A nagy leszámítolás
2009. december 12.
Majdnem napra
pontosan tizenkét évvel ezelőtt született meg a Kiotói Egyezmény, amelyben 40 fejlett ország
— köztük Magyarország — vállalta, hogy az üvegházhatású
gázok kibocsátását 5,2 százalékkal az 1990-es szint alá szorítja
vissza. A megállapodás nem érte el a célját, részben azért, mert az
Egyesült Államok a mai napig nem ratifikálta az egyezményt —
miközben kibocsátása 17%-al magasabb, mint 1990-ben. A nemzetközi
közösség a napokban Koppenhágában próbál újra megegyezni. Új
egyezmény — hála az amerikai kvótakereskedelmi törvény
megrekedésének a törvényhozásban — biztosan nem lesz, de
remélhetőleg megegyeznek arról, hogy majd hogyan egyeznek meg a
megegyezésről. Vagy valami ilyesmi.
Pedig nem lenne ez olyan bonyolult. A tudósok ma már egyetértenek abban, hogy a globális felmelegedés létezik és az ember okozza. Ma már a politikusok is kevésbé ellenkeznek. Kivételek persze vannak, mint például Amerika egyik legrémisztőbb politikusa, Sarah Palin, aki a jobb sorsa érdemes Washington Post hasábjain fejtegette a napokban demagóg ostobaságait. A szükséges technológiák is egyre inkább a rendelkezésünkre állnak. Most már csak azt kellene eldönteni, hogy mennyit vagyunk hajlandók áldozni az éghajlatváltozás elkerülésére.
Ehhez persze tudnunk kell, hogy mekkora kárt okozhat a globális felmelegedés. De hogyan lehet ezt kiszámolni? (tovább…)
