„halál” címkével megjelölt bejegyzések

Időről időre a diákjaimnak egy rövid esszében elemezniük kell egy-egy bioetikai esetet. Olyan eseteket igyekszem összeválogatni, melyekben nincs egyértelmű megoldása a felvetett dilemmának: megfontolandó indokok szólnak több lehetséges megoldás mellett is. Nem az a lényeg, hogy a nebulók rátaláljanak a helyes válaszra, hanem hogy kialakítsák a saját véleményüket, és minél jobb érvekkel megvédjék azt. Nem a véleményt, hanem az indoklást osztályzom. A legutóbbi feladat egy híres eset a ’90-as évek elejéről. (tovább…)

Nem tudni pontosan, hogy Magyarországon hányan fekszenek kómában. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet tájékoztatása szerint évente több ezren kerülnek kómás állapotba és néhány százra tehető azok száma, akik huzamosabb ideig ebben az állapotban maradnak. Néhány hónap, illetve egy-két év után a beteg „felébredésének” szinte semmi esélye sincsen. Külföldről sincsenek megbízható adatok: egy másfél évtizedes jelentés 10 és 25 ezer közé teszi az Egyesült Államokban a kómás állapotban levő felnőtt betegek számát és négy és tíz ezer közé az újszülöttekét és gyerekekét.

Életben vannak-e vagy halottak a visszafordíthatatlan kómában fekvő betegek? Nem olyan buta kérdés ez, mint amilyennek első pillanatban látszik. Állatok esetében például a keringés, a légzés, a szívműködés leállását, illetve a hullamerevség beálltát, esetleg a hullafoltok megjelenését tekintjük a halál kritériumainak. Emberek esetében azonban az agyhalál beállta a manapság elfogadott kritérium. De miért? (tovább…)

Az eutanáziáról szóló korábbi bejegyzésben (Ölni és halni hagyni) Dan Brock példája alapján amellett érveltem, hogy az aktív és passzív eutanázia közötti megkülönböztetés nem tartható fenn. A bejegyzéshez érkezett egy hozzászólás, amely szerint a különbségtétel nem az ölés és halni hagyás, hanem az életfenntartó kezelés megkezdése és megszüntetése közötti különbségen alapul. Eszerint Magyarországon, ahol a passzív eutanázia engedélyezett, az orvos nem szüntetheti meg az életfenntartó kezelést: „ha a beteg kéri, akkor nem teszik gépre, nem élesztik újra, de ha már ráteszik, akkor nem vehetik le”. Ez olyan félreértés, amit érdemes tisztázni. (tovább…)

Egy néhány évvel ezelőtt végzett közvéleménykutatás szerint az emberek majdhogynem kétharmada támogatja az eutanáziát. Magyarországon a passzív eutanázia nem ütközik törvénybe: a betegnek joga van visszautasítani életmentő és életfenntartó beavatkozásokat. Az Alkotmánybíróság néhány évvel ezelőtti döntésével azonban gyakorlatilag elutasította az aktív eutanáziát: az orvos gyógyíthatatlan betege kérésére sem segítheti elő a halál bekövetkeztét, illetve nem nyújthat segítséget a beteg öngyilkosságához. Pedig az idézett felmérés szerint a népesség 43 százaléka támogatná az aktív eutanáziát is.

Miért van az, hogy míg mára már sok országban általánosan elfogadottá vált, hogy a betegnek joga van az életmentő és életfenntartó beavatkozásokat visszautasítani, egy-két kivételtől eltekintve aktív eutanáziára nincs lehetőség? (tovább…)