Az egyik legjobb barátommal idén tavasszal úgy döntöttünk, hogy összebútorozunk. Ez idáig mind a ketten a szüleinkkel, vagy a párunkkal éltünk, de most már elérkezettnek láttuk az időt, hogy saját lábra álljunk, ugyan ketten vagyunk, de ez már valóban egyedüli boldogulásnak minősíthető. Mivel imádjuk egymást, és soha, semmit nem irigyeltünk a másiktól, ezért megegyeztünk, hogy amíg minden rendben van, addig működtethető az enyém az a Tiéd is elv. Még most is így gondoljuk ezt, bár már látom, hogy kisebb buktatók azért vannak akkor is, ha minden feltétel nélkül szeretitek egymást. Mind a ketten rendelkezünk a másik számára furcsa hobbival, és persze amikor szóba kerül az anyagi helyzet stabilizálása, nem értjük, hogy a másik miért ragaszkodik olyannyira a saját, számunkra teljesen semleges dologhoz.

Peti a motorozást nem hajlandó feladni, én pedig a bio és reform konyha megszállott híve vagyok. Minden felesleges pénzünket, amit nem a lakásra, zenélésre és bulizásra költünk, azt ezek viszik el. Én például hajlandó vagyok háromszor olyan drágán citromot vásárolni, ha biztos vagyok abban, hogy ellenőrzött forrásból, biogazdaságból származik. Peti, pedig ha kedvezményes motoros bukósisak árakat lát, azonnal, gondolkodás nélkül beszerez a másik 3-4 bukósisak mellé még egy példányt. Lassan annyira tele lesz a lakásunk motoros bukósisakokkal, hogy az én kis biogyümölcsös ládáim már be sem férnek majd. Rengeteget egzecíroztatjuk egymást a másik bolondságának tartott dologgal, de általában csak vicces megjegyzésekig jutunk, viszont lassan kezdem azt érezni, hogy tényleg nem értjük a másik valódi problémáját. Én tisztában vagyok a saját gügyeségemmel, de továbbra is úgy gondolom, hogy sokkal fontosabb az, hogy ellenőrzött alapanyagból készült ételeket fogyasszunk, illetve a lehető legtermészetesebb módon éljük a mindennapjainkat. De ugyanakkor elfogadom azt is, hogy ez valakinek nem olyan fontos, mint az én értékrendem szerint. Mindeközben viszont azt nem tartom elfogadhatóval, hogy a táplálkozással teszi valaki egyenértékűvé a néha megalomániának is minősíthető motoros bukósisakok gyűjtését. Fontos a biztonság, de nem kell a szivárvány minden színében pompázó gyűjteményt felhalmoznia senkinek sem, akinek mindösszesen csak egy feje van, így egyszerre maximum egyet tud használni.

Szerencsére abban viszont megegyeztünk, hogy a zene még a bukósisakoknál és a biogyümölcsöknél is fontosabb, így egyikünk sem azon kezd el spórolni, ha elérkezik az ideje a gatyamadzag megszorításának. Reméljük azonban, hogy egyelőre még mindenki vígan folytathatja a fura hobbik gyakorlását, és nem kell az egyébként mások által is furcsállott életmódunkon változtatni.