Az, hogy a Föld éghajlata melegszik és hogy ez legalább részben az ember tevékenységének — az üvegházhatású gázok kibocsátásának, de nem csak annak — köszönhető, tudományos állítás. Mint minden tudományos állítás, ez is cáfolható. De a rendelkezésre álló egyre több mérési adat és az egyre részletesebb matematikai modellek alapján a legtöbb szakember szerint az évszázad végére 1,1–6,4°C közötti globális átlaghőmérséklet-emelkedésre számíthatunk.

Mivel a Föld éghajlatváltozása mindannyiunkat érint, különféle tudományos szervezetek — például a NASA, sok ország tudományos akadémiája vagy nemzetközi tudományos testületek — „konszenzus-nyilatkozatokat” adnak ki. Ilyesmire nyilván nem lenne szükség, ha teszem azt a Jupiter éghajlatváltozásáról lenne szó. Viszonylag kevés Jupiteres klímaváltozás-szkeptikus van.

Persze volt már olyan, hogy a tudományos konszenzusról kiderült, hogy tévedés. De ehhez ellentmondó mérési adatokra, meggyőző matematikai modellekre, versengő elméletekre lenne szükség. Ilyenek pedig nincsenek. A klímaváltozás-szkeptikusok ennek megfelelően nézeteiket nem tudományos publikációkban, hanem a médiában, a laikusoknak terjesztik. Ugyanúgy, mint az ufóhívők.

A módszereik sem különböznek. Vegyük például egy múltkor már idézett blogot. Azt mondja a szerző az előbb leírt tudományos konszenzusról, hogy „számos szakember van, aki négyszemközt még óvatosabban, még kritikusabban fogalmaz [a globális felmelegedésről], de ezzel a nyilvánosság előtt nem nagyon dicsekszik”. Megfontolandó, nem? Ha így van, okunk van kétkedni.

De vegyük már észre, mi folyik itt. Egy racionális vitában minden érvként felhozott tényhez kapcsolható egy ismeretelméleti küszöb. Ez alatt azt értem, hogy a feleknek minden vitában van valami elképzelésük arról, hogy milyen erősnek kell lennie egy tény mellett szóló bizonyítéknak. Ha a bizonyíték nem éri el a küszöböt, akkor jogosan mondhatom, hogy nem fogadom el az érvet; ha eléri, el kell ismerni, hogy az ellenérv jogos.

A klímaváltozás-szkeptikus — ugyanúgy, mint az ufóhívő — azonban más ismeretelméleti küszöböt alkalmaz magára, mint a vitapartnerére. Amikor az ember a tudományos konszenzusra hivatkozik, az a klímaváltozás-szkeptikusnak nem éri el a küszöböt; ő viszont simán azt gondolja, hogy amit állítólag négyszemközt mondanak a tudósok, azt nekem el kell fogadnom érvnek. Mindezt attól függetlenül, hogy az említett szerző nem klímakutató, erősen kétséges, hogy nemzetközi klímakonferenciákra jár, és még erősebben kétséges, hogy a konferenciák szüneteiben szendvicsmajszolgatás közben a tudósok reprezentatív mintája pont vele osztja meg állítólagos kétségeit.

Ha az ember elfogadja az ismeretelméleti küszöbnek ezt a szelektív alkalmazását, már félig el is vesztette a vitát. Hogy sporthasonlattal éljek: olyan ez, mintha egy olyan gátfutásban kellene részt vennünk, ahol az ellenfél a mi pályánkon a gátakat 2 méter magasra állította, az ő pályáján meg húsz centisre. Borítékolható, hogy egy ilyen versenyben nem fogunk nyerni.

