Sokat gondolkoztam rajta, hogy miként is tudnám a motoros felszerelésemet még jobban fejleszteni. A problémát egy kissé paradox szituáció okozza, ugyanis nagyon fontosnak tartom a természetvédelmet és mindenképpen fel is szeretném erre hívni az emberek figyelmét, amikor csak tudom. Emellett viszont megveszekedett motoros is vagyok, ami viszont be kell látnom nem éppen a lehető legkörnyezetkímélőbb hobbi a Földön. Voltak is ebből kifolyólag különböző belső vívódásaim de arra jutottam, hogy igyekszem majd a lehető legjobban odafigyelni, hogy csak és kizárólag a legalacsonyabb káros anyag kibocsátású gépet vegyem meg, illetve az általam viselt motoros ruházat részeit is ilyen szempontok mentén haladva választom ki.
Eképpen el is jutottunk odáig, hogy mi az, ami engem adott esetben annyira zavarni szokott ilyenkor. A ruházatomat nagyon kényes alapossággal állítom össze, emiatt viszont nyilván sokkal tovább tart fellelni egy-egy olyan terméket, ami bizonyítottan nem készült környezetszennyező cégek által (az eljárás ,ár egy kicsit más dolog, az sajnos adva van). Ez persze elég nagy ostobaságnak tűnhet de valahogy el kell számolnom a lelkiismeretemmel és erre ezt éreztem a legjobb módszernek, így hát nem is voltam hajlandó másként cselekedni már a kezdetektől fogva.
Különös nehézséget tud ez okozni a motoros cipő esetében, ugyanis ott nagyon nehéz egy olyan darabot kifogni, ami egyszerre dizájnos és megfelel az én személyes elvárásaimnak, kitételeimnek. Éppen ezért nem is nagyon szoktam azzal szenvedni, hogy gyakran vegyek új eszközöket, pedig nagyon jó lenne. Persze vannak azok a pontok, ahol néha el kell engedjem az elveimet és el kell fogadjam, hogy amire szükségem van ,az csak egy adott módon érhető el. Szerettem volna például egy olyan motoros csizmát venni, aminek fényvisszaverő betétje van, elvégre az nagyon sokat tud segíteni egy esti út során. Csakhogy az általam ismert emberek, akik gyártanak ilyen kellékeket nem vállaltak be ilyesmit. Nem tudom, hogy miért, igazából ők elég kicsi mértékekben vannak csak benne az üzletben, vélhetően nem akartak ennyivel többet dolgozni vagy nem is tudom.
Mindenesetre a lényeg az, hogy elég nehéz a motoros ember dolga ha annyira nehezen tud dűlőre jutni magával mint itt éppen én. Azért remélem, hogy idővel egy kicsit kedvezőbbek lesznek számomra is a feltételek, mert így elég nagy csapdába csaltam bele önmagamat.