Az én apró, reform élelmiszer és bioboltom amolyan kis közösségi térként funkcionál a lakótelepen, ahol néhány évvel ezelőtt megvásároltam a nagyjából két Trabantnak elegendő garázsból átalakított üzlethelyiséget. Mindenki óva intett, hogy egy ilyen környéken senki sem fogja megvásárolni az én hőn szeretett chia magomat, kölesgolyómat, kókusz chipszemet és mandulalisztemet. Főleg, ha mindegyik bio. „Nem nyulak laknak itt, kiscsillag, hanem dolgozó népek. Mi a henteshez járunk meg a piacra, nem a bioboltba! Magácska is fog árulni jóféle mangalica szalonnát meg bogyiszlói paprikát?”, hangzottak a kicsit rosszindulatú, kétkedő megjegyzések.

Ettől függetlenül a boltom beindult és felvirágzott, köszönhetően a környékbeli fiatal anyukáknak, akik előszeretettel vásároltak nálam a különféle újdonságokból, és egymás között terjesztették a boltom jó hírét. A legtöbb termékemhez nyomtattam egy-egy receptet is (vagy a környezettudatosabbaknak elküldtem emailben), és alig vártam, hogy kapjak róla visszajelzést, ízlett-e a dolgozó férjnek a kókuszzsírban sült, zablisztből készült palacsinta.

Egyik hétköznap délután, záróra előtt nem sokkal összegyűlt a szokásos kis tumultus az apró helyiségben, és most – az egészséges élelmiszerek mellett – a filmekről, színészekről, Hollywoodról kezdtünk beszélgetni a lányokkal.
„Szerintetek melyik minden idők legjobb maffiás, krimis filmje?”, kérdezte Saci, miközben a babakocsiban szunyókáló fél éves lányát ringatta.
„Keresztapa!”, hangzott kórusban Adéltól és Mónitól, majd Adél hozzátette, hogy „Az első rész!”, míg Móni rávágta, hogy „A harmadik!”. Mindannyian Mónira néztünk fintorogva, mire megvonta a vállát, és csak annyit mondott, „Nekem az tetszett a legjobban!”.
„Emlékeztek még a Polipra?”, kérdezte a nálunk néhány évvel idősebb Gabi, akinek kisfia az üzlet előtt biciklizett. Szemöldökünket felhúzva néztünk rá, és csak a fejünket ráztuk. „Nem? Egyáltalán? Olasz sorozat volt, a kilencvenes években adták a magyar tévében… Cattani felügyelő? Conti bírónő? Tényleg nem emlékeztek? Ó, jaj, nekem, öreg vagyok!”, nyafogott.
„Neked melyik a kedvenc maffiafilmed?”, fordult hozzám a kérdéssel Adél.
„A Nagymenők, ez nem is kérdés!”, vágtam rá rögtön, mire egyetértő morajlást hangzott az apró üzletben. „Csak azt sajnálom, hogy nincs meg DVD-n, pedig most, hogy beszéltünk róla, lenne kedvem este megnézni a férjemmel.”, tettem hozzá.
„Miért nem nézed meg neten?”, kérdezte Móni.
„Neten? Hol?”, kérdeztem vissza csodálkozva. Ilyenről még nem is hallottam.
„Hát, a https://mozi.ma oldalon! Rengeteg filmet meg tudsz ott nézni online, ráadásul magyarul. A régi filmeknek, mint a Nagymenők még nagyon jó szinkronja volt.”

Eljött a záróra, leszámoltam a kasszát, felmostam, és bezártam az üzletet. Vittem haza egy kis bio pattogatni való kukoricát, amit a boltban árulok, hozzá pedig vettem egy kis bio vajat a közeli piacról. Reméltem, hogy a férjem nem lesz túlzottan fáradt, mert a Nagymenők nagyjából két és fél óra. De így legalább akkor is lesz idő popcorn rágcsálásra, ha megint megeszik egy dupla adat töltött paprikát a film előtt.
Hazaért, én megmelegítettem a vacsorát, amíg ő összekötötte a laptopot, tévét és erősítőt, majd a vacsi után elkészítettem a pattogatott kukoricát, és kikerestem a https://mozi.ma oldalon a Nagymenőket. Bekuckóztunk a kanapéra és megnéztük minden idők legjobb maffiafilmjét. Ő persze elaludt nagyjából másfél óra után, képtelen végignézni egy ilyen hosszú filmet. De szerencsére az online filmnézés szépsége, hogy bármikor megállítható és bármikor folytatható is.

Rá kellett jönnöm a Nagymenők újranézése közben, hogy egyszerűen imádom Martin Scorsese stílusát, és filmjeit. Gondoljunk olyan jó filmekre, mint az A Wall street farkasa, A tégla, Casino, Taxisofőr, Dühöngő bika, vagy az Aljas utcák! A pasi egy zseni!
El is határoztam, hogy ezen a héten minden este megnézek egy Scorsese filmet a férjem és egy kis bio vajas popcorn társaságában a https://mozi.ma oldalon.