A bejegyzéshez érkezett hozzászólás szerint „amennyiben korlátlanul hozzáférhetővé válna ez a lehetőség, még a mi kultúrkörünkben is veszélyesen eltolódna a nemek aránya a férfiak javára: még nálunk is az elsőgyerekes szülők 75-80 %-a fiút választana”. Valóban: ha így lenne, komoly társadalmi érdek fűződne ahhoz, hogy a nemek aránya ne tolódjon el. De nem tudom, honnan veszi a hozzászóló a 75-80 százalékos arányt. Mit mutatnak a rendelkezésre álló kutatások?

A hozzánk kulturálisan közel álló Németországban az elmúlt években több felmérés is foglalkozott ezzel a kérdéssel. A kirajzolódó kép szerint a korábbi NDK-ban a nők nagy része inkább lány gyermeket szeretne. A korábbi NSZK-ban élő nőknek egyes kutatások szerint nincsenek a születendő gyermekük nemére vonatkozó határozott preferenciáik; más kutatások statisztikai értelemben gyenge fiú-preferenciát találtak. Egy skandináv demográfiai kutatás szerint a szülőknek nincsenek határozott preferenciáik az első és a második gyerek nemére vonatkozóan. Ami a harmadik gyereket illeti, a dán, norvég és svéd szülők inkább lányt, míg a finn szülők inkább fiút szeretnének.

Az általam ismert egyetlen, Magyarországot is magába foglaló kutatás is a harmadik gyerek nemére vonatkozó preferenciákat próbálta felmérni — azaz a válaszadók olyan két gyermekes házaspárok voltak, akik elképzelhetőnek tartották, hogy harmadik gyermeket vállalnak. Az alábbi ábrán az oszlopok sárgára színezett része azoknak az arányát mutatja, akiknek mindegy a harmadik gyerek neme. A kékre színezett rész a fiúkat, a pirosra színezett rész pedig a lányokat preferálók arányát mutatja.

Mint látható, Magyarországon a két gyermekes szülők több, mint fele inkább lányt szeretne. Szó sincs tehát arról, hogy a fiúkat részesítenék előnyben. Azoknak az aránya, akiknek mindegy a harmadik gyerek neme, Új-Zélandon, Svájcban, Norvégiában, Spanyolországban, Finnországban és Németország két felében a legnagyobb. Lengyelország még nálunk is lány-centrikusabb.

Ezekkel az adatokkal persze csínján kell bánni. A már meglevő gyerekek neme minden bizonnyal befolyásolja a válaszokat. Nyilván más válaszokat kapunk, ha általánosságban kérdezzük meg az embereket arról, hogy milyen nemű gyermeket szeretnének, mint ha két gyermekes szülőket kérdezünk. A kutatások szerint azonban egy esetben világos az emberek preferenciája: a két gyermeket tervező szülők azt szeretnék, ha mindkét nembeli gyermekük lenne — azaz határozott nemi preferenciák csak a családon belüli nemi arányok kiegyensúlyozásának érdekében alakulnak ki. Ebből pedig az következik, hogy a nemválasztás elterjedésével sincs okunk attól félni, hogy a nemek aránya végletesen eltolódna.

A gyerek nemének megválasztása ellen érvelők ezen a ponton Kínára szoktak hivatkozni: míg a nemek természetes eloszlása szerint 106 fiú születésére 100 lány születése esik, Kínában ez az arány az elmúlt évtizedek „egy házaspár — egy gyerek” családpolitikája miatt 130:100-ra tolódott el a fiúk javára. De a fiúk előnyben részesítése olyan szegény országokban, mint amilyen Kína az 1970-es és 80-as években volt, gazdasági szempontból teljesen racionális válasz az állami családpolitikára — hiszen a férfiak magasabb jövedelmükből jobban tudták támogatni idősebb szüleiket egy olyan országban, ahol nincs nyugdíjrendszer.

Más ázsiai országokban, így Indonéziában, Sri Lankán és Thaiföldön a házaspároknak nincs kimutatható preferenciájuk a gyerekeik nemére vonatkozóan. A fiúk előnyben részesítését illusztráló példaként Bangladesht, Indiát és Pakisztánt szokás még említeni. Ezek azok az országok — mint ahogy azt Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász és filozófus kimutatta — ahonnan száz millió nő hiányzik. De ennek az okát inkább az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben megmutatkozó különbségekben, a nők munkavállalási lehetőségeinek hiányában, a közoktatás elégtelenségében, illetve a gazdasági lehetőségek szűkösségében kell keresni, mint elképzelt kulturális különbségekben.

