A h tarifa olyan, mintha bio áramot szerezne az ember
Az egészséges étkezés nagyon fontos. Ezzel az állítással senki sem vitatkozik. Viszont el lehet jutni egy olyan szintre, amikor az ember már túlzásba viszi azt, hogy miket vásárol. Az utóbbi évtizedekben ugyanis kiépült egy teljes ágazat, ami direkt azt a réteget célozza meg, akik egy kicsit tudatosabban szeretnének enni. A baj ezzel az, hogy sokszor az általuk kínált termékek nem olyan minőségiek, mint ahogy azt mondják.
Általános tény, hogy az ember inkább szereti minél kevesebb munkával elérni a céljait. Ennek köszönhetően pedig sokszor a látszólag könnyebb utat választjuk. Mivel nem számít, hogy mennyire egészséges az étel, amit vettünk, ha mellette nem mozgunk rendszeresen és az életmódunk nem kiegyensúlyozott. Úgyhogy én próbálom mindig a józan eszemet követni, ha étkezésről van szó.
Ez a hozzáállásom akkor is, ha az otthonom energiaellátásáról van szó. Manapság már rengeteg olyan módszer érhető el, amelyek segítségével olcsóbban be tudjuk szerezni az áramot. Az olyan szerkezetek azonban, mint a napelemek, rengeteg pénzbe kerülnek és kevés ember számára elérhetők. Éppen ezért örültem annyira annak az ajánlatnak, amit a Szanita7 Energy nevű cég kínált nekem. Az interneten keresgéltem, mikor feljött velem szemben egy „Spórolj H tarifával! Igényeld mielőbb, ha megújulót használsz!” felirat. Korábban még sosem hallottam a h tarifáról, úgyhogy érdeklődve mentem rá.
Az oldalra belépve rögtön egy kicsit megnyugodtam, mivel láttam, hogy a Szanita7 Energy mennyire odafigyel a kinézetre és az átláthatóságra. Az internet világában sajnos néha csak ezek alapján tudjuk eldönteni azt, hogy az adott cég megbízható-e. Ennek köszönhetően pedig pár kattintás kellett csak ahhoz, hogy bővebben olvassak az ajánlatukról.
Tehát, mégis mi az a módszer, amit a „Spórolj H tarifával! Igényeld mielőbb, ha megújulót használsz!” kiírásban emlegettek? A h tarifa egy nagyszerű alternatíva lehet azok számára, akiknek nincs elég pénze ahhoz, hogy telepítsenek egy napelemet, de mégis megújuló energiát szeretnének használni. A h tarifa segítségével ugyanis az áramunkat közvetlen olyan háztartásoktól tudjuk majd beszerezni, akik például napelemmel termelik a sajátjukat. Mi a keletkezett többletet fogjuk felvásárolni, jóval olcsóbb áron. Ez természetesen nagyon pozitív hatással lehet a pénztárcánkra. Érdemes azonban abba is belegondolni, hogy ezzel a Föld bolygó jövőjét is támogatjuk.
Az egyetlen baj csak az, hogy nem lehet az egyik napról a másikra úgy dönteni, hogy innentől kezdve h tarifát szeretnénk használni. Ki kell építeni hozzá egy rendszert, amely segítségével rá tudunk csatlakozni. És itt jön a képbe a Szanita7 Energy és a szolgáltatás, amit kínálnak.
Ők ugyanis vállalják ennek a kiépítését és az összes lépésben segédkezni tudnak. Ráadásul úgy, hogy nem kell elsőre semmit sem elfogadnunk vakon. Ki kell szállniuk ugyanis hozzánk és megállapítani, hogy milyen lehetőségek vannak a h tarifa kialakítására. Könnyen lehet, hogy még árambővítésre, vagy egyéb korszerűsítésre is szükségünk lesz. A Szanita7 Energy azonban el fogja végezni számunkra az összes ezzel járó munkálatot és adminisztrációt.
Nekem nagyon tetszett az, amit a Szanita7 Energy oldalán olvastam, úgyhogy nemsokára fel is kerestem őket az oldalon található telefonszámon. Megbeszéltünk pár dolgot az igényeimről és a megbeszélt időpontra ki is jöttek hozzám. Azóta pedig már élvezem a h tarifa előnyeit. Összességében tehát nagyon örülök, hogy rákattintottam a „Spórolj H tarifával! Igényeld mielőbb, ha megújulót használsz!” kiírásra.