Rangsorolás világszerte I.
2010. december 18.
Az
egészségügyi erőforrások nemcsak nálunk, hanem a világon mindenhol
szűkösek. Még a leggazdagabb egészségügyi rendszerek sem engedhetik
meg maguknak, hogy minden betegnek minden hasznos kezelést és
szolgáltatást biztosítsanak. Ezért mindenhol szükség van az
egészségügyi erőforrások rangsorolására — csúnyább
kifejezéssel a prioritásképzésre. A PRI rádió és a BBC közös műsora, a The World a héten
négy országról közölt riportsorozatot. Az első epizód Dél-Afrikában
készült. (tovább…)
Még egy
bejegyzés élet-halál döntésekről, bár ezúttal egy valódi eset. Az
alábbi történetnek fontos szerepe volt a bioetika
megszületésében.
Magyarországon évente kb. 300 veseátültetést hajtanak végre, míg körülbelül ezren vannak várólistán. A dialíziskezelésen részt vevők száma hat ezer körül van. A dialíziskezelés kényelmetlen, fájdalmas, és jelentősen rontja az életminőséget: a betegnek hetente többször több órát kórházban kell töltenie, amíg átmossák a vérét. Emellett dolgozni, utazni, normális életet élni csaknem lehetetlen. Arról szemérmesen hallgatni szokás, hogy a várólistán levők közül évente hányan halnak meg, illetve válnak a transzplantációra alkalmatlanná. Ugyanakkor a művese-kezelésre szoruló betegek száma évente 6-8 százalékkal nő.