, uborkaszezon van. Mással legalábbis nehezen magyarázható, hogy a közszolgálati televízió Pulitzer-emlékdíjas műsora, Az Este, csatlakozott a génmódosított haszonnövények elleni hisztéria-hadjárathoz. A tegnapelőtti műsor riportjából kiderült, hogy Amerikában „megszöknek” a génmódosított növények pollenjei és, úgymond, megfertőzhetik az őshonos élelmiszernövényeket is. Ez, sugallta a riport, Európában — és így Magyarországon is — komoly veszély.

Mindez persze jórészt hatalmas badarság. (tovább…)

Achtung, baby

2010. május 25.

Az előző bejegyzésben a génmódosított növények mezőgazdasági és élelmiszeripari felhasználásáról írtam. A bejegyzéshez érkezett hozzászólásokban többen kifogásolták — kicsit udvariasabban kifejezve, mint ahogy ők tették — hogy nem elég árnyalt az a kép, amit a GMO-termények és termékek kockázatairól festek. Nos, a képet azzal lehet a legjobban árnyalni, ha tágabb perspektívából és a szokásosnál nagyobb terjedelemben vizsgáljuk meg a problémát. (tovább…)

GMO, OMG!

2010. május 15.

A GMO rövidítés genetically modified organism-t, azaz genetikailag módosított organizmust jelent. Az OMG pedig az angol oh my god! rövidítése, ami nagyjából az Úristen! felkiáltásnak felel meg. Ebben a kontextusban lehet azonban Isten ments! is. Tehát: Isten ments a genetikailag módosított organizmusoktól!

Nos, szóviccnek ez elég rossz, viszont hűen kifejezi az európaiak — és, úgy tűnik, különösen a magyarok — félelmét a géntechnológia mezőgazdasági és élelmiszeripari felhasználásától. Van-e bármilyen alapja ennek a félelemnek? (tovább…)