Jól ismert, hogy az ufóhívők általában ugyanazokat az „érveket” szeretik felhozni a vitában. Ezek mára toposzokká váltak: ki ne hallott volna az 51-es körzetről vagy ne látta volna a híres ufó-boncolós videót. Kevésbé ismert, hogy a klímaváltozás-szkeptikusok is hasonló toposzokból építik fel érvelésüket. Az előző bejegyzésben idézett Gere Ádám-publicisztika ezeket a toposzokat gyűjti egybe, függetlenül attól, hogy ezek részletes cáfolata rengeteg helyen megtalálható (pl. itt és itt).

Nyilvánvaló, hogy mi szkeptikusunk stratégiája: mivel laikusokból álló hallgatósága valószínűtlen, hogy ismerné ezeket a cáfolatokat, jó esélye van rá, hogy a hozzá nem értőket elbizonytalanítja.

A klímaváltozás-szkeptikusoknak van még egy fegyvere: előszeretettel hivatkoznak különféle tudományos intézetek az ő érveiket alátámasztó eredményeire. Így például több kedves olvasó is belinkelte az Oregon Institute of Science and Medicine (kb. Oregoni Természettudományi és Orvostudományi Intézet) petícióját, amit több, mint 31 ezer amerikai tudós írt alá. Az aláírók szerint nincs tudományos bizonyíték a globális felmelegedésre.

Hm… 31 ezer aláíró. Megfontolandó, gondolnánk. Kár, hogy nincs olyan, hogy Oregon Institute of Science and Medicine. Ez egy fantomszervezet. Az „intézet” egy farmon található; tudományos vagy oktatói tevékenységet nem végez. Olyan, mintha mondjuk egy biatorbágyi családi ház pincéjében létrehoznánk a Magyar Éghajlatkutató Intézetet. A kérdéses petíció viszont valóban létezik: szerzői még egy tudományos cikket is mellékeltek hozzá, ami megtévesztő módon a Proceedings of the National Academy of Sciences nevű folyóirat cikkeinek formatálását utánozta.

Az aláíróknak viszont kevés közük van az éghajlatkutatáshoz. Releváns tudományos fokozattal rendelkező tudós nincs közöttük. Egy részük nem is létező személy, mások viszont olyan szaktekintélyek, mint az egyik Spice Girls. Nem árt tudni, hogy a klímaváltozás-szkeptikusok hasonló pszeudo-intézetek egész hálózatával rendelkeznek.

Mi tegyünk tehát, hogy ha a környezetünkben, családunkban, baráti körünkben klímaváltozás-szkeptikus van? Javaslom, mindenképpen próbáljuk elkerülni a vitát. Ne tegyünk olyan megjegyzéseket, amiket az illető vitakihívásként értelmezhet. Kerülendőek például az időjárásra vonatkozó megjegyzések. („Milyen hideg telünk van!”) Ha elkerülhetetlen a vita, ne mondjunk ellent, inkább próbáljuk elterelni a beszélgetést. Vessünk fel új témákat — beszéljünk inkább az ufókról. És ha a vita mégis elkerülhetetlen: emlékezzünk, hogy a klímaváltozás-szkepticizmus nem a mienktől eltérő vélemény, hanem áltudomány és népbutítás.

A konferencia apropóján viszont felerősödött a klímaváltozás-szkeptikusok hangja. Hirtelen rengeteg szakértő lett, akik szerint (1) globális klímaváltozás nincs is, az egész csak pánikkeltés, a tudósok és a zöldmozgalmak összeesküvése, vagy (2) globális klímaváltozás van ugyan, de az egy természetes folyamat, nem az emberi tevékenységnek köszönhető, illetve (3) globális klímaváltozás van és az ember okozza, de nem érdemes semmit sem tenni, mert majd alkalmazkodunk. Nagy bánatomra az ilyen vélemények még az itteni hozzászólásokban is megjelentek.

Ezek olyan téveszmék, amiket érdemes eloszlatni. Persze tisztában vagyok vele, hogy a klímaszkeptikusok nagy részét semmilyen érv sem győzheti meg. Az ilyenekkel semmi kedvem vitatkozni, mint ahogy arról sincs kedvem vitát nyitni, hogy van-e mikrochip az influenzaoltásban. Aki magára ismer, annak felesleges továbbklikkelnie.

