Sokszor tartanak sznobnak, amiért mindenből a biot vásárolom, amiért szeretek a természet közvetlen közelében lenni és sok időt eltölteni ott. Erről már írtam egyszer. Akkor bezzeg, amikor csapatépítő játékok helyszínéül ajánlottam a balatoni vitorlásozást, senki sem gondolta annyira sznobnak az ötletet! Mindenki lelkesedett érte, és a főnökséggel megbeszélve, ez is lett a csapatépítő játékok helyszíne.
Szeretek a természet közelében lenni, és amikor azt a „feladatot” kaptuk, hogy gondoljuk ki, hol legyenek megtartva az idei csapatépítő játékok, egyből valami természet közeliben gondolkoztam. Aztán, mikor kitűzték a dátumot, hogy még a nyáron el is megyünk, körvonalazódni kezdett a fejemben, hogy a voksomat a Balaton mellett teszem le. A legnagyobb hazai természetes strandunk ugyanis már kisgyermek koromban belopta magát a szívembe. A strandok mellett ugyanis a legtöbbször meg van hagyva a nádas, a kiépített területeken pedig egészen hosszú sétákat lehet tenni az egyes szakaszokon.
A szervezkedést meg is kezdtem magamban, gondolva, hogyha esetleg leszavazzák az ötletemet, akkor majd elmegyek kirándulni magamtól.
Mivel csapatépítő vonalon kellett elindulnom, az egyik legnépszerűbb város, Siófok programjait és rendezvényszervező irodáinak kínálatát néztem ár. Siófok gyönyörű hely, egy nagyváros pörgését idézi a nyári szezonban, de közben megtartja a maga kisvárosi báját, és a Balaton part is lenyűgöző arrafelé.
Sikeresen találtam is egy olyan irodát, vagy szervezetet – nem is tudom, minek nevezzem őket -, akik valóban minőségi kikapcsolódást nyújtanak, a programjaikkal pedig abszolút össze lehet kovácsolni a csapatot, a munkatársakat.
A csapatépítő programjaikon belül választható vitorláshajózás, sárlányhajózás, evezés, quad túra, rossz idő esetén pedig beltéri csapatépítő játékok is elérhetőek.
Mindig is annak a híve voltam, hogyha már kimozdulunk és csapatépítésre adjuk a fejünket, akkor egy, az otthonunktól teljesen eltérő helyen tegyük azt. Annak is örülök, hogy ezek a programok kifejezetten alkalmasak a csapat összekovácsolására, és valódi élményekkel gazdagodhatunk, kicsit sportolhatunk is közösen, egy nagy csapatként.
Úgy voltam vele, hogyha esetleg nem fogadják el a balatoni csapatépítő javaslatomat a többiek, akkor majd a születésnapomon fogok hajókázni, mert az is lehetséges. Mindenféle családi rendezvényre is bérelhetők vitorlások. Láttam szülinapi bulit, évfordulót, legénybúcsút, lánybúcsút is a kínálatukban, sőt, még lánykérés is volt! Kevés annál romantikusabb dolgot tudok elképzelni, mint egy hajókázás egy vitorlással a naplementében, aztán lánykérés rajta.
De ez csak álom, a csapatépítő viszont valóságos, ugyanis mindenki megszavazta az ötletemet, így a céges csapatépítő helyszíne a Balaton lesz. A konkrét program még meglepetés, a fejesek még nem találták ki, de bárhogy is legyen, én biztos, hogy imádni fogom a dolgot! Végre egy izgalmas, kalandos csapatépítőnk lesz, amire örömmel fogok menni. Az eddigi években a legtöbbször igyekeztem kihúzni magam az ilyen programok alól, mert konferenciákat, szakmai előadásokat tartottak egészen reggeltől késő délutánig, utána pedig rendszerint egészen lehetetlen csapatjátékokat találtak ki a számunkra.
Ehhez képest a balatoni hajókázás vagy akár az evezés is egy izgalmas, érdekes program, amire azt hiszem, mindenki örömmel menne el. Még akkor is, ha előtte újabb konferenciákat is kell végig ülnie a résztvevőknek. Utána felüdülés lesz egy kicsit sportolni a természetben!
Talán ebben az évben lesz a legtöbb résztvevő, legalábbis ahogyan az izgatott arcokat elnéztem, sok résztvevőre számíthatnak. Jó érzés, hogy egy kicsit nekem is részem van ebben az egészben, mert én találtam azt a honlapot, amin ezek a remek programok vannak.