A bio ételeket fogyasztó embereket gyakran szokták sznobnak nevezni, de az sem ritka, hogy összekeverik őket a vegetáriánusokkal, és a vegánokkal. A bioetika kérdése is beletartozik ebbe a hatalmas fogalmi zavarba, ezért úgy gondoltam, hogy kicsit tisztába teszem, hogy mi micsoda pontosan.
Kezdjük az etikával. Az etika két csoportra osztható: normatív, és filozófiai etikára (másnéven metaetika). Mindkettőnek használatos egyéb elnevezése is, illetve e felosztás sem általánosan elfogadott; vannak ettől eltérő felfogások is, de ebbe most nem érdemes belemenni. Az úgynevezett normatív etika főleg azzal foglalkozik, hogy mi az erkölcsi jó, mi a helyes, mit kell tennünk, melyek a kötelességeink, mire törekedjünk, hogyan éljünk, és egyáltalán miért. Az etika ágai egy meghatározott erkölcsi értékrendet, tanítást alapoznak meg, fejtenk ki, képviselnek és próbálnak meg érvényesíteni. A filozófiai etika ezzel szemben magát az erkölcsöt vizsgálja: az erkölcs lényegét, természetét, szerepét –, illetve az erkölcsi fogalmak, etikai kategóriák, kijelentések tartalmát, jelentését, megalapozásának eltérő változatait, használatát tanulmányozza, szóval nagyon hasznos, és fontos dolgokat. Az “etika”, illetve “morál”, vagy “erkölcs” szavakat általában szinonímának tekintik, de az etikát többnyire úgy határozzák meg, hogy az az emberi tetteket, cselekedeteket vizsgálja az erkölcsi jó és rossz szempontjából.
A bioetika az etika nagy buborékjába tartozó egy kifejezett területtel foglalkozó ága. Ezen belül is többféle bioetikai módszert tudunk megkülönböztetni, ami szerint a felmerülő kérdéseket meg szeretnénk oldani. A bioetika, vagy másnéven orvosi etika egészen pontosan az élővilág etikai kérdéseivel foglalkozó interdiszciplináris tudomány, ami összegyűjti az információkat a biológia, az ökológia és a szociológia legfontosabb irányzataiból, majd a különböző ismeretanyagokat filozófiai módszerekkel kapcsolja össze. Két fő ága van: az egyik az orvosi, illetve egészségügyi etikából alakult ki, a másik a környezetvédelmi etika kérdéseivel foglalkozik. A fogalom kitalálója, Van Potter Rensselaer szerint rá kell mutatnia az ember egyedenkénti, illetve faji túlélésének jelenlegi és nem utolsó sorban jövőbeli problémáira is. A bioetika az elveket nem jóságuk és gonoszságuk szerint értékeli, hanem biológiai elveken alapul. Helyesnek ítélt megoldásai erősen függnek a benső meggyőződéstől, világnézettől, valamilyen hit elfogadásától. az 1970-es években használták először, de alapjai egészen a Kre. 460-370 között élő Hippokratész-ig nyúlnak vissza, innen a hippokratészi eskü is, amit a frissen végzett orvostanoncok tesznek le, és teljes mértékben etikai származású elveket fektet le.
A vegánokról, és vegetáriánusokról már nem fogok ennyire tudományos hangvételben írni, bocsi utólag is, de az egyetemen három éven keresztül taglaltuk, hogy az etika, és a filozófia melyik ága mivel foglalkozik pontosan.
A vegetáriánusok azon emberek csoportja, akik nem esznek húst, általában etikai okokból, de van, aki egészségügyi szempontok miatt váltott erre az alternatív étkezési módra. A peszketáriánusok csak halat esznek, semmilyen más húst nem.
A vegánok az igazán durvák; ők semmilyen állati eredetű ételt nem fogyasztanak, és csak, és kizárólag etikai okai vannak ennek. Nem csak az étkezésükkel állnak ki az állatok kihasználása ellen, hanem életük minden területén megfigyelhető, hogy nem vásárolnak olyan készítményt, amivel állat valaha bármilyen módon érintkezett; akár csak tesztelés formájában. Így jöttek létre a vegán tusfürdők, smink, ruhák, és akár nyomtatóalkatrészek is; ezek azok a termékek, amiknek készítésében egy állat sem segédkezett.
Sokáig gondolkoztam, hogy milyen patront vásároljak magamnak a nyomtatómba. Azért a biztonság kedvéért utánanéztem, hogy van-e kifejezetten vegán nyomtatóalkatrész márka, de nem találtam hasznos információt, így aztán végül egy epson patron mellett döntöttem, amit a nyomtatoalkatresz.hu-ról rendeltem meg az alábbi linken: nyomtatoalkatresz.hu/patron/epson-patron. A kiszállítás ingyenes volt, és a mennyiségi kedvezmények különböző termékek esetén is érvényesek. Az oldalon lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra is, amivel ugyanúgy ellenőrizhetőek a rendelési folyamat legvégén még a megrendelt termékek ára, mennyisége, és megadható továbbá a választani kívánt fizetési mód is. A megjegyzés mezőbe egyéb fontos információ is kerülhet, amire egyébként nincs máshol kijelölt hely. A megrendelést követően automatikusan visszaigazolják azt, a minimális rendelési érték nettó 3937, bruttó 5000.- Ft. A rendeléseket tehát az adott összeg felett tudják csak befogadni, az átvétel módjától függetlenül.
Bár amúgy én nem vagyok vegán, az állatokat én sem szeretem, ha kínozzák… De innen bármikor bátran újra rendelek, ha kell valami, egy patkány, kutya, vagy cica nem szenved semmi kárt az alkatrészek gyártása közben.