Nem nehéz kitalálni, hogy mi lehetett a célja ezzel a korlátozással a Törvényalkotónak. A Törvényalkotó — felismerve, hogy milyen irtózatos veszélynek tesszük ki a gyerekeket, ha egynemű szülők nevelik őket — mindent megtett azért, hogy meleg- vagy leszbikus élettársak sem örökbefogadással, sem más rafinált módon ne juthassanak gyerekhez. A csonka családok nagy számát elnézve a Törvényalkotó minden bizonnyal úgy okoskodott: két anya (vagy adott esetben apa) rosszabb, mint egy sem.

A Törvényalkotó ezt nyilván onnan tudja, hogy utánanézett a kérdés szakirodalmának, hiszen máskülönben nem tett mást, mint a társadalmi előítéleteket kodifikálta. A baj csak az, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy az azonos nemű szülők által nevelt gyerekek bármilyen pszichológiai vagy fejlődésbeli kárt szenvednének. Semmiben sem különböznek azoktól a gyerekektől, akik hagyományos családban nőnek fel — és minden szempontból jobb helyzetben vannak azoknál, akik csonka családban nőnek fel. (Az is tévhit, hogy ezek a gyerekek nagyon számban lesznek felnőttként melegek vagy leszbikusok. A szexuális irányultságot tekintve nincs különbség az egynemű szülők családjában és a hagyományos családokban felnőttek között.)

Hát ja. Inkább nőjön fel a gyerek intézetben, mint két szerető anyuka vagy apuka mellett.

Ez az egész így nevetséges. Mert vegyünk például egy leszbikus párt: örökbe ugyan nem fogadhatnak, de azt semmi sem tiltja, hogy egyikük teherbe essen és a saját gyerekét a párjával együtt felnevelje. Vagy igen? Hogy is kell ezt értelmezni? Ha egy nő bejegyzett élettársi kapcsolatban él, akkor az állam a gyermek veszélyeztetettségére hivatkozva elveszi a gyerekét? Vagy abortuszra kényszeríti?

Az „emberi reprodukcióra irányuló” technológiák igénybe vételének tiltása ráadásul kifejezetten abszurd. Ha egy leszbikus pár gyereket szeretne, de a leendő anya termékenységi problémákkal küzd, mi akadályozza meg abban, hogy megkérjen vagy felbéreljen valakit arra, hogy donorként közreműködjön — akár látszatházasságot kötve az illetővel —, majd a teherbeesése után elváljon és leszbikus partnerével élettársi kapcsolatra lépjen? Mit tesz majd ilyenkor az állam? Hogyan bizonyítja, hogy a házasság kamu volt?

És egyáltalán: törvényszegést követ-e el az, aki így jár el? Hiszen az 1997. évi CLIV. törvény szerint

167. § (2) A reprodukciós eljárás — amennyiben a női ivarsejt megtermékenyítése már megtörtént — a házastársi (élettársi) kapcsolat megszűnése után az egyedülállóvá vált nőnél tovább folytatható.
(4) Egyedülálló nő esetében a reprodukciós eljárás akkor végezhető el, amennyiben a nő életkora vagy egészségi állapota (meddőség) következtében gyermeket természetes úton nagy valószínűséggel nem vállalhat.

Vagyis gyakorlatilag bárkinek jogában áll mesterséges megtermékenyítést igénybe venni, kivéve, ha bejegyzett élettársi kapcsolatban él.

De mi a helyzet a meleg, vagyis férfi homoszexuális pároknál? A polgári engedetlenség milyen formái állnak nyitva előttük?

Magyarországon a béranyaság nem engedélyezett, ezért számukra a gyermekvállalás sokkal bonyolultabb: nehezebb kicselezni a nevetséges jogszabályt. De talán nincs messze az idő, amikor az orvostudomány megoldja a problémát.

Elvileg ugyanis lehetséges, hogy őssejtkutatás fejlődésével szintetikus ivarsejteket hozzunk létre. Az sem lehetetlen, hogy egyszer képesek leszünk két férfi őssejtjeiből mesterséges ondó- és petesejtet létrehozni. A megtermékenyített petesejtet persze még mindig ki kell hordania valakinek. Erre egyszer talán az ektogenezis, vagyis a testen kívüli terhesség (mint mondjuk a Mátrixban) jelenthet megoldást.

Vegyük észre azonban, hogy a törvény általánosságban beszél a reprodukciós technológiákról. Vajon ez azt jelenti, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő pároknak a ma még nem létező reprodukciós technológiák használatát is jó előre megtiltjuk?

