Nyomozás indult a fővárosi Uzsoki kórház ellen. A gyanú szerint a kórház fül-orr-gégészeti osztályán 2005 és 2007 között több esetben a fájdalom csillapításához szükséges morfinadag négy-ötszörösét adták be olyan halálos betegeknek, akik amúgy még hetekig életben maradhattak volna. Kitört a botrány, és a sajtóban újra megindult az eutanáziáról szóló vita. Pedig ez a történet egyáltalán nem az eutanáziáról szól. (tovább…)
Sok más országhoz hasonlóan a törvény Magyarországon is tiltja, hogy az orvosok segítséget nyújtsanak gyógyíthatatlan betegeik öngyilkosságához. A tiltást egyre többen úgy kerülik ki, hogy olyan országokba utaznak, ahol orvosi segítséggel vethetnek véget életüknek. Egyre elterjedtebb az eutanázia-turizmus. (tovább…)
Amerikában a jövő héten időközi választásokat
tartanak. Mint általában, a választók most sem csak képviselőkre,
szenátorokra vagy kormányzókra adhatják le voksaikat, hanem rengeteg
népszavazási kezdeményezésről is szavazhatnak. Mint ahogy annak
idején beszámoltam róla, 2008-ban Colorado polgárai
elutasították, hogy a tagállam alkotmánya személynek tekintse a
megtermékenyített petesejtet. A népszavazás kezdeményezői azonban
nem törődtek bele a vereségbe: Colorado idén újra szavaz a kérdésről.
A kezdeményezés támogatói ezúttal új taktikát dolgoztak ki:
kampányukban a magzatot a rabszolgákhoz hasonlítják. Itt az ideje a
magzatok felszabadításának! (tovább…)
Időről időre a
diákjaimnak egy rövid esszében elemezniük kell
egy-egy bioetikai esetet. Olyan eseteket igyekszem összeválogatni,
melyekben nincs egyértelmű megoldása a felvetett dilemmának:
megfontolandó indokok szólnak több lehetséges megoldás mellett is.
Nem az a lényeg, hogy a nebulók rátaláljanak a helyes válaszra, hanem
hogy kialakítsák a saját véleményüket, és minél jobb érvekkel
megvédjék azt. Nem a véleményt, hanem az indoklást osztályzom. A
legutóbbi feladat egy híres eset a ’90-as évek
elejéről. (tovább…)
Két héttel ezelőtt Olaszországban meghalt Eluana Englaro, miután az orvosok megszüntették mesterséges táplálását. Eluana egy autóbaleset után, 17 éve esett kómába. Több, mint nyolc évi jogi csatározás után Eluana édesapja végül tavaly novemberben kapta meg az engedélyt, hogy lánya mesterséges táplálásának leállítását kezdeményezze.
A bírói döntés után az események a már jól ismert forgatókönyvet követték. A betegágy körül megjelent a politika: Silvio Berlusconi kormánya mindent megtett, hogy a döntést megváltoztassa. Eluana halálakor a Szenátus éppen a kormány törvénytervezetét tárgyalta, amely megtiltotta volna a mesterséges táplálás megszüntetését. Berlusconi néhány nappal korábban kormányrendeletet hozott az ügyben, amit azonban az államfő — a hatalmi ágak szétválasztásának elvére hivatkozva — nem volt hajlandó aláírni.
A történet ismerős. (tovább…)
Nem tudni pontosan, hogy Magyarországon hányan fekszenek kómában. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet tájékoztatása szerint évente több ezren kerülnek kómás állapotba és néhány százra tehető azok száma, akik huzamosabb ideig ebben az állapotban maradnak. Néhány hónap, illetve egy-két év után a beteg „felébredésének” szinte semmi esélye sincsen. Külföldről sincsenek megbízható adatok: egy másfél évtizedes jelentés 10 és 25 ezer közé teszi az Egyesült Államokban a kómás állapotban levő felnőtt betegek számát és négy és tíz ezer közé az újszülöttekét és gyerekekét.
Életben vannak-e vagy halottak a visszafordíthatatlan kómában fekvő betegek? Nem olyan buta kérdés ez, mint amilyennek első pillanatban látszik. Állatok esetében például a keringés, a légzés, a szívműködés leállását, illetve a hullamerevség beálltát, esetleg a hullafoltok megjelenését tekintjük a halál kritériumainak. Emberek esetében azonban az agyhalál beállta a manapság elfogadott kritérium. De miért? (tovább…)
Az eutanáziáról szóló korábbi bejegyzésben (Ölni és halni hagyni) Dan Brock példája alapján amellett érveltem, hogy az aktív és passzív eutanázia közötti megkülönböztetés nem tartható fenn. A bejegyzéshez érkezett egy hozzászólás, amely szerint a különbségtétel nem az ölés és halni hagyás, hanem az életfenntartó kezelés megkezdése és megszüntetése közötti különbségen alapul. Eszerint Magyarországon, ahol a passzív eutanázia engedélyezett, az orvos nem szüntetheti meg az életfenntartó kezelést: „ha a beteg kéri, akkor nem teszik gépre, nem élesztik újra, de ha már ráteszik, akkor nem vehetik le”. Ez olyan félreértés, amit érdemes tisztázni. (tovább…)
Egy néhány évvel ezelőtt végzett közvéleménykutatás szerint az emberek majdhogynem kétharmada támogatja az eutanáziát. Magyarországon a passzív eutanázia nem ütközik törvénybe: a betegnek joga van visszautasítani életmentő és életfenntartó beavatkozásokat. Az Alkotmánybíróság néhány évvel ezelőtti döntésével azonban gyakorlatilag elutasította az aktív eutanáziát: az orvos gyógyíthatatlan betege kérésére sem segítheti elő a halál bekövetkeztét, illetve nem nyújthat segítséget a beteg öngyilkosságához. Pedig az idézett felmérés szerint a népesség 43 százaléka támogatná az aktív eutanáziát is.
Miért van az, hogy míg mára már sok országban általánosan elfogadottá vált, hogy a betegnek joga van az életmentő és életfenntartó beavatkozásokat visszautasítani, egy-két kivételtől eltekintve aktív eutanáziára nincs lehetőség? (tovább…)
