A mesterséges méh kétségkívül hasznos találmány lenne. Lehetővé tenné, hogy balesetet szenvedett terhes nők magzatait megmentsék a kórházak sürgősségi osztályán. Megoldást jelentene azoknak a nőknek, akik nem képesek kihordani magzatukat. Esélyt adna extrém koraszülött babáknak az életre. Mivel a mesterséges méh a fejlődő magzatnak biztonságos környezetet biztosít, el lehetne kerülni az alkoholfogyasztásnak vagy kábítószer-használatnak köszönhető magzati károsodást. Azok a nők, akik nem szeretnék karrierjüket megszakítani, a magzat kihordása helyett hozzáértő orvosokra bízhatnák leendő gyermekük sorsát.

Vannak, akik lelkesen várják a mesterséges méhek elterjedését. A Raeliánus mozgalom például elindította a „Babytron” programot klónozott gyermekek létrehozására. Egyes feministák szerint a mesterséges méhek hozzájárulnak a nők egyenjogúvá válásához azáltal, hogy elkerülhetővé teszik a terhesség kellemetlen velejáróit — felszabadítva a nőket a „fajfenntartás zsarnoksága” alól.

Más feministák azonban a férfiuralom kiterjesztésére figyelmeztetnek. Mi akadályozza meg a férfiakat a női nem teljes elnyomásában — kérdezik — ha már a gyermekek kihordásához sincs szükség nőkre?

Az ektogenezis az abortusz ellenzőit is lelkesedéssel tölti el. Az abortusz jelenleg ugyanis nemcsak a terhesség megszakításával, hanem a magzat megölésével is jár. Amennyiben azonban a terhességmegszakítást el lehet választani a magzat megölésétől, semmi indokunk nem marad arra, hogy a jelenlegi szabályozást fenntartsuk. Egy dolog megszakítani egy nem kívánt terhességet — egészen más dolog megölni egy, az ember testén kívül fejlődő magzatot. Ha a testen kívüli terhesség valósággá válik, abortusz helyett a terhes nők magzataikat mesterséges méhekbe helyezhetik, melyeket gyermektelen párok örökbe fogadhatnak.

Mit szólnak mindehhez az érintettek? Egy ausztrál kutatás az abortuszt támogató és ellenző nőket kérdezett a mesterséges méhek használatáról. Mint kiderült, mindkét tábor ellenezné a mesterséges méhek használatát. Mind az abortusz támogatói, mind az ellenzői amellett érveltek, hogy egy leendő anya nem mondhat le egyszerűen leendő gyermekéről. Az abortusz ellenzői szerint a mesterséges méh igénybe vétele semmivel sem lenne jobb, mint a gyermek elhagyása. Az abortuszt elfogadók szerint a terhesség megszakításához való jog nem egyszerűen a terhességgel járó kényelmetlenségektől való megszabadulásról szól — sokkal inkább arról, hogy az ember nem akar anyává válni.

Magyarországon évente 98 ezer szülésből 5-600 nem kórházban történik, de ebből csak 2-300 eset a tervezett otthoni szülés. Tavaly kórházi születés során 40 csecsemő halt meg. Az elmúlt bő másfél évtizedben eddig kb. 3300 otthoni szülés során 3 csecsemő halt meg.

Ezeket az adatokat a sajtóból szedtem össze innen-onnan, mivel hivatalos statisztikák, megbízható adatok nincsenek. Ugyanakkor mind az ismert számok, mind a nemzetközi felmérések az mutatják, hogy az otthoni szülés kockázata nem magasabb, mint a kórházi szülésé — aminek persze részben az az oka, hogy a komplikációktól tartók nyilván inkább a kórházi szülést választják.

Egy több kutatás eredményeit összegző nemzetközi tanulmány szerint az otthoni szülés kevésbé kockázatos, mint a kórházi: a perinatális halandóság hasonló a két esetben, az otthon született csecsemők közvetlenül születés után egészségesebbek, mint kórházi társaik, és otthoni szülésnél kevesebb orvosi beavatkozásra van szükség. (Forrás: Ole Olsen, “Meta-analysis of the Safety of Home Birth.” Birth 24 (1), 1997, 4–13. Absztrakt)

Mindezek ellenére a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium állásfoglalást adott ki az otthon szülésről (nem először), amelyben azt áll, hogy „az otthon szülések kockáztatják az édesanyák és újszülöttek egészségét, életét. … A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium megítélése szerint tehát az otthon szülés súlyos magzati kockázatot, vészhelyzetet jelenthet”.

Szögezzük le: a szülés valóban kockáztatja az édesanyák és az újszülöttek életét és egészségét. A kórházban is — sőt, ha hihetünk a fent hivatkozott tanulmányoknak, a kórházban nem kevésbé. A kulcskérdés az, hogy az otthoni és a kórházi születés veszélyei közötti különbség indokolhatja-e, hogy az állampolgárok önrendelkezési jogát korlátozzuk. A bizonyítás terhe itt egyértelműen a jogot szűkíteni kívánókra, jelen esetben az otthoni szülést ellenzőkre hárul. Egyelőre adósak az érveikkel. Mintha azt gondolnák, hogy elég azzal riogatni az embereket, hogy az otthoni szülés „vészhelyzet”.

A Kollégium állásfoglalásából kihámozható érv szerint „nem teremthetők meg a biztonságos szülésvezetés azon szakmai feltételei, amelyek a kórházak szülészeti osztályán rendelkezésre állnak”. Hát teremtsük meg őket! Ebben a szellemben az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy új törvényt alkot, ami jövő évtől szabályozná az otthoni szülést. De a tervezet rendkívűl szigorú feltételeket vezetne be: nem lehetne otthon szülni veszélyeztett terhesség esetén, ikerszülésnél, ha a magzat súlya túl nagy, ha a kismama Rh-negatív vércsoportú, illetve 35 év felett. A szülőorvosnak tíz év gyakorlattal kell rendelkeznie, előre értesítenie kell a legközelebbi kórházat, mentőautót kell készenlétbe állítania komplikáció esetére, stb., stb., stb.

Mi indokolja a törvénytervezet drákói szigorát? Semmi. Nincs a világon még egy ország, ahol ilyen szigorú feltételekhez kötnék az otthoni szülést. Ami itt szerepet játszik, az az emberekkel szembeni bizalmatlanság: az a mélyen gyökerező hit, hogy a páciens ne szóljon bele abba, mi a jó neki. Az a lenéző vélekedés, hogy az emberek buták, nem lehet rájuk bízni, hogy saját és születendő gyermekeik érdekeit szem előtt tartsák és ennek megfelelően döntsék el, milyen körülmények között akarnak életet adni. És persze aminek tanúi vagyunk, az egyben a régi, jól ismert fogás: ha valamilyen tevékenységet meg akarsz akadályozni, gördíts elé minél több adminisztratív és bürokratikus akadályt. Add meg a jogot minden nőnek, hogy otthon szüljön, de növeld sokszorosára a jog gyakorlásának költségeit.