Hadd jelentsem én ki, hogy én a magam részéről undorodom a homoszexualitástól. […] Egy természetellenes dolognak érzem, mivel genetikával és evolúcióval sok évtizeden keresztül foglalkozva tudom azt, hogy ez egy evolúciós zsákutca. Tehát nincs ennek genetikai meghatározottságban jövője.

Miután a műsorvezető emlékeztette a jeles professzort, hogy mint akadémikusnak súlya van annak, amit mond, Vida azt válaszolta, hogy ő ezt vállalja, majd néhány cifrább vargabetű után — mely során a homoszexualitást az ágybavizeléshez, a székletvisszatartási problémákhoz és a pedofíliához hasonlította — verbális ámokfutását így fejezte be:

A felnőtteket […] a homoszexualitás veszélyezteti. Ennek a genetikai alapja, hajlama természetesen megvan, de hogyha befolyásolja az egyik ember a másikat, és társkeresésben homoszexuális partnereket keres, az azért a társadalomra, kisebb mértékben ugyan, de nem egy előnyös valaminek nevezhető. […] Egy dolog az evolúció, más dolog a jog. A jog az nem az én szakterületem.

Hogy jobban értsük: Vida Gábor akadémikus professzor szerint a homoszexualitás betegség — de nem a dolog klinikai értelmében az. Nem olyan, mint a vakbélgyulladás vagy a rák, ami a betegnek okoz kárt. A homoszexualitás evolúciós zsákutca, hiszen a faj fennmaradásának szempontjából káros. Természetellenes, és ezért a társadalomnak joga és dolga védekeznie ellene.

A professzor egyrészt tehát azt mondja, hogy a „természetes” és a „természetellenes” erkölcsi kategóriák: azok a dolgok, amelyek megfelelnek a biológiai törvényeknek, jó dolgok; azok, amik evolúciós zsákutcába vezetnek, rosszak.

A természetnek erkölcsi kategóriákkal, célokkal és szándékokkal való felruházása ismert jelenség: ahogy régebben mondani szokás volt, „primitív”, természeti népeknél bőségesen dokumentálták az antropológusok. A tudományos világkép egyik alaptétele azonban, hogy a természet nem önálló cselekvő és a természeti törvények és folyamatok nem erkölcsi kategóriák.

Másrészt viszont a professzor azt is mondja, hogy azok a jó dolgok, amik elősegítik a faj túlélését, adaptációját a környezetéhez. A rossz dolgok pedig azok, amelyek az adaptációt hátráltatják, beleértve olyan egyéni tulajdonságokat is, amelyek nem segítik elő a faj fennmaradását, genetikai egészségének fenntartását.

Ez a nézet is ismert a XIX-XX. századból: szociáldarwinizmusnak hívják. Eszerint a természetes kiválasztódás, a legalkalmasabb fennmaradása olyan eszmék, amelyek társadalmak megítélésére, politikai és társadalmi döntések meghozatalára is érvényesek. A szociáldarwinizmus legradikálisabb formája a náci fajelmélet volt; de nem pusztán emiatt diszkreditálódott az elmélet. Nincs manapság komoly tudós, aki szociáldarwinista nézeteket használna akár a homoszexualitás, akár bármely más társadalmi jelenség magyarázatához.

Mivel Vida Gábor hangsúlyozta, hogy sok évtizede foglalkozik genetikával és evolúcióval, mondjuk már ki: ezek szerint saját szakterületének alapjaival sincs tisztában. Ezek után a Magyar Tudományos Akadémia saját tekintélyének megvédése érdekében megvonja tőle az akadémiai tagságot. Egyetemi óráit lemondják, kutatáshoz többet nem kap forrást. A tudományos közösség sarlatánként veti ki magából. Mert ez így lenne természetes.

[Az alábbi írás az Isten parancsai c. bejegyzésre érkezett hozzászólás magyarra fordított és szerkesztett változata.]

Az Isten parancsai című bejegyzés fontos problémákat vet fel Isten parancsai és a melegekre vonatkozó szándékai közötti kapcsolatról, ami mindenképpen üdvözlendő, mert szerintem szükség van ennek a témának a nyílt kibeszélésére — a vitát oly sokszor elmérgesítő indulatok és politikai felhangok nélkül. Íme az én válaszom a gondolatébresztő bejegyzésre.

Először is, mentegetődzéssel kell kezdenem. Az egyházaknak úgy tűnik nem sikerült világosan elmagyarázniuk, hogy miképp értelmezik a Bibliát. Ez mindenképpen sajnálatos, hiszen a Biblia olvasata befolyásolja, hogy miképp értelmezünk olyan etikai kérdéseket, mint amiket a homoszexualitás és a melegházasság vet fel, illetve hogy milyen válaszokat adunk rájuk.