Bárhogy is legyen: ami Magyarországot illeti, nincs okunk arra, hogy a gyerek nemének megválasztása jogát megtiltsuk a nemi arányok eltorzulásának veszélye miatt. Mint ahogy az előző bejegyzésben írtam: nem ártana, ha az ilyen kérdésekkel kapcsolatban nemcsak szkeptikus orvosok, hanem mondjuk szociológusok véleményére is kíváncsiak lennénk. Ők elmagyarázhatnák, hogy demográfiai okokból nem kell tartanunk a reprodukciós autonómia tiszteletben tartásától.

Az Este tavaly készült, alább megtekinthető riportjában nyilatkozó szakemberek véleménye egyértelmű: a gyerek nemének megválasztását nem szabad engedélyezni. (Érdemes megfigyelni, hogy a riport csak orvosokat szólít meg. Mintha egyszerű szakmai kérdésről lenne szó, amiről a bioetikusnak, jogásznak, szociológusnak vagy pszichológusnak ne lehetne véleménye.)

A szakemberek egyrészt jogi aggályokat említenek: Magyarország aláírta az emberi jogok és a biotechnológia alkalmazásáról szóló Oviedói Egyezményt, amely családtervezési célból tiltja a gyerek nemének megválasztását. Nem világos azonban, hogy milyen etikai megfontolások állnak a tilalom mögött. Kinek az emberi jogait vagy méltóságát sértené, ha mondjuk három fiú után egy házaspár lánygyermeket szeretne? Miért lenne a gyerek nemének megválasztása visszaélés a biotechnológia vívmányaival?

A műsorban megszólaló Falus András, a SOTE genetikai, sejt- és immunbiológiai intézetének vezetője szerint a gyerek nemének megválasztása „jó nagy blöff”. Ha jól értem, arra céloz, hogy a rendelkezésre álló módszerek nem eléggé hatásosak, illetve elfogadhatatlan kockázatokat hordoznak.

Valójában azonban a gyerek nemének kiválasztására már ma is vannak hatásos módszerek. Az egyik ilyen az abortusz. Vannak olyan vizsgálatok, amelyekkel már a terhesség korai szakaszában ki lehet deríteni a születendő gyermek nemét. Ha a magzat nem kívánt nemű, a terhességet meg lehet szakítani.

Az abortusz természetesen drasztikus családtervezési eszköz. Sokkal elfogadhatóbbnak tűnik a mesterséges megtermékenyítés: az IVF-kezelés során létrehozott embriók közül preimplantációs genetikai diagnózis, azaz PGD-tesztek segítségével ki lehet választani a kívánt nemű embriókat. Amennyiben az embrióbeültetés sikeres, a módszer hatásossága gyakorlatilag 100 százalékos.

A legígéretesebb módszer azonban az X- és Y-kromoszómát hordozó ondósejtek szétválogatása. Természetes esetben az ondósejtek nagyjából fele-fele arányban tartalmaznak X és Y kromoszómát. Ezzel a módszerrel kb. 88 százalékra lehet dúsítani a női kromoszómát tartalmazó ondósejtek arányát, illetve kb. 73 százalékra a férfi kromoszómát tartalmazó ondósejtek arányát. Az ondósejtek szétválogatása után a terhességet mesterséges ondóbevitellel vagy testen kívüli megtermékenyítéssel és embrióbeültetéssel hozzák létre.

A módszer ugyan még gyerekcipőben jár, ennek ellenére az Egyesült Államokban már bárki igénybe veheti. Az adatok szerint lányt akaró szülőknél az ondósejt-szétválogatás az esetek 91 százalékában, fiúra vágyó szülőknél pedig az esetek 76 százalékában sikeres. Mivel ezt a módszert a fogantatás előtt használják, nincs szükség a magzat megölésére vagy felesleges embriók létrehozására. Nem tudok olyan esetről, amikor az ondósejtek szétválogatása születési rendellenességet vagy genetikai betegséget okozott volna.

Ha azonban a módszernek vannak kockázatai, akkor sem világos, miért a teljes tiltás a legjobb megoldás. Mint más orvosi beavatkozások esetében, az idő előrehaladtával a kockázat minimalizálható és a hatásosság maximalizálható. Legfeljebb tehát azt mondhatjuk, hogy egyelőre korai lehetővé tenni a gyerek nemének megválasztását.

A gyermekvállalás az ember egyik legszemélyesebb döntése. Tűrhetetlennek tartanánk, ha az állam beleszólna, hogy mikor, milyen körülmények között vállalunk gyereket. Az ilyen kérdésekben célszerű tehát abból kiindulni, hogy az állam csak nagyon nyomós indokok alapján korlátozhatja az egyén döntéseit. Nem világos, hogy milyen indokok igazolhatnák a nemválasztás betilását.