Amikor én még fiatal voltam, minden szülő rémálma a füves cigi volt. Persze felnőttünk anélkül, hogy elvitt volna minket az ördög. És lám, időközben kiderült, hogy a marihuána valójában gyógyszer: egyre gyakrabban használják a rák, az anorexia, az AIDS, az ízületi gyulladás vagy a migrén kezelésére. Idén tavasszal a GW Pharmaceuticals nevű brit gyógyszercég kannabisz alapú gyógyszertermék európai törzskönyvezését kérvényezte. A Sativex nevű gyógyszert a sclerosis multiplex kezelésére ajánlják. A gyógyszercég saját gazdaságában termeli a Sativex előállítására termelt marihuánát. A marihuána-termelő telep helye azonban biztonsági okokból titkos.

A kannabisz azonban állítólag nemcsak tablettaként, hanem hagyományos füves cigiként is áldásos hatású. A marihuána-fogyasztást amúgy is egyre kevesebb országban üldözik, és orvosi okokból még a nem éppen liberális drogtörvényeiről híres USA 13 tagállamában is engedélyezik. Becslések szerint az Egyesült Államokban 300 ezer ember — azaz minden ezredik amerikai — rendszeres orvosi marihuána-használó. Az úttörő tagállam Kalifornia, ahol 1996 óta lehet marihuánát felíratni az orvossal — a rászorulók még ártámogatásra is jogosultak. Nem is kell különösebb indok a recepthez: elég, ha az ember stresszre, fáradékonyságra vagy levertségre hivatkozik. A füves cigi hatását már komoly, randomizált kontrollcsoportos klinikai kísérletekkel is vizsgálják. (Mellesleg: mekkora szívás lehet a placebo füves cigit kapó kontrollcsoportba tartozni!) Akik pedig orvosi célokra marihuánát akarnak termelni, oklevelet adó tanfolyamon szerezhetnek képesítést.

A mai fiatalokat mindez azonban — úgy tűnik — nem nagyon hozza lázba. Az új generáció a drogoktól nem kikapcsolódást, hanem versenyelőnyöket vár. Az új idők sláger-drogjai az Adderall és a Ritalin (az utóbbit nálunk is forgalmazzák). Ezeket a gyógyszereket eredetileg a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) nevű fejlődési rendellenesség kezelésére kísérletezték ki. Szedésük segíti a koncentrációt, serkenti az emlékezést és a tanulást. Hasonló hatása van az Alzheimer-kór kezelésére használt Provigilnek is.

Egyes felmérések szerint az amerikai diákok körülbelül 4-7 százaléka rendszeresen szedi ezeket a gyógyszereket; vannak olyan egyetemek, ahol vizsgaidőszakban a diákok 35%-a használ valamilyen serkentőt. A rendelkezésre álló vizsgálatok szerint ezek a gyógyszerek valóban segítik a koncentrációt, a tanulást és az emlékezést. Könnyebb bemagolni az évszámokat, könnyebb fent maradni megírni az esszét, jobban lehet koncentrálni a vizsgán.

A kognitív serkentők használata rengeteg kérdést vet fel. Egyrészt sokan azt mondják, hogy a használatuk csalásnak számít — ugyanúgy, ahogy a doppingolás a sportban csalás. De a doppingolás a sportban persze csak azért csalás, mert a szabályok kizárják — az egyetemen vagy a munkahelyen azonban miért lenne „csalás” doppingolni? Ha a gazdagabbak megengedhetik maguknak, hogy magántanárokat fogadjanak vagy különórákra járjanak, akkor mások miért ne folyamodhatnának kognitív serkentőkhöz?

Másrészt: úgy tűnik, hogy a kognitív serkentők elsősorban azokon segítenek, akiknek eleve nehezebb a tanulás, akiknek eleve rosszabb az emlékezőtehetsége, akik eleve nehezebben koncentrálnak. Ha a gyógyszerhasználat növeli az esélyegyenlőséget, akkor semmi okunk sincs arra, hogy korlátozzuk — legalábbis a kognitív serkentők híveinek érvei szerint.

Hiszen mi kifogásolnivalónk lenne, ha a kognitív serkentők ugyanúgy a mindennapi élet részévé válnának, mint a koffein? Ki tiltakozna, ha a rajtunk operáló orvos, vagy a repülőnket vezető pilóta és a légiirányító könnyebben tudna koncentrálni? Ha a gyerekünk gyorsabban tanulna és könnyebben emlékezne a tanultakra? Ha felelősen használjuk, a kognitív serkentők mindenkinek hasznára válnak.