Így aztán nem meglepő, hogy kívülről úgy tűnik, hogy a keresztények nem következetesek akkor, amikor egyes parancsokat nem vesznek figyelembe (például az ígéret földjén és annak szomszédságában élő népek kiirtásáról), míg más parancsokat komolyan vesznek (például a melegházasság tiltását). Miért nem tartják magukat a hívők a népirtás parancsához, miközben a homoszexualitást tiltó parancshoz igen? Talán azért, mert az előbbi egy más kor és más társadalom emberére vonatkozik, míg az utóbbi ma is releváns?

Részben így van, de ez nem a teljes válasz. Ennél azért többről van szó. A Biblia nem pusztán véletlenszerű parancs-gyűjtemény, amiből kedvünk szerint válogathatunk. („Nehéz lenne elfogadni a népirtás parancsát, ezért azt ne vegyük figyelembe, de fontosnak tartom a szeretetet, ezért a szeretet parancsát be fogom tartani”.) Szó sincs ilyesmiről. Félreértés a Bibliát csupán olyan előírások gyűjteményének tekinti, amit be kell tartani — nem is szólva arról, hogy így a Biblia etikai tanítását sem érthetjük meg. A Biblia etikai tanítása nem egyszerűen deontologikus (bár a parancsok a tanítás részei), és nem is „teológiai voluntarista” (azaz valami nem pusztán attól helyes vagy elítélendő, mert Isten azt mondja).

Nem, a Biblia ennél sokkal komplexebb (bár szerintem ettől még nem bonyolult). Tanítása egy kibontakozó folyamat — egy történet, amiben Isten fokozatosan egyre jobban feltárja magát az emberiségnek. Ez a folyamat (azaz Isten megismerése) rendezett — nem véletlenszerű vagy kaotikus. Konkrétabban olyan szerződésekből, szövetségekből áll, amit Isten különböző felekkel köt. Az Ószövetségben Isten Izrael népével köt szövetséget, ahogy az az első öt könyvben áll (ez a Tóra). Ebben a szövetségben meghatározzák, hogyan kell az izraelitáknak mint Isten népének élniük és hogyan fog Isten cselekedni velük. Ezalatt sok minden kiderül Istenről és természetéről. Ezért aztán az ígéret földje népeinek kiirtására vonatkozó parancs kimondottan az akkori izraelitákra érvényes (olyan okokból is, amikre itt nem tudok bővebben kitérni). De az Ószövetség nem Isten teljes kinyilatkoztatása, mert később Isten teljesebben feltárta magát, amikor emberi formában, Jézus Krisztusként eljött közénk. Ezzel az Ószövetség érvényét vesztette (vagyis az, hogy Istennel a papságon, a Jeruzsálemi templomon, stb., keresztül kerülünk kapcsolatba, ahogy az izraeliták tették az izraeli teokrácia részeként).

A keresztények ebben a teljesen új szövetségben vagy kapcsolatban élnek Istennel (innen ered a Biblia második részének a neve: az Újszövetség). Ez a kapcsolat határozza meg erkölcsi cselekedeteiket. A keresztények nem ölhetik meg a más hitűeket, és nemcsak azért, mert a gyilkosság elítélendő, hanem azért is, mert mi nem egy olyan teokráciában élünk, aminek az a feladata, hogy Isten ítéleteit végrehajtsa más népeken. Istennel való kapcsolatunk meghatározza erkölcsünket; és mivel ez a kapcsolat sok szempontból különbözik az Ószövetség izraelitáinak Istennel való kapcsolatától, erkölcsünk sok szempontból különbözik tőlük. (Bár más szempontokból az Istennel való kapcsolat hasonló és folytonos, hiszen ugyanazzal az Istennel állunk kapcsolatban, ezért erkölcsünk ugyanakkor nagy részben hasonló.)

Visszatérve a homoszexualitásra: a keresztények ma, 2000 évvel később az Újszövetség tanítását fogadják el mérvadónak, mert továbbra is az Új Szövetségben, a Jézus által elkezdett új kapcsolatban élnek Istennel. Ebben az értelemben semmi sem változott, és így etikai szempontból 2000 év alatt sem változott a homoszexualitás megítélése.