Vegyük akkor végig az ellenérveket, hazai példákkal illusztrálva:

(1) Globális klímaváltozás nincs, az egész a tudósok és a zöldmozgalmak összeesküvése — legalábbis nincs széles körű szakmai egyetértés ebben a kérdésben. Különben is, mondja például Gere Ádám matematikus, 1998 óta nem is melegszik a világ átlaghőmérséklete. Ráadásul a ’70-es években a tudósok a világ lehűlésével rémisztgettek.

Nos, ezek az állítások egyszerűen hamisak. A klimatológusok egyetértenek abban, hogy globális felmelegedés — pontosabban klímaváltozás — igenis van. Ami a felmelegedés hiányát illeti, 2005 volt a legmelegebb év. Gere Ádám írása pedig egyszerűen a jól ismert klímaváltozás-ellenes érvek gyűjteménye — ezen a listán meg lehet találni mindegyiket, cáfolattal. (A Critical Biomass helyre is teszi Gerét; az „1998 óta nem is melegszik a világ” állítás részletes cáfolatát lásd itt.) Ha már valaki mindenképpen a globális felmelegedést akarja cáfolni, legalább lehetne eredetibb.

Ami a ’70-es éveket illeti: a tudósoknak volt jobb dolga, mint új jégkorszakkal rémisztgetni az embereket. Ez csupán legenda. Persze mindig lesznek olyan tudósok, akik kétségbe vonják az elfogadott nézeteket. De hát ez a tudomány lényege. Akinek ez nem tetszik, forduljon a valláshoz. Vita van például arról, hogy a trópusi gleccserek olvadása a globális felmelegedésnek köszönhető-e.

(2) Globális klímaváltozás van, de nem az emberi tevékenységnek köszönhető — mondja például Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, aki szerényen csak azzal jelzi mondandója súlyát, hogy „szakmámnál fogva jó rálátással rendelkezem az elmúlt földtörténeti korokra, akár több százezer évre”. Vagyis mi, akiknek az elkövetkező 50-100 év fontos, egyszerűen rövidlátóak vagyunk. Ha a megfelelő léptékben gondolkodnánk, egyet kellene értenünk az őslénykutató professzorral abban, hogy az elmúlt százötven év kb. 0,7°C-os átlaghőmérséklet-emelkedése elhanyagolható.

Az ő több százezer éves szemszögéből nyilván. Egyébként is, a professzor úr mintha felette állna a mi kis aprócseprő ügyeinknek:

A napokban kinéztem az irodám ablakán, és egy óriásplakáton arra szólítottak fel, hogy állítsuk meg a klímaváltozást. Ilyenkor mindig elcsodálkozom: csak nem gondolja bárki is komolyan, hogy az ember fogja befolyásolni a Földet? És ez egyébként is antievolucionista nézet, ami tagadja a változást.

Ja, így már más. Hiszen az evolúció jó dolog, kik vagyunk mi, hogy az útjába akarunk állni? Valahogy úgy képzelem ezt, hogy a professzor úr kinéz a Földtani Intézet patinás épületének ablakán, és szomorkásan csóválja a fejét az alant rohangáló hangyaszerű emberkék szorgos nyüzsgésén. Hiszen, mit tudják ők:

Mindemellett, én az emberiségnek nem sokat adok. Egy-két ezer éven belül eltűnik az ember a Földről.

Kordos professzor mellesleg tagja volt a VAHAVA (változás, hatás, válaszadás) projektnek, ami a magyar nemzeti éghajlatváltozási stratégia tudományos előkészítését végezte el 2003 és 2006 között. És nagyon helyes, hogy a professzor ott ült a megbeszéléseken. Felejthetetlenek lehettek üdítő, „ugyan mit fontoskodtok itt, kollégák, úgyis mind megdöglünk”-jellegű felszólalásai.^*

És ezzel elérkeztünk a harmadik érveléshez.