De a kereszténység homoszexualitásra vonatkozó tanítása több annál a néhány parancsnál, amit az Ó- és Újszövetségben találhatunk. Mint már említettem, a Biblia nem pusztán Isten önkényes parancsainak a gyűjteménye. Isten erkölcsi tanítása abban a teremtésről szóló beszámolóban kezdődő és Jézus személyében kiteljesedő folyamatban tárul elénk, amelyben Isten megmutatja magát az emberiségnek. A világegyetemben a kezdetektől fogva minden Isten tervének felel meg — és Isten mindent célja szerint teremtett. Így, ami az emberi szexualitást illeti, a Biblia azt mondja, hogy férfi és nő szexualitásukat hűséges, monogám házasságban élvezzék (1Móz: 1-2). Isten így teremtett minket, és ez felel meg az ember céljának vagy természetének. Ezért amikor Isten azt mondja, hogy a homoszexualitás elítélendő, nem pusztán önkényes kinyilatkoztatást tesz — hanem emlékeztet minket a mindenséggel való tervére. Ebbe a tervbe Ádám és Éva, nem pedig Ádám és Géza szexuális kapcsolata illeszkedik. Minden más Isten szándéka ellen való, a természet rendje ellen való, és így csak kárt okoz azoknak, akik azt gyakorolják.

Az más kérdés, hogy egy állam hogyan szabályozza a melegházasságot. De mi keresztények csak úgy maradhatunk hűek Istenhez, ha ahhoz ragaszkodunk, amit a Biblia mond. Ami tehát a homoszexualitást illeti: az nem egyeztethető össze a Teremtő szándékával, azzal a céllal, aminek megfelelően nemiséggel rendelkező lényekként teremtődtünk — legyen szó akár 2000 évvel ezelőttről vagy a máról. (És az megint más kérdés, hogy miképpen beszéljünk erről; mindenképpen a szeretetnek megfelelő módon, amit néhány szókimondó keresztény tagadhatatlanul szem elől téveszt, amikor a kereszténység tanításáról beszél. Isten minden embert egyformán szeret, akár meleg, akár nem.)

Persze ha a Biblia csak mese, akkor nyilván mellőzhetjük a tanítását és csak rajtunk múlik, mit teszünk. Miért kellene figyelembe vennünk, hogy mit mondanak több ezer éve élt emberek tündérmeséi? Miért lenne bármi közük a ma kérdéseihez? De ha a Biblia valóban Isten tanítását tartalmazza, akkor talán a homoszexualitás kérdését (mint ahogy sok más erkölcsi kérdést is) újra kellene gondolnunk.

Nem meglepő módon az egyházak élesen elítélték az élettársi kapcsolat kiterjesztését a homoszexuális párokra. XVI. Benedek pápa a magyar püspöki delegációnak szóló múlt heti beszédében úgy fogalmazott, hogy „jogos volt kritikátok a homoszexuálisok együttélésének polgárjogi elismerésével kapcsolatosan, mert az nemcsak az Egyház tanításával ellentétes, hanem a magyar alkotmánnyal is”. A református egyház zsinatának 2004-ben kelt állásfoglalása szerint pedig

a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz.18; Róma 1,26-27 [hiv. javítva — BG]), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja. […] A házasság és a család védelme érdekében egyházunk kötelessége tiltakozni az ellen is, ha a törvényhozás a házassággal azonos értékűnek kívánja tekinteni a homofil párok együttélését, lehetővé téve számukra gyermekek örökbe fogadását.

Az idézett bibliai szakaszok egyértelműek: „férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az”; „férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban”. Persze vannak olyanok, akik szerint ezek a szakaszok nem is azt jelentik, amit bennük áll; nem szabad betű szerint értenünk őket. A református egyházi zsinat állásfoglalása szerint azonban igen.

Ám legyen. Akkor viszont idézzünk mi is a Bibliából. Mózes ötödik könyvének 20. fejezete a más városok elleni hadviselésben ad eligazítást:

De ha [a város] nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül! És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind. De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr. Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók. De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem! Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat és a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr …

Íme az Úr, amint választott népét arra utasítja, hogy ha az ellenség nem adja meg magát, a férfiakat irtsák ki, a nők és a gyerekek pedig szabad prédák (nem nehéz elképzelni, mit jelent ez). Azokat a népeket pedig, amik kiváltképp Isten bögyében vannak, módszeresen el kell pusztítani: mi más ez, mint a népirtás bibliai parancsa?

Természetesen ma egyetlen egyház sem tartja megengedhetőnek a népirtást, és nemcsak azért, mert a hettiták, az emóriak, a kánaániak, a perizziek, a hivviek és a jebúsziak már nem léteznek. Ezek a parancsok egy más kor más társadalmának szóltak (bár így sem könnyű megemészteni őket). Egy vallás szent szövege azonban nem svédasztal, ahol kedvünkre válogathatunk a parancsolatok között. Más kor, más társadalom: miért ne lenne így a melegek jogaival is?