(3) Globális klímaváltozás van és az ember okozza, de nem érdemes semmit sem tenni. Majd valahogy alkalmazkodunk.

Ez az érvelés igazi hungarikum — legalábbis eddig csak magyar kontextusban találkoztam vele. A külföldi klímaváltozás-szkeptikus szerint az emberiségnek azért nem kell semmit sem tennie, mert nincs globális felmelegedés (vagy van, de nem az ember okozza, és ezért nem tehetünk semmit). A magyar klímaváltozás-szkeptikus szerint globális felmelegedés van, az ember okozza, és az emberiség sok mindent tehetne ellene — de minek. Úgy tűnik, a magyar néplélek eljutott oda, hogy már nem az a fontos neki, hogy a szomszéd tehene megdögöljön, hanem az, hogy a sajátja.

Nem árt elégszer kimondani: a tudósok egyöntetű véleménye szerint a globális klímaváltozás valós. Amennyire lehet, érdemes biztosítani magunkat ellene — mint ahogy a racionális ember is biztosítást köt arra az esetre, ha leég a háza. A közgazdászok szerint évente a globális GDP 1%-ába kerülne, hogy biztosítsuk magunkat a klímaváltozás ellen. Komolyan azt gondoljuk, hogy nem éri meg ez a biztosítás csak azért, hogy 1%-kal jobban élhessünk?

^* Köszönet sedith fedőnevű olvasómnak, aki az előző bejegyzéshez írt hozzászólásában belinkelte a Kordos-interjút. Remekül szórakoztam rajta.

Azt azonban senki sem vitatja, hogy a hegy tetejét borító gleccserek visszaszorulóban vannak. Az 1912-es első felmérés és 2002 között a hósapka kiterjedésének 82%-át elvesztette: kb. 12,1 km²-ről 2,2 km²-re csökkent.

1993 és 2000 között a hósapka visszaszorulásáról műholdas felvételek is rendelkezésre állnak:

Miről szól akkor a vita? Egyes tudósok amellett érvelnek, hogy a Kilimandzsáró gleccsereinek olvadása már 1800 körül megkezdődött. Akkortól egész Kelet-Afrikában csökkent az éves csapadék mennyisége. Ráadásul a csúcs közelében a hőmérséklet még ma is egész évben a fagypont alatt marad — vagyis a felmelegedés nem érezteti hatását a kérdéses területen.

A tudósok szerint a gleccserek zsugorodásának oka a hegy körüli erdők kivágása. A Kilimandzsáró vidékén évente több százezer hektár erdő tűnik el a mezőgazdaság és a fakitermelés következtében. Számítások szerint az elmúlt évszázadban az erdő és a magashegyi tundra közötti határ 500 méterrel lejjebb került. A lombtakaró eltűnése miatt kevesebb pára kerül a légkörbe, ami tovább csökkenti a csapadék mennyiségét. A kevesebb eső miatt egyre gyakoribbak az erdőtüzek is.

A vita kitűnő muníciót szolgáltatott azoknak, akik szerint a globális felmelegedés puszta mítosz — ilyenek nálunk is vannak —, akik szeretnek rámutatni arra, hogy az éghajlatváltozás melletti bizonyítékok milyen ingatag lábakon állnak. Ebben az sem zavarta őket, hogy a hósapka eltűnését a környékbeli erdők kiirtásával magyarázó tudósok hangsúlyozták, hogy a globális éghajlatváltozás ettől még valós — csak egyszerűen a Kilimandzsáró nem jó példa rá. A szkeptikusok azt sem vették észre, hogy az erdőírtás-elmélet tulajdonképpen sokkal közvetlenebb bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy milyen könnyen beavatkozik az ember az éghajlati folyamatokba: sok kis lokális ökológiai katasztrófából egy-kettőre globális probléma lesz.

A Kilimandzsáró hósapkája közben tovább olvad. Az alábbi felvételek 2009 júliusában készültek.